A KRISZTUST KÖVETŐK ÉS A BÁLVÁNYOKAT KÖVETŐK

Ember jósága, vagy Krisztus jósága?

Az a jóság, amit Isten az ember szívébe adott, csak annyit jelent, mint a tojásban levő életképződmény számára a körülötte levő petesejt és a tápanyagok. A bennünk levő és minket körülvevő jóság azonban lehetőséget ad arra, hogy szellemi családfakutatást végezzünk és fölismerjük a jóság forrását, Istent. Ez a fölismerés képezi az Istenbe vetett hitünket és Fiának megismerését is, sőt annak fölismerését is, ami a bennünk levő jóságtól különbözik.

A bennünk levő jóság minél teljesebb, annál inkább több szellemi ajándékot foglal magában és annál inkább meglátszik benne Isten képe. Mit gondolunk, hogy a teremtmények közül ki kaphatott legtöbb jót Istentől? A legfőbb gonosz! Neki annyi jóság ajándékot kellett kapnia, ami által hatalommal uralkodhat minden gonoszságon! Például Lucifer ezért tudott fényvivő hajnalfia lenni (Ézs. 14,12). Ezért Lucifernek és minden gonosznak is erőszakot kellett tennie a benne levő tökéletes jósággal szemben, hogy ő maga útján járó gonosz lehessen! Ezzel a tettével azonban nyilvánosságra hozta, hogy ki is ő valójában!

Most ezek után mit mondhatunk az olyan emberről, akiben sok jóság van, de Istent nem követi? Azt, hogy az ördöghöz nagyon közel is lehet, esetleg annak fia is! Különösen akkor, ha nem ismeri föl a benne levő bűnt, hanem egészségesnek tartja magát. Általában a jóságra való alkalmasság azért szokott imponálni az embereknek, mert ezt tudhatják fitogtatni, és olyan gőgős érzetet ad nekik, mintha istenek lennének. Gondoljuk meg, hogy a hamis próféta is Bárányszarvakban tetszeleg!

Amíg a gonosznak fiai az elrabolt szépségükben tetszelegnek, de közben gonoszt cselekszenek, addig az Isten gyermekei nem menekülnek el a feketebárány állapot elől sem, ha ezzel a tettükkel a gonoszság erejét megtörhetik. Az Úr Jézus erre példát mutatott, mert Önmagára vette a törvény átka alá került ember terhét, hogy azután megteremtse Önmagában az Örök életű új embert. Pál apostol is mindenekhez minden volt, csakhogy valakiket megnyerhessen Krisztusnak! Ilyen nagy átadottsággal végzett embert mentő munkája ellenére is azonban mit mondtak rá Jeruzsálemben az ellene lázongók? „…Töröld el a föld színéről az ilyet, mert nem szabad neki élnie!” (Csel. 22,22)

Pál apostol feketebárány volt a törvényt képmutatással cselekvők szemében. Ennek ellenére mégis a gyűlölettől izzó és rá halált kiáltó emberek magukat nagyon igazaknak és jóknak tartották! Úgy gondolhatnánk, hogy a krisztusi szeretet tanokat hirdetők messze nem ilyen kettős életűek, mint ők. Első látásra ez így is néz ki, mert a köztük levő legjobbak nem akarnak embert ölni, még állatot sem. Viszont, ha saját személyükben akarnak jók, igazak és embermentők lenni, azt a régi ádámi emberüket hozzák helyzetbe és emelik erkölcsi magaslatba, amelyik gyilkos ellensége a megújulni akaró belső emberüknek! Az emberek minket is mindenféle rossznak el fognak mondani, ha fölmutatjuk, hogy az emberi jóság megtéveszt, nem célra vezető, mert egyedül csak Krisztus jóságában van az ember megmentése. Ez a bizonyságtétel velünk szemben való indulatot fog kiváltani mindazokban, akik az emberi jóságuk által akarnak maguknak nevet szerezni. Ezekből megérthetjük, hogy az emberi szintű jóságra törekvéseket bálványos rangra emelő világszellem mennyire veszélyes, mert úgy hirdeti a Krisztust, hogy a Krisztus szerinti önfeláldozó életet, mint feleslegeset kiiktatja az ember életéből. Pedig ebben van a Krisztusban való keresztség és az igazi belső élet!

Ez a Világszellem, úgy is mondhatjuk: Antikrisztus, szívesen vonja az ádámi emberek szívérzéseit és gondolatait az emberi világon kívüli világ rejtelmei felé. E Világszellem számára ugyanis mindegy, hogy valaki a keleti vallásokban, Krisztusban, ufókban, vagy bármilyen elvont és ésszel felfoghatatlan dolgokban hisz is, csak ezt a más világot a bűn miatt szellemileg halottá lett ádámi embere higgye, és az lángoljon érte! Ha az lángol érte, akkor mindezek a törekvések az Antikrisztus kezében tudnak összpontosulni! Ha azonban bizonyos személyek megnyerik Istentől ennek a hamisságnak a fölismerését, hogy a Bárányszarvak mögött nem bárányok élnek, hanem földi és testi érdekeket képviselők, akkor azok rájöhetnek arra, hogy meg kell keresniük a valódi Bárányt!

