Az emberi természet komoly problémákat tud okozni, különösen a rossz. Abból erednek a húsnak a bűnei, gonosz cselekedetei. Általában azonban csak beszélünk róluk, de igazából nem tudunk mit kezdeni velük, mert nem is tudjuk ezeket olyan tárgyilagosan megfogni, hogy cselekvőképesek lehessünk velük szemben.
Az emberi természetünk nemcsak a hitéletünk vonatkozásában jelent problémát, hanem a mindennapi élet vonatkozásában is. Nemcsak az üdvösségünknek és Istennel való kapcsolatunknak a legnagyobb ellensége, hanem az emberekkel való kapcsolatunknak is. A rossz természet megrontja az emberi kapcsolatokat és rossz belső közérzetet okoz. Sőt az önmagunkhoz való viszonyunk is kárt szenved az emberi természetünk miatt. Szerintem és sokak szerint is, a különböző betegségek, a különböző idegállapotok, mind visszavezethetők az emberi természetünkre. Ha szorongunk, ha elbizakodottak vagyunk, ha irigyek vagyunk, ha gyűlölünk, ha haragszunk, vagy ha emberileg vágyunk és nyugtalankodunk, ezek a jelenségek mind kihatnak a testi egészségünkre is, és másokéra is. A rossz természet hamisan láttat és félrevezet, általa félreértjük a helyzeteinket és másokat is.
Az emberi természet a bűn örökítő anyaga. Beprogramozza az ember viselkedését, hogy miként reagáljon az egyes helyzetekre és az őt ért sérelmekre, vagy elismerésekre. Sőt a tehetetlenséget is beprogramozza az emberbe, mivel természetünk fonákságai (szeretetlenségei) miatt a minket ért hatásokra nem tudjuk megtalálni a helyes választ, és emiatt az emberek és a helyzetek kiszolgáltatottjaivá válunk. Ám igazából a saját természetünknek vagyunk kiszolgáltatottjai, mert az elénk kerülő problémáinkra egy értelmes, bölcs, alázatos és másokat érdek nélkül szeretni tudó természettel tudnánk helyesen válaszolni. Minden embernek az önérdeke azonban annál sokkal nagyobb, minthogy ilyen természet a húsából ki tudhatna áradni. Egyedül Krisztus testében van ez a természet. Ha mélyen hiszünk Krisztusban, akkor ez a természet húsunk természete fölé tud kerülni! Enélkül minket a mi emberi természetünk sarokba szorít. Fegyőrként kényszerít bennünket a maga megromlott világának a skatulyájába. Hiszen nem tudunk másképpen gondolkodni, érezni, mint ahogyan az emberi természetünk azt diktálja. A rajtunk fegyőrként uralkodó természetünk a saját gondolkodás és érzésvilágának a zárkáját ránk csukja, és nem enged minket abból kijönni.
Sokan szeretnének szabadulni zárkájukból, mert vannak olyan természet- és szokásbeli tulajdonságok, amelyek a nem hívő ember előtt is nagyon hátrányosak. Ilyen például az ital vagy a drog csapdájába esés, de van, aki minden helyzetet sötétnek lát, gyanúval fogad és ellenséget lát benne. Ez is kellemetlen a hordozójának is és a körülötte levőknek is. Az ilyen állapotban levő ember azonban hiába buzdul vagy lázad a természete ellen, mert a természete börtönőrként gondoskodik arról, hogy ne tudjon szabad emberként élni, hanem visszakerüljön a cellájába. Ezért továbbra is az marad, ami volt! Az ember minden egyes szabadulásra való igyekezete csak a benne levő hatalom ellen való lázadás tud csupán lenni. Bármennyire furcsa is, azt mondhatjuk, hogy még az Úr előtt is lázadás az. Amíg ugyanis a gonoszság hatalma nincs valakiben Krisztus által megkötözve, addig az ilyen emberen büntetésből a bűn törvénye uralkodik és bűnéért még a bűnt kárhoztató törvény is!
A zsidók is bűnükért ilyen fogságba kerültek, amikor őket büntetésből az Úr Nabukodonozornak a kezébe adta. Pál apostol is szól olyan esetről, amikor valakit büntetésből a sátánnak átadott (1 Tim. 1,20). Egyébként Isten mindeneket is a bűn alá helyezett azért, hogy azután könyörülhessen rajtunk Szent Fia által. Ezért a Krisztusba vetett hit és lelkiismereti keresztség által már fölmondhatjuk a Sátánnak való további szolgálatunkat, mert Krisztus hatalma áll mögöttünk! Ha ugyanis a megfeszített Krisztussal a hit által egyesülünk, akkor a sátán hatalma a húsunkban halálra feszül. Ha pedig ezután Krisztussal együtt a keresztségvizébe szintén a hit által el is temetkezünk, akkor Krisztus halálból feltámasztásán keresztül Isten bennünket is újjáteremt, és egy új világba, a Fiának országába helyez át minket. Ezzel kikerülünk a bűn alá helyezés büntetéséből és kikerülünk a halál cellájából az örökélet világosságára! A feltámadás fénylő világosságának hatására pedig a sátán uralma alatti fegyőrök is messzire elmenekülnek.
