Jelen esetben olyan gyülekezetek állapotairól írok, amelyeknek volt Krisztusra épülő valódi hite és jó alapja! Az alábbi állapotokról kívánok írni:
- A megfeszített Krisztusban vetett hitem a feltámadáshoz vezérel
- Tudom mi a jó, és szívből törekszem is rá
- Tudom mi a jó, föl is tekintek a jókra
- A gyülekezeti bálványok keveredése a világi jóság bálványaival
- Rejtett állapotok
- Egymás szenvedtetésének korszaka
- Az első szeretethez való visszatérés
1. A megfeszített Krisztusban vetett hitem a feltámadáshoz vezet
Ez az első szeretet állapota. Ebben az állapotban bármilyen teher esik rám, úgy gondolkodom, hogy az Úr ezt azért adta, mert szeret engem. Mivel egy új teremtés vagyok Őbenne, ezért engem továbbra is változtatni és nevelni akar, hogy ezek által kiszabadítson a földhöz való kötöttségeimből. A megfeszített Krisztusba vetett hitem által párhuzamban van életem Krisztus életével. Ezért jó reménységem lehet afelől, hogy a bajok és terhek alól feltámadhatok. Ez az Úrral való szeretetkapcsolat nagyon sokat könnyít a terheken!
2. Tudom mi a jó, és szívből törekszem is rá
Az Efézusi Gyülekezet Angyala (Jel.2,1-7), azaz pásztora nagyon jól tudta mi a jó és személyesen törekedett is rá. Egy ilyen saját tudás állapotban azonban egyre szükségtelenebbé válik a megfeszített Krisztussal való párhuzamban járás, és a Tőle kérdeződés. Itt már én, az ember cselekszem, – bár még mindig szívből teszem az Úr követését, de már én az ember vagyok az a jelentőséggel bíró. Talán észre sem veszem, hogy Krisztus válláról átveszem a saját gyönge vállamra a terheket. Sőt érezhetem azt is, hogy ezt így is kell tennem! Látnunk kell, hogy ebben a belső állapotban kap lehetőséget az óember a föltámadásra. Ezért intette meg az Úr a Gyülekezet Angyalát, hogy leveti gyertyatartóját, azaz a gyülekezetet a földre. Ha ugyanis szívből igyekszik is a Gyülekezet Angyala meghalni e világ számára és a gyülekezetért, de már az Úrtól külön, elsősorban a személyes jósága és képessége által, akkor ő már olyan „egészséges”, akinek mennyei tartásra nincs szüksége, de lehetősége sem!
Tehát, amíg a pásztort és a gyülekezetet a mennyei láng vezérli, addig érezheti, hogy őt az Úr teremtő és formáló szeretete veszi körül, és mondhatja, hogy boldog és áldott vagyok! Ebben az állapotban még a bajok között is tudunk hálát adni az Úrnak, mert tudjuk, hogy Isten feljebb gondolkodik, sőt elvetjük a kísértésbe vinni akaró saját gondolatainkat is. Viszont, ha már személyes láng kezd vezérelni, akkor már én az ember leszek az okos, a bölcs és tudós, de azért még ezek ellenére is, még mindig jelentős szeretetet hordhatok szívemben! Ám, azt a boldog és áldott állapotot már nem érezhetem magamban!
3. Tudom mi a jó, föl is tekintek a jókra
Ez olyan állapot, amikor már a gyülekezet tagjai a pásztorokat az ő általuk elgondolt tekintély alapján rangsorolják. A belőlük kiáradó karizmatikusságot veszik alapul és nem az Urat, Aki minden pásztori munkát beteljesít az Ő Isten voltának hatalma által. Ilyen állapotban volt a Korintusi Gyülekezet is, akik közül némelyek azt mondták én Pálé vagyok, mások pedig én Kéfásé, és megint mások, hogy én meg Apollósé vagyok (1Kor.1,12). Itt kezdődik egy gyülekezet részekre osztódása, különösen akkor, ha a pásztor is a tekintély hiány miatt búslakodik, azt mondva, hogy a régi pásztoroknak milyen nagy tekintélyük volt a gyülekezetben és neki már ilyen nincs. Ám, ha a gyülekezetben van egy Pál apostolhoz hasonló lelkületű pásztor, akkor az a gyülekezet szívének tekintetét a pásztorok mögött cselekvő Úrra és a Szent Szellemre irányítja. Figyelmüket odafordítja, hogy a lényeg abban van, amit az Úr cselekszik bennük. E tevékenysége által a kialakulóban levő bálványokat csírájában megsemmisíti és visszaállítja a gyülekezet Isten rendjét és Krisztus hatalmát. Pál apostol nem saját magát emelte ki, hanem inkább a gyöngeségét mutatta föl a gyülekezetnek. Viszont azt a lényeget is, ami a megfeszített Krisztus ismeretében rejlik (1Kor.2,1-5)! Ez által segítette őket vissza az első szeretet állapotára.