A nagy többség azonban nem fogja megkeresni a valódi Bárányt, mert amelyik tan követésében előkelő helyet nem kap az óvá lett ádámi ember személye, azért nem tud lángolni, hanem közönyös lesz iránta. Ezért, amikor valaki rájön, hogy Krisztus tanának lényege az, hogy abban éppen annak kell halálra feszülnie, amelyet ő ki akarna emelni, és ezután már csak Krisztusnak szabad benne élni, akkor már elmegy a kedve a Krisztusba vetett hittől. A nagy vallásos világmozgalmak erős vallási felbuzdulásai mögött megtalálhatjuk a lángoló emberi ént! Sőt még Pál apostol tanítótársai sem akarták igazán, hogy az énjük a szívükben Krisztussal helyet cseréljen. Az apostol ezt írja Timóteusnak:

„Démász elhagyott engem, mivel ehhez a világhoz ragaszkodott, és elment Thesszalonikába; Kreszcensz pedig Galáciába, Titusz meg Dalmáciába.” (2 Tim. 4,10) Ezzel az állapottal kapcsolatosan még ezt is írta: „Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, mindenki elhagyott. – Ne számítson ez bűneik közé!” (2Tim. 4,16)

Az apostolok idejében is nehéz dolog volt az emberi ént halálba vinni a Krisztusban való keresztség által és Krisztus alázatos szolgája lenni. Igaz, akkor ezért az állapotért nemcsak életüket kellett adniuk, hanem kegyetlen kínzásokat is el kellett viselniük. Ma ezek a kínzások és öldöklések még nincsenek, de a világnak vannak igen felmagasztalt bálványai, amik mélyen belenyúlnak az emberek belső életébe. Ezek a bálványok igen alacsony erkölcsi szintet sugallnak ki magukból, mert helyeslik a bűnös emberi viszonyokat és az érzékiséget mutató viselkedést és öltözködést. Az emberek kívánnak a bálványos rangban levők árnyékában lenni és hódolni azoknak. Éppen ezért azokat az embereket lebecsülik, akik ezt az életstílust az Úr Jézus nevében elhárítják maguktól. A mai Krisztusban hívőknek ezekkel a magasságba emelkedett bálványokkal kell megküzdeniük (Ef.6,12).

 

A bálványokkal szemben küzdők

A bálvánnyá emelt embereknek és szellemeknek sokszor igen nagy a belső teljességük, és mégis csodálatos módon a világ szerint tehetséghiányban szenvedők közül kerülnek ki azok a tehetségesek, akik fölismerik a Krisztust hamisan hirdető prófétákat. Ők meglátják, ha a Krisztust hirdetők, annak ellenére, hogy Bárányszarvakat hordanak, mégis a világ szerint szólnak, vagyis csak látszatra követik Jézust. Ez a részükről való hamisságra ráismerés érthető is, hiszen ők a valóságos bajuk és rossz állapotuk miatt valóságos Istent és Krisztust keresnek, aki meg is tudja őket gyógyítani és mennybe tudja őket vinni. Hozzájuk tartoznak még azok az egyébként tehetséges emberek is, akiknek bár nagy a tehetségük, de a szörnyű nagy leterhelésük viszonylatában nagyon tehetségtelennek érzik magukat. Ezért ők is átlátják, hogy emberi módszerekkel mennybe jutni nem lehet.

A belső élet jövőjére nézve nagyon sokat számít az, ha valaki be tudja látni hibáit és el tudja fogadni még ennek fölmutatását is. Azok tudnak előrejutni, akik nemcsak nagyon sokat csalódtak magukban, hanem a rengeteg kudarc után is még mindig tudnak hinni és remélni. Az viszont nagy baj sok küzdőnél, hogy a hitük és reményük nagyon is önmagukban van. Nehezen tudják azt fölismerni, hogy Isten és a Fia jobban törődik velük, mint ők saját magukkal. Ezért nehezen tudják magukat Krisztusnak átadni és emiatt magukról lemondani is. Mivel pedig a meggyógyulásukat sokáig saját maguktól várják, ezért nagy az önmegmentést kereső fantázia világuk. Később azonban azt is föl kell ismerniük, hogy a fantáziájuk bármilyen nagy is, de nincs abban az élet mélységének valósága és a teremtő erő.

Az ilyenek esetében egy olyan társadalomra volna szükség, amely fölveszi az ő gondjukat, valahogy úgy, ahogy Jób szólt önmagáról (kivonatosan idézem): „A vaknak szeme voltam, és lába a sántának. Atyja voltam a szegényeknek, és az ismeretlen ügyét is jól megvizsgáltam. Összetörtem az álnok állkapcsát, és fogai közül kihúztam a zsákmányt.” (Jób. 29,15-17.). Akikkel ezeket a jókat Jób tette, nem abszolút tehetetlenek voltak, de nem is azok az életképesek, akik jól tudhatnak előrehaladni.

