Álnokság az, amikor valaki a másik ember felé jó szándékot mutat, szívében azonban ártani akarás van. Az ilyen embernek mást mond a szája és mást mutat a tette, mint ami a szívében van! Az álnokságnak azonban van egy olyan rejtett formája is, amelyet maga a cselekvő sem vesz észre. Ezt ugyanis a bűn cselekszi az általa megrontott emberi természeten keresztül!
Azért titok az álnokságot cselekvő ember előtt is ez a bűn, mert szívét nem a rossz szándék irányítja, azt viszont nem látja be, hogy önmagához és környezetéhez túlzottan jó szándékú. Ez az önmaga felé hajló túlzott jó szándék aránytalanságokat szül, a felebaráti szeretettel szemben fölállít egy hamis, álnok mércét!
Az álnok emberre jellemző a képmutatás. Nem az a fontos neki, hogy ő valóban jó és igaz legyen, hanem az, hogy őt mások jónak és igaznak lássák! Ebből a gondolkodásmódból következik, hogy addig nem érez bűntudatot, amíg mások nem tudnak az elkövetett bűneiről. Mindez arra mutat, hogy az ilyen embernek nincs belső élete. Nagyon veszélyes állapot ez, mert meggátolja az Isten előtt való megigazulást! Akinek ugyanis tetteit és magatartását az emberek szemei vezérlik és nem Isten szeme, az olyannak mellékes lesz az, hogy Isten mit mond felőle és az is, hogy igaz bűnbánattal jelenjen meg előtte!
Az álnok ember arra törekszik, hogy kívülről szép legyen, az Isten és ember előtt őszinte pedig arra, hogy belül legyen szép. A külső szépségre törekvő élete végül is könnyelműségekbe torkollik bele, és kimutatkozik a belső romlottsága. Viszont a belső szépségre törekvő élete egyre inkább jó gyümölcsöt termő lesz! Ez természetes is, mert előbb utóbb meg kell látszania annak, ki az, aki a bűnnel jár együtt, és ki az, aki az Úrral!
Ezek azt mutatják, hogy kétféle lelkiismeret van. Az egyik a látszathoz kötődő lelkiismeret, a másik a szív valóságos állapotához kötődő lelkiismeret. A látszathoz kötődő lelkiismeret a bűn vezérlete alatt van és az ördöggel együtt járást hoz létre, ezért ördög fiává tesz. Viszont a szív valóságos állapotához kötődő lelkiismeretet az Isten igazságának Szelleme vezérli, ezért segít ahhoz, hogy valaki Isten gyermekévé lehessen és aszerint élhessen.
Az emberen belüli álnokság egész másfajta rendszert képvisel, mint az embert teremtő Isten rendje. Az élet rendjével szemben ez a halál zűrzavarát képviseli. Ezért nemcsak az emberi testen belül, hanem az egész emberi társadalmon belül is viszályt szül és halált. Mindezek mélyen elgondolkodtathatnak bennünket a felől, hogy milyen is a valóságos Istenhez térés. Rájöhetünk, hogy a tízparancsolat külső betöltése nem elég, a bűnök elhagyása is kevés. Ezek még nem jelentik azt, hogy valaki mássá lett, megújult és igazán megváltozott az élete. Az igazi megszentelődéshez a bűn álnokságából való kiszabadulás útján juthatunk el. Ha valaki ezt még nem érte el, azt még Jézus Krisztus nem szabadította meg a bűn hatalma alól!
Ahol azt látjuk, hogy a szívekben és a közösségekben viszály van, ott még a régi ádámi emberi állapotban vannak. Az ilyen közösségekben a bűn ereje igen nagy. Ha azonban visszatérnek a felebaráti szeretethez, hogy másnak is annyi jót és annyi igazságot adjanak, mint maguknak, akkor ott Isten újat teremtő rendje megjelenik a Jézus Krisztus hatalmával!
Pál apostol is erre hív föl bennünket:
„Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett. Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak.” (Ef. 4,22-25.)
Vegyük figyelembe, hogy valóságos szent élet eléréséhez nem elég egy elméleti igazság és jóság, nem elég egy külső szépen járás, mert Isten ezek alapján senkinek sem bocsátja meg a bűneit. Az igazi változáshoz a régi álnok embernek is meg kell halnia és Krisztusban egy újnak fel kell támadnia.
Senki sem fog ugyanis megváltozni azzal, ha egy régebbi bűnét nem folytatja. A megváltozás akkor következik be, amikor az a rossz természete is az Úr Szellemének hatalma alá kerül. Amíg ez nem történik meg, addig ugyanaz a bűn különböző alakokban elő fog tűnni. Ez jelzi, hogy az álnokság titka cselekszik az emberben, vagy egy egész közösségen belül is!