Krisztusra, az Alapra építés

Pál apostol a Krisztusra való alapot vetésről ezt írja:

„Az Istentől nekem adott kegyelem szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem, de más épít rá. Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá. Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus. Azt pedig, hogy ki mit épít erre az alapra: aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát, szalmát; az a nap fogja világossá tenni, mivel tűzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tűz fogja kipróbálni. Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat fog kapni; de ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tűzön ment át.” (1Kor. 3,10-15)

Pál apostol élete mutatja számunkra, hogy Krisztusra hogyan kell építkeznünk, mit tartsunk értékesnek és mit értéktelennek. Az Apostol szavaiból azt is érthetjük, hogy akik éghetőt raknak az Alapra, azok kárt vallanak, de a tűzön keresztül még megmenekülhetnek. De ne csaljuk meg se magunkat, se másokat, mert csak a győzelmeseknek van ígérve az örökélet, a kárvallottak megtartása pedig az örök kárhoztatás tüzén keresztül történik! A tűzön keresztül való tényleges megmenekülés azoknak szól, akik még nem véglegesen estek el és van lehetőségük e földön a kárvallásukból tanulni és kijönni!

A kudarcainkból tanulni és kijönni azonban nem könnyű! Egyszerűbb esetekben világosan kirajzolódik szemünk előtt a kudarcunk oka. Az olyan esetekben azonban, amikor számtalan sok hibafajta okozza a tragédiánkat, akkor már belső káosz és pánik lehet úrrá rajtunk! Különösen nehéz a megtérő számára az, hogy Krisztust hitével egy egész életre szólóan meg tudja találni!

Ehhez azonban nemcsak hitre, hanem jó lelkiismeretre is szüksége van. Jó lelkiismeret nélkül ugyanis senki sem tudhat az Úrral együtt gondolkodni. Ha pedig nem tud valaki az Úrral együtt gondolkodni, akkor nem is tudhat az Ő vezérlésének részese lenni és Vele együtt járni! Az Úrral együtt gondolkodásunk ott kezdődik, amikor fölismerjük, hogy bűnösek vagyunk! Az Úr Jézus ugyanis nem az egészségesekért jött el, hanem a betegekért. Ő így tanított:

„…Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot. Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre.” (Mt. 9,12-13)

Miből tudhatja pedig valaki, hogy nem egészséges? Különösen akkor, ha azt érzi, hogy a földi törvényeknek, illemszabályoknak és elvárásoknak megfelel. Abból a különbségből, ami közte és az Úr között van! Amikor valaki ezt meglátja, akkor Isten törvényének kárhoztatása is rá fog esni. A törvény ugyanis a belső embert átvilágítja és róla pontos diagnózist fog adni azoknak, akik hitük által belátásra és engedelmességre tudnak jutni! Akiknek pontos és személyes diagnózisuk van önmagukról, azok éhezni és szomjúhozni fogják a Krisztusban való kegyelmet, és személyes hitélményként fogják átélni a megnyert kegyelmet és az Istennel való szövetségre jutást! Ők valóban érzik és tudják, hogy egyedül csak Krisztus az Alap!

A Krisztusban való kegyelemre jutáshoz azonban nem elég a jó diagnózis. Az Istenhez Krisztus által megtérőnek látnia kell a kegyelemhez vezető utat is! Tapasztalatom szerint, Krisztus magvetőről szóló példázata (Mt. 13,3-9; 18-23.) ehhez jó segítséget tud adni. A példázat alapján átláthatjuk, hogy a mennyből szívünkbe hullott magból születik az új emberünk. De mikor? Akkor csak, ha szívünk földjét ki tudjuk tisztítani a Krisztustól való Igemagot megölő szívállapotoktól! Ebben a példázatban az Úr Jézus felmutatja, hogy szívünk földje a mag számára lehet útfél, köves hely és tövises föld is, de jó föld is! Ez a példázat nagyon jó, mert egyszerűen mutatja be a szívföldjének betegségeit is és harminc-, hatvan- és százszoros termésre jutásának a lehetőségét is! A saját állapotába belebonyolódott ember számára nagy könnyebbséget jelent, hogy az őt körülvevő megszámlálhatatlan sok rossz összefoglalva van három eset által, és láthatja a jó lehetőségét is.

Amíg az útfél szívállapotú ember nem érti az Igét és ezért be se fogadja azt, addig a jó szívföldű látja annak csodálatos méltóságát és engedi magát megszentelni attól! Ha a benne vagy a környezetében levő bűn meg akarná fosztani az Ige életet adó méltóságától, akkor az Úr Jézus nevében erélyesen szembe száll azzal.

Amíg a sziklás szívföldű ember csak szalmalánggal ragaszkodik az Úrhoz, addig a jó szívföldű tud különbséget tenni az értékek között! A mennyeit előnybe részesíti a földivel szemben és a Krisztusban való életet a földi életével szemben. Ezért, amíg a sziklás szívtalajú ember sekélyes földje a lelket száraztó próba idején nem tud nedvességet adni a mennyből való mag számára, addig az ő szívföldje mély talajt biztosít annak, mert a földhöz tapadó énjének keménységétől megtisztította azt!

A tövises szívföldű emberrel szemben a jó szívföldű fölismeri a földi célok, vágyak és gyönyörök életet megfojtó hatását. Képes ezért szívből gyűlölni a saját lelkét is, ha az el akarná tántorítani a Krisztusban való beteljesedésétől! Ő ugyanis mindig teljes szívet akar adni az Úrnak, a világgal nem akarja azt megosztani!

A jó szívföldű állapotra tehát azok juthatnak, akik meg tudnak küzdeni az útfél, a sziklás és a tövises föld állapottal. Az ilyeneknek nem kell mondani, hogy mikor mit tegyenek, mert az Úr a Vele való együtt járás által megjelenti nekik a teendőket, és ezért meg is tudják teremni a szent élet gyümölcsét. Viszont azok, akik nem adják át az Úrnak teljesen szívüket, azokat a bűn öntörvényűekké teszi, az Igét megölő szívföldűekké. Ezért, amíg a jó szívföldűek a Krisztus törvénye szerint való élés által az Ige magvából harmincszoros, hatvanszoros és százszoros termést hoznak, addig ők énjük öntörvénye által a Sátánnak gyümölcsöznek!

Világosan láthatjuk e példákból, hogy miért tudnak a Krisztusnak szívüket igazán átadók a Krisztusra, az Alapra aranyat, ezüstöt és drágakövet rakni, és az ön-törvényükből kijönni nem tudók pedig miért csak, fát, szénát és szalmát tudnak tenni rá!