4. A gyülekezeti bálványok keveredése a világi jóság bálványaival
A különböző eredetű jóságok keveredése akkor jön létre, amikor már nincs senki, aki Isten rendjét és Krisztus hatalmát a gyülekezetben vissza tudná állítani. Ilyenkor a tagok egyrészt arról álmodoznak, hogy milyen csodálatos tevékenységűek voltak a régi hívők és milyen dicsőségesek, másrészt pedig némelyikük szíve kikandikál a gyülekezetből a másféle fajta gyülekezetek felé, sőt a világ felé is! Ám mindenütt, csak a személyes teljesítményeket és karizmákat keresik és vetik össze, holott a Krisztussal keresztségben élni tudó hitet és életet kellene keresniük és mindent ahhoz igazítaniuk! Ám ők csak a személyes teljesítményeket tudják vizsgálni, ezért a belső életük itt marad a földön. Ez az állapot arra utal, hogy a gyülekezetet az Úr már a levetette a földre! Itt már csak a földi karizmatikusság és tehetség számít, a hitnek nem sok értéke van. Sokszor az is már csak egy nyűg! Nincs már az a boldogság, hogy boldogok a szellemi szegények, mert ezek nem szellemi szegények, hanem inkább tudósak, és egyre inkább vakmerőbbnél vakmerőbb dolgokat mernek megtenni. Az ő számukra már elveszett a Krisztusban való önazonosság, hogy én Őbenne már meghaltam, az Övé vagyok és Benne föltámadtam. Ez az Önazonosság számukra már megszűnt és a világot hirdető pásztor szavait is elfogadják. Ezek után egyre több idegen tudomány jön a gyülekezetbe és megjelenik a juhokat szaggató farkas is, hogy akik még hisznek is ne igazán higgyenek, hanem az ő tévelygéseiket kövessék.
5. Rejtett állapotok
A bálványokat alattomban behozza az ördög a gyülekezetbe már akkor, amikor még az őrök a helyükön állnak. Ilyen volt Anániás Szafíra esete is (Csel.5,1-11). Ők úgy tüntették föl magukat és tettüket, mintha az eladott mezejüknek egész árát a közösbe adták volna. Holott nem. Valóban ők már báránybőr mögé bújt farkasok voltak, mert az igazság Szent Szellemével szögesen ellentétben álló hazug életet akartak becsempészni az Úr gyülekezetébe. Ha ez sikerült volna nekik, hogy gonoszként is élhessenek a gyülekezetben, akkor a gyülekezet önellentmondásba kerül és meghasonlik, majd pedig elveszik! Az Úr Szent Szelleme azonban ezt már jelezte Péternek. Ezért ő nemcsak a tízparancsolattal szemben elkövetett bűnöket tudta fölismerni, hanem a Szent Szellem ellen elkövetett bűnöket is, amelyek, ha szabad utat kapnak, akkor a gyülekezetet romba döntik. Anániás és Szafíra ügye azonban a világosságra került, ezért „csak” önmagukban ronthatták el az Istentől valóságot és „csak” saját magukat köthették e világ hamis értékrendjéhez és vihették átok alá, a gyülekezetet nem. Tettüket az ördögtől elfogadott gondolkodásmódjukkal követték el. Ez a gondolkodásmód pedig nem más, mint a Fenevadnak bélyege, amely a bűn hazug szellemének ereje által a Fenevad képére formálja az embert és a kárhozatra menők földi számába sorolja be.
Az előbbi rejtett ördögi támadáshoz hasonló az a Samáriai eset is, amikor Simon mágus (Csel.8,13-24) is megtért és meg is keresztelkedett. Amikor azonban azt látta, hogy Péter és János kézrátevése által Szent Szellemet kapnak a már megkeresztelkedettek, akkor pénzt ajánlott az apostoloknak.
