A nyájterelgetés

Az evolúcióról másképpen

Az Úr terelgeti a teremtményeit, ezt a terelgetést azonban az emberek evolúciónak látják és nem teremtésnek. Ez a nyájterelgetés pedig az, hogy Isten halad a célja felé az általa létrehozott teremtésen keresztül. Ez a folyamat egyúttal arra is utal, hogy a teremtmények idő alattiak, vagyis van kezdetük és végük.

A földön való hatalmak élete is jól szemlélteti ezt a folyamatot, hiszen ezeket a hatalmakat Isten teremti, hogy véghezvigye akaratát ezen a földön. Az a hatalom, ami óvá lett, elmúlik és kényszerül átadni helyét egy újnak. Ebben a folyamatban a hús és a Szellem harca figyelhető meg. A Szellem képviseli az igazságot, a hús pedig a saját életének a fönntartását. A Szellem igazsága a Szeretet, mert Isten Szeretet. Ha egy hatalom nem ad helyet ennek az igazságnak, akkor az elavulttá válik és feladatának betöltésére alkalmatlanná. Az Úr erre a veszélyre figyelmeztette Nabukodonozor királyt is. Ennek a bajnak elkerülésére Dániel próféta ezt a tanácsot adta a királynak: „Azért, ó király, fogadd meg tanácsomat: Hagyj fel vétkeiddel, légy igazságos, és gonoszság helyett bánj irgalmasan a szegényekkel! Így boldogan élhetsz sokáig.” (Dán. 4,24). E szavakból érthetjük, hogy Isten az általa teremtett hatalmakon keresztül terelgeti az emberiséget.

Isten a Szeretet Tüze hasonlítható a föld mélyében levő lávához is, amely a föld egyik és másik részén felszínre tör. Ezek a tűzhányó hegyek nem egymásból keletkeznek, hanem a mélyben rejtőző tűzből. A geológusok vizsgálhatnak ugyan bizonyos törésvonalakat és sorrendiséget, de ez semmit sem változtat azon, hogy mind a mélyben levő erőből származnak. Az Isten által teremtett lények esetében is bizonyos vonulatokat föl lehet ismerni, de ez nem cáfolhatja Isten teremtéséből valóságukat. Az Isten ezeket a teremtményeit is terelgeti. A Bibliában kijelentett teremtés is haladást fejez ki, mert Isten végül az embert teremtette meg, azt, akit a teremtés koronájává is tett. Az anyagi világ teremtése itt elérte célját és véget ért. Ezután megáldotta Isten a hetedik napon teremtményeit és ezt a napot nyugalom napjává tette. Ez a nap egyben arra is utal, hogy Isten e szellemi lét felé terelgeti az anyagi világot is! Ezért írja ezt Pál apostol:

 „Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önszántából, hanem az által, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára.” (Róm. 8,18-21.)

A saját magunkban való vizsgálódás alkalmával is rájöhetünk, hogy bizonyos fölismerések nem egymásból következnek. Szívünk gondolataiban Isten ajándékaként hirtelen adódik, szinte szikraként és mindentől függetlenül egy-egy meglátás, fölismerés. Ennek a fényénél bizonyos logikai következtetést végezhetünk, de ha túlmegyünk e belső fény terjedelmén, akkor már az egészből emberi kigondolás lesz, egy mesterkélt valami. A valódi folytatás sokszor egészen más környezetből adódik meg, egy újabb belső szikraként. Ha az ember nem tesz erőszakot a saját lelkiismeretén, akkor megtapasztalhatja, hogy Isten őt terelgeti, mint kedves juhát. Ha azonban valaki nem a szeretet igazságát veszi alapul, hanem a földi érdekeit és húsának kívánságait, akkor a saját maga érdekéhez igazított kigondolásokra fog törekedni, és ennek hatására a húsából fognak kijönni azok a meglátások, amelyek őt a pokol felé terelgetik.