Vigasztalni csak azt lehet, akinek valami kis hite azért van. Ám, aki csak e világban hisz, azt nem lehet vigasztalni a következő világra vonatkozó Igékkel. Gondolhatja ugyan, hogy ő is részese lesz majd annak, de ez csak üres gondolat a hit nélkül.
Mert mi is ebben a vonatkozásban a hit? Azt jelenti, hogy nemcsak a gondolataimmal hiszem Isten létezését és a mennyei hazát, hanem egész lényemmel. Ez abban mutatkozik meg, hogy magamat is áldozni tudom azért.
Aki csak e világra nézve tud hinni, az csak e világra vonatkozóan tud áldozni, vagyis úgy, aminek a megtérülését várhatja. Ez az áldozatot bemutató képesség hordoz ugyan magában jóságot és igazságot, de csak e világra vonatkozóan. Az ilyen ember úgy tud adni, hogy mások is lássák, vagy legalább is, aminek visszatérülését már itt remélheti. Az ilyen jókra és igazakra nézve azt mondta az Úr Jézus: elvették jutalmukat, tehát a következő világban ennek semmi hasznát sem fogják venni!
Az ember, amikor halálának közelébe ér, akkor észre veszi a haldokló Luther szavainak igazságát, aki állítólag azt mondta: az ember koldusabb a koldusnál! Valóban így van, mert a koldus a kapott alamizsnát még föl tudja használni saját javára, de a haldokló embernek a jövőre nézve semmit sem lehet adni. Sőt minden hiányai ellenére neki kell még mindig adni, míg csak oda nem adja teljesen az életét! Nyilván jól eshet számára egy szerető tekintet akkor is, de ez a jövőre nézve már semmit sem mond! Ennek nincs igazi vigasztaló ereje!
Sokan félreértik Isten jóságát, mert azt gondolják, hogyha ők jókat kapnak Istentől, akkor jó is a viszony köztük. Hallhatunk ilyen felkiáltásokat: „Szeret engem az én Istenem, mert most is mennyi jóval megáldott!” „Ha én imádkozok Istenhez, akkor mindig meghallgatja imámat!” Ez azonban csak annyit bizonyít, hogy Isten jó! Ő a mennyei Atya, Aki táplálja a hollókat, gyönyörűen öltözteti a mezei liliomokat, nekünk is tud jókat adni, méghozzá személyválogatás nélkül: jónak és rossznak, igaznak és hamisnak egyaránt!
Gondolhatjuk ugyan magunkról bizonyítékok alapján is, hogy jók és igazak vagyunk, de végül is föl kell ismernünk, hogy bármennyire jók és igazak vagyunk is, de a saját jóságunk és igazságunk csak erre a világra szól, csupán az ádámi emberi életünkre! Egyedül az Isten Fia volt az a Személy, Akinek az ádámi emberi életén kívül volt még egy mennyei élete is. Ezért, amikor ezt a földi életét odaadta a kereszten, akkor a mi koldusabbnál koldusabb állapotunkat úgy vehette magára, hogy Neki lehetett hite és reménysége a feltámadásra! Ha mi az Ő halálával hit által egyesülünk és eltemetkezünk a keresztségben, akkor hozzájuthatunk az Őbenne levő mennyei élet reménységéhez is. Tehát az Úr Jézus a mi szegénységünk magára vállalása által meggazdagított bennünket!
Mindazok tehát reménységgel tekinthetnek a jövőbe, akiknek részük lehet a Krisztus által való meggazdagításban! Ezek életük utolsó percében, annak éjféli órájakor hittel és reménnyel tudnak Vőlegényük a Krisztus elé menni, mert szívük lámpájában a következő világ erejéből való olaj ég! Akik viszont nem haltak meg hit által Krisztussal együtt, azoknak senki sem adhat a saját olajából, mert az Istennel kötött szövetsége személyesen csak ő rá vonatkozik! Ezért akiknek nincs Krisztusban való életük, azoknak oda kell adniuk azt is, ami most még van!