Tovább, mind tovább

Ha Krisztus és önmagunk megismerésében eljutottunk egy bizonyos szintre, akkor nem elégedhetünk meg azzal, hanem tovább kell lépnünk. A mind tartalmasabb ismeretek felé kell haladnunk. Csakis úgy élhetünk az Úrral is, és az emberekkel is jó lelkiismereten nyugvó kapcsolatban, ha a belső világosságért erősen küzdünk és abban jó eredményeket is érünk el.

Észre kell vennünk magunkban azt a belső harcot, ami a földi életre és a mennyei életre való kiválasztottság között zajlik bennünk. Vajon melyiket irigyeljük meg igazán? Világossá kell tenni magunk előtt, hogy tulajdonképpen mi is az igazi kívánságunk és célunk (Mt. 6,24) ?

Szívünket minek a befogadására üresítjük meg, mire vagyunk nyitottak? Ha a Szeretet Istenének Igéje fogott meg bennünket, akkor bármit akarunk tenni, mindent az Ő Szeretet voltához viszonyítva teszünk, és Krisztus lesz a példaképünk. Viszont, ha e világ fogott meg bennünket, akkor az itteni példaképek fogtak meg bennünket, és igyekszünk hozzájuk hasonlóvá válni.

Ha Krisztus a példaképünk, akkor nekünk is Atyánk a Szeretet Istene, és Belőle való szeretetként fogunk gondolkodni, érezni és cselekedni. Hatására Isten Szeretet volta fölerősödik bennünk, a földi személyünk pedig jelentéktelenné válik. Ha azonban a világból való lesz a példaképünk, akkor a földi mivoltunkban és személyünkben kívánunk megerősödni. Ez pedig azzal jár, hogy az emberi énünk egyre nagyobb lesz (Jer. 17,5).

Ha azonban Istenből és Krisztusból való szeretetként kívánunk élni, akkor szembe fogunk kerülni emberi énünkkel. Azt fogjuk alapul venni, hogy Krisztus azért nem kedveskedett magának, hogy minket megválthasson. Tehát, ha így van az üdvösség útja, akkor mi sem kedveskedhetünk magunknak, hogy mások javára élhessünk (Róm. 15,1-3). E munka közben azonban tapasztalni fogjuk azt, hogy az átok alól való kijövetel nem megy könnyen se nekünk, se másoknak. Vannak olyan jó dolgok, amit már az emberi természetünkben is benne van, viszont vannak olyanok, amikhez nincs élet bennünk. Sőt ezeknek az élettelenségeknek fokozatai is vannak, amikből azt láthatjuk, hogy a halálnak nagy mélységei vannak bennünk. Ám nincs olyan sötét halál, amiből Krisztus nem tudna minket megszabadítani. Ha ugyanis vannak a halál mélységeinek fokozati, vannak az élet magasságának is fokozatai!

Ha Krisztusban igazán hiszünk, akkor hittel fogjuk vállalni a bennünk és környezetünkben megnyilvánuló bűn és halál ránk eső keresztjét és a Szeretet élete győzni is fog bennünk. A bűnös vágyakkal és késztetésekkel szemben az Úrtól való szeretet szent vágyai és törekvései fogják betölteni szívünket és életünket. Ha eddig elértünk, mondhatjuk-e, hogy most már nem vezet tovább az út, most már megnyugodhatunk?

Nem mondhatjuk, mert ha mi leállnánk is, a tagjainkban ellenünk munkálódó bűn nem állna le és az őt követő halál sem. Ha pedig a földi életünk ezeknek hatásai alatt görnyedezik, akkor sok kiegyenesíteni való egyenetlenség terem meg bennünk. Komoly lelkiismereti munkát kell folytatnunk egyrészről azért, hogy az Úr Beszédével szembe ne kerüljünk, másrészről azért is, hogy az emberekhez való kapcsolatunk igazsága se sérüljön meg. Ezt a jó lelkiismereti állapotot akkor érhetjük el, ha szívünkben mind magasabb szintre tud jutni a jót a rossztól való elválasztás.

Itt sincs azonban még megállás! Nem elég csak bizonyos esetekben elválasztanunk a jót a rossztól, hanem a bennünk és az egész földi világban is jelenlevő sötétségre úgy kell tekintenünk, mint szellemi táplálék lehetőségre. Amikor ugyanis az ellenünk támadó hamis ítélet sötétségével szemben az Úr a Szent Szellemének világossága által igazán elválasztja bennünk a jót a rossztól, akkor az Úr világossága mennyei hatalomhoz juttató szellemi táplálékunkká lesz. Mindezt csak egy olyan Krisztusba vetett hit által érhetjük el, amely tekintetbe veszi, hogy Krisztusnak mindenre van hatalma a mennyben is és a földön is (Mt. 28,18). Ez a hit mindenre úgy is tekint, mint Krisztusban való kegyelem általi örökségünkre!

Az Úr Jézus is mindent fölvont magához a keresztre, azaz minden erőt hatalma alá vont (Jn.12,32) és minden megmentésre szorulót pedig a védelme alá. Keresztjének küzdelmében még azt is elérte, hogy mondhatta a mellette megfeszített gonosztevőnek: velem leszel még ma a paradicsomban (Lk. 23,43). Csodálatos nagy eredmény ez! Annyit jelentett, hogy az Úr tudott olyan nagy szeretettel küzdeni, ami által megnyerhette a célja felől való belső bizonyosságot maga és mások vonatkozásában is. Ő a szenvedései között is eljutott a belső boldogság szintjére. Mondhatta mindnyájunk örömére: Elvégeztetett (Jn. 19:30) !

Az Úr az Ő életének utolsó pillanatáig küzdött, hogy ezt a Szót kimondhassa. Nekünk is vannak még tennivalóink, tehát küzdjünk mi is még tovább és mind tovább, hogy a vágyott célt elérhessük.