A tabu olyan dolog, amit nem szabad kimondani, nem szabad róla beszélni. Ha bár tudjuk róla, hogy van, és valami oknál fogva nagy jelentősége is van, de mégis életünknek ez egy olyan része, amit úgy tartunk, mintha nem volna.
Ha valaki megbetegszik valami komolyabb bajban, akkor előfordulhat, hogy bizonyos ételeket nem szabad fogyasztania akkor sem, ha azok nagyon kedvesek lennének számára. Vannak, akik nem tudnak ellent állni kívánságaiknak és megeszik a nekik ártó ételeket, ha belehalnak is. Viszont vannak emberek, akik számára ezek az ételek tabuvá tudnak lenni. Akik számára a kedvelt ételek is tabuvá tudnak válni, bizonyságot tesznek, hogy nincs már erős kötődésük hozzá. Nem jelent számukra legyőzhetetlen kísértést az, ha másokat látják azt enni, sőt van, amikor ezeknek nem is igen van rájuk hatása.
A mértéktartást is nevezhetjük egy fajta tabunak. Például megiszunk egy pohár bort, de a második számunkra már tabu lehet, vagy esetleg egy önmagunkat helyesen érzékelő belső érzet mondja ki: ne lépd át a határt! A teljes tabu is tulajdonképpen mértéktartás, csak ez a mértéktartás azt mondja: teljesen tartsd távol ezt vagy azt!
Nagyon sok múlik azon, hogy valaki számára tudnak-e tabuvá lenni a káros dolgok vagy sem. Különösen a belső életünkre vonatkozó káros dolgok: a bűnös kívánságok, haragok, bosszúk, stb.! Ha valaki számára nem tudnak ezek tabuvá lenni, akkor az az ember menthetetlen! Pál apostol több hasonló felmutatás mellet még ezt írja:
“…és akik sírnak, mintha nem sírnának, akik pedig örülnek, mintha nem örülnének, akik vásárolnak valamit, mintha nem volna az az övék, és akik a világ javaival élnek, mintha nem élnének vele, mert e világ ábrázata elmúlik.” (1Kor. 7,30.)
Az apostol szavai az egész földi életünket tabuvá teszi! Emiatt meg kell halnia minden érzékünknek, olyanoknak kell lennünk, mintha nem e földön élnénk. Ez természetes is számunkra, mert ha ez nem így volna, akkor miképpen lehetne halott óemberünk? Ebből átláthatjuk, hogy számunkra valami tabuvá csak akkor lehet, ha mi is meghalunk annak számára! Ez pedig nem könnyű feladat, mert maga a bűnös testünk is igen ravaszul tudja követelni a magáét és a kísértő ezt még meg is tetézheti!
A bűnös és egyéb káros dolgok fondorlattal közelítenek meg bennünket, mint a Kígyó Évát: “…Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egyik fájáról se egyetek?” (1 Móz. 3,1.). A bűneset után testünk és az általa vitetett gondolkodásunk is fondorlatossá lett. Hiába mondjuk mi, hogy ezt akarom, ha a testünk is fondorlatos. Jób annakidején így tett bizonyságot Istenről: “Az embernek pedig ezt mondta: Íme az Úr félelme a bölcsesség, és a rossz kerülése az értelem.” (Jób. 28,28) A bennünk levő fondorlattal szemben nem tudhatunk megállni az Úr félelme és a rossz elkerülése nélkül! Az igei kijelentésből érthetjük: legnagyobb értelem az, amikor el tudjuk kerülni a bűnt. Ez a világ tudósainak értelménél nagyobb értelem, mert az ő értelmük is kicsi a bűn eltávoztatásához! A bűnt csak úgy kerülhetjük el, ha az Úrban élünk és nem e világban, mert Ő ad nekünk védelmet ehhez, ha el tudjuk fogadni intését.
Van olyan helyzet, amikor valaki egy betegségből fölgyógyul és ezért már ehet azt is, ami előzőleg tabu volt számára. Itt azonban nem könnyű a föloldódás, mert a belső félelem gátat képez és tilt. Bizonyos időre van szüksége ahhoz, hogy ne botránkozással kelljen ennie azt! A hívő ember életén belül is így van ez olyan dolgokkal szemben, amelyek az egyik helyzetben nagy bűnnek számítanak, viszont másik helyzetben azonban módjával élhet vele. Sok hívő ember számára a más helyzetbe kerülés botránkozást jelent, mert előzőleg annak nem tevése jelentette számára a szent életet!
Az ilyen emberek az Úrhoz hívek voltak és még bölcsek is! Bölcsek azért voltak, mert a bűn kevésbé tudja kísérteni azokat, akik számára bizonyos tevékenység tabuvá tud lenni. Ezáltal ugyanis elvágják azokat a “telefonvonalakat” amelyek a test kívánságához és a kísértőhöz kötné őket, és életük is békésebb tud lenni, mert nem engedik magukat háborítani. Viszont a szent életüknek is ártanak és a saját belső békéjüknek is azok, akik állandóan a szemük előtt lebegtetik a káros dolgokat.
Csak akkor sikerülhet, hogy valaki meg tudjon térni Istenhez és hívő is tudjon maradni, ha tud számára tabu lenni a rossz. Aki számára ez nem tud megtörténni, az mindig hagy valami kis kaput az ördög számára, amin keresztül őt kísértheti. Gondolkodjunk el: Krisztus nem többet nyújt nekünk, mint ez a világ? Szükségünk van nekünk arra, ha Krisztust bírjuk, hogy magunkat szerencsétleneknek érezzük csak azért, mert nem a világ szerint élünk?