Amíg valaki a szabadságnak ezt a világát meg nem nyeri, addig csak lelkileg görcsölni tud. Félelmek gyötrik: mi lesz velem, mi lesz, ha nem lesz ennivalóm, mi lesz, ha én ennek vagy annak nem engedek? Mit tesz „az” majd velem? Mindezek mutatják, hogy az ilyen lélek még nyög a sátán igájától. Tehát az Ördögtől való szabadulás sem történhet meg csak úgy, hogy az ember saját magát menti meg. Látszat szabadulás azonban történhet. Jöhetnek olyan helyzetek létre mintha a Sátán megengedné, hogy valaki megszabaduljon a drogtól, az italtól, vagy bizonyos rossz tulajdonságoktól. Ezekért azonban a Sátán követel valamit, azt, hogy az illető szíve legyen még keményebb, jobban bízzon magában és a maga tehetségében és emberi kapcsolataiban. Tehát ezen az úton láthatjuk, hogy amit a Sátán kivesz az egyik zsebéből pénzt, azt a másik zsebébe kamatozva visszakapja, mert a megkeményedett szívű ember sokkal jobban fog ezután a Sátánnak szolgálni, mint előzőleg. Pedig látszatra úgy néz ki mintha az ilyen ember a bűntől megszabadult volna. Tehát, nekünk nagyon vigyázni kell arra, hogy mi tudjuk a mi tetteinknek a súlyát, vagyis azt, hogy a magunktól való erőben csak látszat erő és látszat hatalom van. A mindennapi életre vonatkozóan azonban mindenki kaphat hitet a a változásra és cselekvésre bizonyos kereteken belül.
Viszont azoknak az Isten és ember iránti szeretet tetteknek, amelyekkel Istenben és Krisztusban vetett hitünket fejezzük ki, komoly súlya van, mert hitünkön keresztül maga az Úr Jézus cselekszik bennünk! Tehát, nem a cselekedetünkért fog Isten minket megsegíteni, és üdvözíteni, hanem a hitünkért, amit kinyilvánítunk cselekedeteink és önmegtagadásunk által, amikor már kisebbek és alázatosabbak tudunk lenni a Krisztusba vetett hitünk által. Úgy növekszünk belső életünkben, ha mindinkább el tudjuk fogadni a különböző bántalmakat, megbántódás nélkül, gyalázatot, stb. és elviselni mindezeket az Úrban vetett hittel.
Ha azt érezzük, hogy természetünk mennyire megkötött bennünket, akkor át kell látnunk, hogy a szabadulást az Úr kegyelmétől várhatjuk. „Hiszen így szól Mózeshez (az Úr): Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok.” (Róm. 9,15). Mivel pedig a kegyelmi állapot Istentől függ, az Ő ajándéka: „Ezért tehát nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róm. 9, 16) Tehát mi a dolgunk? Ha ezek a természetek bennünk vannak, kérjük az Úrtól: adj nekem szabadságot, vigyél át engem Atyám a te Fiadnak országába. Szabadíts meg engem! Higgyük, hogy az Úr kegyelmes lesz hozzánk! A Zsidóknál ott volt a hetven év, amit az Úr előre kimondott (Jer.25,11-13), addig, amíg az el nem múlt, őnekik abba a szolgaságban kellett lenni. Többször tette az Úr az ő népét szolgaság alá, hogy megtudják mi a különbség Őneki, az Úrnak szolgálni, vagy az ellenségnek. Ezért nem elég csak jót akarni, hanem könyörögni kell az Úrhoz, hogy Ő szabadítson meg, Akinek hatalma van erre. Legyen irgalmas hozzánk, akik egyébként nem is vagyunk erre méltók. És akkor, amikor az Úr az ő szabadítását megadja, megszűnnek bennünk a görcsölések, mert nem mi visszük már ezután magunkat, hanem Isten hordoz minket.
A rossztól való szabaduláskor olyan öröm költözik a mi életünkben is, mint a zsidók életébe a Babilonból való szabadulásukkor, melyről így énekeltek: „Mikor visszahozta az Úr Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig vigadozással. Akkor így szóltak a pogányok: Hatalmasan cselekedett ezekkel az Úr!” (Zsolt. 126, 1-2). Tehát, akkor lesz a szabadulás, akkor lesz az öröm, a boldogság, amikor az Úr megszabadít minket. Erre az állapotra eljutás útját nekünk tudni kell, mert hiába akarunk mi tenni, ezek a magunk képességei alapján nem mennek. Hogyha a magunk gőgjében vagyunk, olyan látványos dolgokat tudhatunk csak tenni, mint a képmutató farizeus (Lk.18,10-14), viszont ha alázatosak és belátók vagyunk, akkor meg az Úr könyörületének emberei vagyunk, mint a vámszedő. Ha ezeket Krisztusba vetett hitünk által megértjük és ezek szerint is igyekszünk, akkor az Úr meg fog szabadítani mindenkor a Sátán köteleiből!