Az Úr Jézus először is kétféle embert különböztetett meg: olyat, aki tud hinni Istenben és Őbenne, és olyat, aki nem.
Viszont belső tulajdonság szerint háromféle embert különböztetett meg: egyenest, ravaszt és a másoktól is láthatóan bűn alatt levőt. Nátánáelt álnokság nélkülinek nevezte, Heródest rókának és a nyilvánvalóan bűnösöket olyan megterheltetetteknek tartotta, akiknek az ördög kényszer hatalmával szemben belső békességet és nyugalmat ajánlott fel.
Az egyenes ember nem tökéletes szintre jutást jelent, hanem lelkiismeretes embert, aki önmagánál is észreveszi az egyenetlenséget és képes önmagával is szembeszállni, mert számára az egyenesség önmagánál is nagyobb érték. Mások felé is nyílt és őszinte. Őrizkedik a mások megbántásától, de a hamisságot fölmutatja és az igazságot is megvizsgálja. De nem az énjével, hanem a hitével. Nem terjeszkedik mások fölé, hanem tudja észrevenni a másik embert és annak szükségleteit. Szívesen segít másokon.
A ravasz ember ellentéte az egyenesnek. Nem a lelkiismerete vezérli, hanem én központú. Ha barátságos és kedves, azt személyes érdekből teszi. Igyekszik magát megbízhatónak és jelentőségteljesnek fölmutatni, mások gyengéjét viszont igyekszik kikutatni. Önmaga körül olyan teret alakít ki, amely minél inkább megfelel anyagi, rangi és hatalmi törekvéseinek. Számára az igazság és mások érdeke csak a látszatért szempont. A gyöngének és erőtlennek terhét nem veszi fel. Ha fölveszi is, csak mutatásért és önhizlalásért. Különben megveti a nála gyöngébbet és nem segíti a társadalom peremére szorultakat a közösségbe való visszatérésben. Ilyenek voltak a farizeusok is.
A láthatóan a bűn kényszere alatt levők nem egységes csoportot képeznek. Közéjük tartoznak a legyőző rómaiakat kiszolgáló vámszedők, a bűnösöknek nevezett tízparancsolat ellen vétkezők és a bűn kényszere alatt levő ördögtől megszállottak.
A legyőző rómaiakat kiszolgáló vámszedők közül sokan megbánták tettüket, de már nem volt számukra visszaút. Teljes megvetéssel voltak irántuk, mert a közösség nem tartotta megbocsáthatónak azt, amit tettek. Visszatérni akaró szándékukat és belső fájdalmukat egyedül csak az Úr Jézus értette meg. Ő látta meg, hogy a bűneik miatti mélységes szégyenérzetük által inkább elnyerhetik a megigazulást, mint a magukat igazaknak tartók. Ezért őket olyan elveszett bárányoknak tartotta, akiket vissza kell hozni az Isten népe közé.
A bűnösöknek nevezett tízparancsolat ellen vétkezők közül is többen megbánták eltévelyedésüket, ám a társadalom rangosabbjai nekik sem bocsátották meg a tetteiket. Nem tettek ugyanis különbséget a tettüket megbánók és nem bánok között. Az Úr Jézus őket is szánta és értük is vállalta a megvetést, csakhogy visszahozhassa őket a jó lelkiismereti állapotba.
A bűn kényszere alatt levők szabad akaratukban mélyen korlátozott emberek voltak. Ezért is nevezték őket ördögtől megszállottaknak, ördöngösöknek. Az ilyen emberek az átlagnál erősebben vannak a bűn irányítása alatt. Amíg a többség tudja földi dolgait rendezni és tenni, addig ők erre nem képesek. Éppen ez a nagyfokú belső szabadság hiány érzékelteti azt, hogy egy idegen szellem hatása alatt vannak. Nem volt nehéz az embereknek bennük ezt fölismerni, mert megnyilvánulásaikban az ördög nevét ismerték föl bennük, mely név jelentése: összekuszáló, vádoló, kettéosztó, rágalmazó. Ahhoz, hogy ezt a háromféle belső emberi állapotot megértsük, vizsgálnunk kell ezeknek egymásra hatását is!
Elgondolhatjuk, hogy az egyenesnek nehéz elviselni a ravaszt, mert egyenessége tiltakozik a hamissággal szemben. Az ördög kényszere alatt levőt is nehéz azonban elviselnie, mivel személyes hatalma neki sincs a rosszal szemben. Csupán az az előnye, hogy az ő hústestén az ördögnek nincs az a nagy hatalma.
A ravasz embernek is nehéz elviselni az igazságos embert, mert annak tette vádolja őt és akadékoskodónak tartja. A gyönge ember gyöngeségét pedig nemcsak nem tudja ellensúlyozni, de nem is akar annak terhén könnyíteni, mert szeme előtt a saját érvényesülése lebeg.
A bűn kényszere alatt levőt pedig kínozza a maga gyöngesége is, tehát nemcsak másoktól szenved, hanem Önmaga állapotától is. Az önmaga állapotától való szenvedés pedig akkora, hogy ezzel állandóan terheli környezetét is!
Ebben a sötét, viszályos és beteg környezetben él az emberiség, aminek meggyógyítására állandóan keresi az orvosságot, de azt nem találja. Egyedüli orvosságot számunkra csak Krisztus adhat, Aki nemcsak el tudta viselni az emberben való visszásságokat, hanem egy új diadalmas embert is teremtett magában a keresztfán. Ez az új ember győzelmes a bűnnel szemben is és a halállal szemben is! Ezt az előzőekhez viszonyítva negyedik embernek is nevezhetnénk, de nem az, hanem egy olyan új ember. Ennek már nem Ádám az Őse, hanem a Krisztus!
Számunkra most is reményt és bátorítást jelent az Örömüzenet, hogy Isten országa Krisztus által most is jelen van! Krisztus, mint első új ember mind a háromféle embert meg tudja igazítani és fel tudja öltöztetni mennyei erővel! Ez nagy öröm, mert amire a saját erőnkből nem telik, azt Krisztus véghezviszi bennünk is, és végül az egész földön is!