„Így szólt: „Adjátok meg nekem is ezt a hatalmat, hogy akire ráteszem a kezemet, az vegye a Szent Szellemet.” Péter azonban ezt mondta neki: „Vesszen el a pénzed veled együtt, amiért azt gondoltad, hogy pénzen megszerezheted az Isten ajándékát! Nem részesülhetsz, és nem is örökölhetsz ebből, mert a szíved nem egyenes az Isten előtt. Térj meg tehát e gazságodból, és könyörögj az Úrhoz, hátha megbocsátja neked szíved szándékát. Mert látom, hogy a keserű irigység és a gonoszság fogságába estél.” (Csel. 8,19-23)
Ez a történet azt mutatja, hogy Simon a Fenevad bélyegének felvételéhez és a földi számhoz való tartozáshoz egész közel került már. Az ő állapota egy határeset. De ha az Úr adja még neki, hogy megtérhessen, akkor az Isten gyermeke állapotában maradhat. Ha azonban nincsenek ilyen helyes útra igazító őrök a gyülekezetben, mint Simon esetében voltak, akkor elszabadul a tagok között az egymás marása és az egymás elnyelése.
Az előbbi esetek is mutatják, hogy a gyülekezet pásztorainak úgy kell őrködniük, hogy a gyülekezet ne kerüljön önellentmondásba, hanem hozzák világosságra a rejtőzködve közelgő farkasokat, amelyek a gyülekezet és a pásztori állapot szent volta ellen támadnak.
6. Egymás szenvedtetésének korszaka
Az egymás szenvedtetésének állapota és korszaka maga a pokol. A gyülekezet tagjainak szívébe is beköltözik a farkas, mert a különböző karizmatikus személyek bárány ruháikon keresztül mutatják a maguk szépségét és hatásos voltát, közben csalják, rontják a gyülekezet tagjait. A bűn erejétől vezérelt gondolkodásmódjuk által fölvetetik velük a Fenevad gondolkodásmódját, vagyis annak bélyegét, hogy ők is a földi számhoz tartozzanak. Képmutatásra sarkalják őket, hogy mutassák úgy magukat, mintha mindenüket az Úrnak és egymásnak adták volna. Pedig az adásban nem a mennyiség számít, hanem a minőség, vagyis a szív szeretete és őszintesége. Hiszen Anániás és Szafíra is megtarthatott volna az eladott földjük árából, mint ahogyan Zákeus is (Lk.19,1-10), akit az Úr az áldozatkészségéért Ábrahám fiának nevezett. Mindez mutatja, hogy nem a bárány ruhára van szükség, hanem a valódi bárány állapotra! Ahol ugyanis képmutatás van, ott nincs testvéri szeretet, hanem a farkasok előugrására lehet számítani. Mindez a pokol előrevetített állapota már, amit jelez az is, hogy a gyülekezet állandóan süllyed, mert már nem a Krisztus az alapja. Mindenki is láthatja, hogy a gyülekezeten már hatalmat vettek az állandó süllyedést okozó bűnerők. Amik már kormányoznak, mert a szenthelyen a bűn embere istenként ül!
7. Az első szeretethez való visszatérés
A különböző rossz állapotok ellenére is az első szeretethez való visszatérés fönnáll azoknak, akik nem vették föl a Fenevad bélyegét, a hamisságba nem estek bele, őszinték tudtak maradni és nyíltak Isten és ember felé. Ha hibáztak is, de hibáik nem a belső ember megrontását eredményezték, és az Úrhoz való ragaszkodásukat is megtartották. Ezek az emberek még visszatérhetnek az első szeretet állapotához, ha igazán meg tudják bánni az egymással szemben elkövetett vétkeiket, és meg tudják gyűlölni a Krisztus Örömüzentével szembe álló tanokat, amelyeknek ha nem is lettek követőik, de eddig eltűrték azokat.
Ezek után az első szeretethez visszatértek igazán őszintén veszik magukhoz az úrvacsorában az Úr értük megtört testét és kifolyt vérét, mert komolyan veszik azt, amit az Úr tett értük, és azt is, hogy nekik is ezt kell tenni egymásért. Az egymásért szeretetből áldozás ugyanis nagy méltóság, mivel ezt csak a megfeszített Krisztusban élők tudják tenni. Aki ugyanis nincs Krisztusban, az magára maradott állapotban van, mivel Isten Krisztusban munkálódó föltámasztó erejét ők nem hihetik. Akik azonban le tudják vetkőzni szívükről a jelenkor minden fenevadi csalását, azaz igazán ki tudnak tisztulni és bátran küzdenek Krisztus ügyéért és egymásért, azok kiszabadulhatnak a pokolba süllyedés börtönéből és szívükön belül már most is boldogok lehetnek!