Van azonban belső segítségnyújtásra való lehetőség is számukra, nemcsak a külső. Az erős kísértésekben levők és bizonyos belső állapotban leragadtak is a Szíró föníciai asszony hitpéldája (Mk. 7,2-30) alapján megnyerhetik az újjáteremtést és a bennük levő hiány pótlását is, ha az Úrtól való elutasítást is kapaszkodóként tudják felfogni. Ha például valakiből hiányzik a felnőtté válás ajándéka, de Jézus elutasító szavaira megtalálja a helyes választ és viselkedést, akkor meg fogja kapni a kért ajándékot! Csakhogy önmagunk is,- akik segíteni szeretnénk másokon – elértük-e már a felnőtt állapotot? Tudunk kemény eledelt is fogyasztani, vagyis a szégyent, gúnyt és gyalázatot elhordani, és ezekben az állapotokban meglátni a győzelemre jutás lehetőségét és nem az elutasítást?

Sajnos, ha nem vigyázunk, beleesünk abba a gondolat csapdába, hogy minket a világ emberei meg akarnak károsítani, és ezért mindig gyanúval tekintünk rájuk. Már gyermekkoromban is láttam, hogy jó néhány hívő állandóan gyanakodott a világiakkal szemben. Most nem egy véletlenül elvétett esetről szólok, hanem egy állandósult magatartásról. Miért is jut valaki ide? Azért, mert amikor kimerül egy hívőnek az ádámi emberi jóság tartaléka, akkor már nem tud többé szeretetet árasztani mások felé! Az ádámi jóság nem tudja a szégyent, gúnyt és gyalázatot elhordani, erre nincs eszköze. Viszont a krisztusi jóság számára ez a győzelem kapuja, mert ebben az állapotban tudja a gonoszt jóval meggyőzni.

Hogy juthat ilyen előnyös állapotba? Úgy, ha az Úr Jézus példáját követi. Őt a mennyei Atya elutasította, amikor értünk átkozottá lett a fán. Jézus azonban az Atyjával való kapcsolatában mégsem ezt az elutasítást vette alapul, hanem azt, hogy Isten és Őközte Atya és Fiú viszony van, és ebből következik a mások terhének fölvétele és azokért életet adás alapján való újat teremtés! Tehát, ha az elutasítást mi is elszenvedjük és készek vagyunk Istennek áldozatot bemutatni, akkor Krisztus elfoglal bennünket és Ő lesz bennünk az a Szeretet, Aki tud szeretetet árasztani rajtunk keresztül nehéz körülmények között is. Ha viszont, jó ádámi ajándékaink esetén úgy gondolkodunk, hogy mi többek vagyunk másoknál, és mi ezt a többet érvényesíteni is akarjuk velük szemben, akkor mi másokat oktatgatunk és be akarjuk őket kebelezni! Ez viszont már sárkányi magatartás és nem mások szolgálata!

Ezeket a helyzeteket és állapotokat figyelembe véve a Krisztus szerinti felnőtt állapotra Isten kegyelméből eljuthatunk. Csak e belső állapoton keresztül tudhatjuk segíteni mások felnőtté válását, ami a bálványok elleni harc egyértelmű feltétele. Magamról sem merném azonban azt mondani, hogy már igazán felnőtté váltam. Csupán én is csak tanulgatom, de már bizonyos eredményeket el is érhetek általa, de sajnos ballépéseket is. Gyülekezetünk Isten kegyelméből egy épülési folyamatban van, de még sok minden hiányzik! Azt azonban határozottan magunk elé kell vennünk, hogy a világ bálványait személyes jósággal nem győzhetjük le, hanem csak azzal a Krisztusból való jósággal és alázattal, amelyik képes a szégyent, gúnyt és gyalázatot elhordani, és a felsüléseinkből is tanulni.

Ha ilyen állapotra eljutunk, akkor mások felsüléseit úgy fogjuk fogadni, mint a sajátunkat és úgy segítünk másoknak, mintha magunknak segítenénk. Ez az érzésünk igaz is lesz, mert Isten, amit rajtunk keresztül másoknak ad, azt nekünk is adja. Nekünk még azt is föl kell ismernünk, hogy más dolog felnőttként élni a világban és megint más dolog felnőttként élni a hitéleten belül. Más dolog Istennek megfelelni és más dolog a világban való körülményeknek megfelelni! Akik még a világban való körülményeknek sem tudnak megfelelni, mert nincs hitük hozzá, akkor hogy tudnának a Krisztusban való hitnek megfelelni? Krisztus azonban ezt a nagy hiányt is be tudja tölteni Szellemének teljessége és annak ereje által!

Nekünk végig kell haladnunk empátiával és hittel azokon a szellemi és hús állapotokon, amelyek körül veszik a lerögzült állapotukból kitörni akarókat. Ha ezt az utat végig is tudhatnánk haladni, akkor is ez csak a képességeink faláig való elmenést jelentené. A valóságos segítséget és megmentést csak Krisztustól kaphatjuk meg, ha a Tőle való elutasításokban is megtaláljuk Őt.