Pál apostol egyik levelében található ez a gondolat:
„Amikor pedig még nem ismertétek az Istent, olyan isteneknek szolgáltatok, amelyek lényegüket tekintve nem azok. Most azonban, miután megismertétek Istent, vagy még inkább: Isten ismert meg titeket, hogyan térhettek vissza ismét az erőtlen és szegény elemekhez, és hogyan akartok újból szolgájukká lenni?” (Gal. 4,8-9)
Hogyan is van? Ki ismer meg kit előbb? Anániás próféta úgy tekintett Saulusra, mint ellenségére, Saulus is az előző életében Jézus ellensége volt, de az Úr azt mondta róla Anániásnak: „választott edényem!” (Csel. 9,15-16), sőt azt is megmondta róla, hogy sokat kell majd Saulusnak szenvedni az Ő nevéért! Tehát az Isten ismer meg bennünket előbb, azaz Ő hozza létre a velünk való kapcsolatot!
Az Úr Jézus szólt arról is: „… senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni.” (Mt. 11,27). Ezek a szavak arra utalnak, hogy mi emberek önmagunk képességein keresztül nem ismerhetjük meg sem a Fiút, sem az Atyát. De ha ez így van, akkor miért ír Pál apostol úgy, hogy az emberek meg tudják ismerni Istent?:
„Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, azok ellen, akik gonoszságukkal feltartóztatják az igazságot. Mert ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennélfogva nincs mentségük, hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett.” (Róm. 1,18-21).
Pál apostol itt értelmi szinten történő Istent megismerésről szól, amikor az Istennel való kapcsolatunk még a saját értelmi és szívbeli képességeinken alapszik. Az ilyen ismeret még az emberi okoskodás által el tudhat korcsosodni. Viszont az az ismeret, amit a Fiú jelent ki az Atyjáról és az Atya a Fiúról, az olyan Isten és ember közötti kapcsolatot hoz létre, amelyik már az Isten képességén nyugszik! Az Úr Jézus ezt is mondja: „Senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki elküldött engem. Én pedig feltámasztom az utolsó napon.” (Jn. 6,44). Ezért, aki az Atya vonásának enged, annak Istennel erős kapcsolata jöhet létre. Viszont a saját képességeink által történő Istent megismerés megbízhatatlan, és könnyen bálványokhoz fordulásba mehet át.
Vajon az Úr Jézus miért üresítette ki magát annyira a Gecsemánéba, hogy amikor a kereszten függött már teljesen elfoglalta az Ő személyét? Azért, hogy a kereszten való küzdelme alatt az az atyai belső irányítás is Benne legyen, amelyről Ő a Fiú még nem tud! Nekünk is azért kell teljesen a Fiú hatalmának irányítása alá adnunk magunkat, mert a mi ismereteink és képességeinken belül nem tudhatnánk győzni a rossz felett.
Elgondolkodhatunk mi is egy magunktól kigondolt Istent és Jézust követési módokról, de ez csak olyan, mint a templomba menő farizeus Istent követési módja. Azaz saját bölcsességen és erőn alapuló! Az ilyen alapon történő probléma megoldások erőtlenek és a sátán által legyőzhetők! Nekünk úgy kell szolgálnunk az Urat, és a problémáinkat úgy kell megoldanunk, ahogyan Ő tanít és irányit bennünket és nem úgy, ahogyan mi gondoltuk ki!
Nekünk olyan alázatosan kell élni földi életünket, hogy az Úr mindig megtaláljon bennünket! Az Úr ugyanis az alázatosakat fölkeresi, könyörül rajtuk és segíti őket. Amikor a különböző rájuk nehezedő gondok bajok nagyon leterhelik a hitüket, akkor Ő azokat Önmagára veszi. Tehát ha az Úr vezetésére bízzuk életünket, akkor gondtalanabbul élhetünk, nem kell annyit félnünk, mert az Úr és mi együtt járunk! Ha szívünket Őneki adtuk át, akkor mindig megkeres bennünket! Ezzel szemben azonban elvárja az Úr tőlünk is, hogy a keresztünket hordjuk szívesen, a bőséges áldás reményében.