A gyermeki csodában járás és az Élet keresése
Ahogyan megvannak a szervezetünk működését elősegítő anyagcserék, úgy megvannak a lelki és szellemi életünkön belül is a szellemi mozgásokat elősegítő érdeklődéseink és azokat követő gondolat és érzelmi cserék. Nem mindegy azonban, hogy milyen tartalmú gondolatok és érzelmek cserélődnek bennünk, mert a helytelen működés megfertőztetheti szellemi életünket: az Úrral és egymással való kapcsolatunkat! A lelki és szellemi életünk megértéséhez az alapból óhajtok kiindulni. Abból, hogy Isten az embert a föld porából teremtette, de a maga Szelleméből lehelt bele életnek leheletét, és úgy lett az ember élő lélekké. (1 Móz. 2,7; 1Kor. 15,45.)
A kis gyermek még érzi a teremtő Isten Szellemének ezt az életet adó közelségét, mert még a teremtés folyamata nem zárult le benne, és ezért a belső világa nagyon közel van még Istenhez. Az Úr Jézus azt mondta a gyermekről: „…angyalaik mindenkor látják a mennyben az én mennyei Atyám arcát.” (Mt. 18,10). Mivel pedig látják, ezért számukra az Isten által teremtett világ jól érzékelhető és megérthető is. A teremtetteknek ez a belső megtapasztalása csodálatosságban járóvá teszi a gyermekek belső világát. Mivel pedig a gyermek csodálatosnak és tartalmasnak érzékel mindent maga körül, ezért állandóan érdeklődik is felőle: ez mi, vagy miért úgy van valami, ahogy van, és így tovább. Ezt teszi, mert az ő újabb és újabb valósággal gyarapodó lényében érzi Isten teremtő Szellemének Szeretet voltát. Éppen ezért is van belső indíttatása a szüntelen kérdezésre.
Eljön azonban életében az ismeretet összegyűjtés és a tehetségét érzékelés ideje is. Ettől kezdve megindul benne az elhomályosodás. Ahogyan a saját tehetsége kezd kibontakozni és rádöbben saját személy voltára, úgy nemcsak örömét leli ezekben, hanem egyre inkább elveszti az Isten teremtő Szellemével való kapcsolatát is. Ezek után egyre fontosabbá válik számára saját személye és mind jobban azokban az ismeretekben és képességekben bízik, amit megnyert. Ettől kezdve egyre kevesebbet kérdez, és egyre inkább bizonyítani akarja tehetségét. Rájön, hogy mindenkinek személyes teste van, neki is. Ez újabb irányt mutat életének.
Az ember életében később elkövetkezik az az időszak is, amikor már a teremtő Szellemet nem érzékeli, a szervezetének elhasználódásában jelentkező halál szellemét viszont igen. Az első embernek, Ádámnak is meg kellett éreznie Isten szavának beteljesülését: „Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!” (1Móz. 3,19). Ez már az ember számára szomorú fölismerés! Ebben az állapotában már nemcsak az ádámi testből valóságát érzi, hanem attól való különbözését is. Különbséget érez aközött a test között, amit Isten teremtett és aközött, ami az ő személyét képezi. Sőt érzékeli az ádámi testből való személyes hús volta mellett azt is, hogy ő abból csak egy kiszakadt hús! Ezután már az érdeklődése csak a külsőkben tapasztalhatókra terjed ki és a saját bajaira, mert a teremtésben tapasztalható örömöket már nem érezheti. Sőt fél is a számára megfoghatatlantól, mert az halált jelent számára.
A Krisztusban élőknek azonban nincs okuk a kétségbeesésre, mert Rajta keresztül felnőttként is láthatjuk szívünk hitével a mennyei Atya arcát! Krisztusban élve az a csodálatos állapot vesz körül bennünket ismét, mint ami volt gyermekkorunkban. És mindezt annak ellenére érzékeljük így, hogy testünkkel a halál felé megyünk! Miért van ez így? Azért, mert Krisztus új embert teremtő Szelleme vesz körül bennünket! Ez az a Szellem, amely a kereszten legyőzte a bűnt és a halált. Ezek után nekünk is van okunk állandóan, mint a gyermeknek, kérdezgetni Istentől és Krisztustól a jó lelkiismeret által: Uram hogy győzted le a bűnt és a halált és hogyan győzhetem le én is? Krisztuson keresztül tehát beköszönt számunkra a kereső, kutató és a felfedezés örömét adó szellemi gyermek korszak! Ennek szeretetétől megtelve kérdezzük is az Úrtól: hogyan tudhatok én is úgy szeretni, mint Te, és nemcsak magamnak gyűjteni és nem hivalkodni a kapott javakkal, hanem szeretetből szolgálni és építeni?
Ez a Szeretet tüze képes ellensúlyozni szívünkben a halál bántalmait és ezért tudhatunk reményteli érzések között szüntelenül érdeklődni az Úrtól!