A beszélgetésből a megtéréssel kapcsolatos gondolatok fogtak meg. Ezeket az Úr már részben engedte is látni és tapasztalni a magam életében, most azonban egy nagyobb összefüggésben mutatta föl számomra:
„Új dolgok jönnek elő az életünkben, amiket még nem tapasztaltunk. Én az ádámi ember nem vagyok olyan, mint a Krisztusban levő új emberem. Mikor az új emberben kívánok gyarapodni, formálódni egy újabb próba alkalmával, akkor az ürességemet érzem. Nincs semmi szempontom, fogózkodóm, gyöngének, erőtlennek érzem magam. Itt egyetlen egy dolog, ami elérhető: a hit. Ilyen körülmények között is higgyek, hogy az Úr vezetni fog akkor is, mikor az én ádámi emberemben a bűn és halál törvénye munkálódik. Higgyem, én Krisztusnak a tagja vagyok, ezért ha én majd kérem, – vagy ha nem is tudom kérni, – de Ő munkálódik értem. Amíg nekem nincs meg a teendők látása, Őnála megvan, és kegyelemből megadja.
Itt hasonlóról van szó, mint Ábrahámnál. Neki is azért kellett emberi reménység fölött hinni azt, hogy Isten a halálból is föltámaszthatja fiát, mert az emberi környezetében ilyen fogalmak nem voltak, amit föltámasztásnak lehet nevezni. Emberileg nem remélhette, hogy fia majd föl fog támadni, ha őt föláldozza. Ilyen a földön még nem volt. Mi is a fölöttünk levő dolgokkal szembesülünk nap mint-nap. Van mikor, könnyebben átjutunk rajtuk, van amikor nehezen. Ilyenkor nem marad más, mint az Urat hittel kérni, és bízni, hogy majd kaput nyit számunkra.
Az ádámi emberünkben olyan megrögzöttségek lehetnek, amit föl sem ismerünk. Addig, amíg az Úr meg nem adja azt a világosságot, amivel látjuk, hogy mit kell tennünk, addig egy csöpp szeretet sincs bennünk. Legalább is olyan szeretet nincs, amivel másokhoz tudhatunk hasznosan kapcsolódni. Azért nincs szeretet, mert a másik ember szívéhez ádámi alapon nem tudjuk megtalálni az utat. Először is tanulnunk kell a szeretetet az Úrtól, mert Ő szeret minket először, és ebből nyerhetünk szeretetet mások felé. A szeretet abban mutatkozik meg, hogy az Úr és mások szívéhez megkeressük az utat. Ez a megtérés. Ha cselekvő szeretet nincs is még bennünk, mert még nem tudjuk, hogy mi a helyes eljárás, de a helyes eljárásért való szeretetnek bennünk kell lenni. Addig nem nyugodhatunk, míg ezt meg nem találjuk. Akkor is küzdenünk kell ezért, ha nem is érzünk rá képességet. Ilyen küzdelmeken keresztül segít minket az Úr a sötétségből a világosságra jutni és nyerjük a mennyei boldogságot. E küzdelmek között érezhetjük is magunkon az Úr áldását és a bennünk újat teremtését.”
Ha az Urat szívből szeretjük és az embereket is, akkor még az ellenségünket is jóakaróvá teheti és teszi. Ezt tapasztalva erősödik a hitünk, mert tapasztalható bizonyságokat vehetünk, hogy az Úr van velünk. Olyan bizonyságokat vehetünk, hogy amit mi emberileg nem tudnánk megtenni, azt az Úr kegyelme megteszi általunk.
F. P.