Nagy és mély vágy él bennünk az után, hogy bennünket szeressenek, mert igen jó érzés, ha a szeretet körülölel bennünket. Nagyon sokan sóvárognak is a szeretet után, de ettől még nem lesz nagyobb a szeretetérzés sem a szívükben, sem az emberi társadalomban, hanem inkább a szeretethiány érzete nő!
Rá kell jönnünk, ha egészséges fülre van szükség ahhoz, hogy a hangokat fölfoghassuk, és ép szemre ahhoz, hogy látni tudjunk, akkor csak az ép szív tudja fölfogni és meglátni a felé áramló szeretetet! Az Úr Jézus így tanított a Tőle hallottak meghallására és megértésére: “…Megjegyezzétek, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek, sőt ráadást is adnak. Mert akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van.” (Mk. 4,24-25).
Tehát, ha van szeretet szívünkben mások iránt, akkor fogunk kapni szeretetet, de ha nincs szeretet bennünk, akkor elveszítjük a meglevő szeretetkapcsolatainkat is! Sokan csak élvezni akarják a szeretetet, ezért hamar megbotránkoznak egymásban és megszakítják a kapcsolataikat. Istentől is sokan csak kapni akarnak, de mivel nem tudnak adni, ezért nem tudják megtapasztalni Isten bőséges szeretetét. Az Úr Jézus Evangéliuma is csak azoknak Örömüzenet, akiknek szívében van fül és szem arra, hogy abból a felfedezés örömével megtalálhassák Isten országának belső erőviszonyait és az örökélet boldogságát jelentő bölcsességet.
Valóban a felfedezés öröme hat át bennünket, amikor rájövünk, hogy mindig szeretettel gyarapodik a “belső zsákunk”, ha a szívünket is tudjuk adni a szeretet elősegítésére. Szívünket is adni azért nagy boldogság, mert általa kiszabadulhatunk az önmagunk gondjaihoz és bajaihoz kötő bilincsekből. Ha pedig elszakadhatunk önmagunk nyomorúságától, és mások gondja és baja válik számunkra fontossá, akkor mások számára kinyitjuk markunkat és a kinyitott markunkba Isten tud adni jókat. Tehát, akinek van szeretete, az még kap szeretetet hozzá!
Ha bízunk Istenben és a Tőle kapott Szeretet hatalmában, akkor a “Mi lesz velem?” kérdése fölé emelkedhetünk és elszakíthatjuk annak köteleit: az oktalan félelmet, gyanakvást, és az értelmetlen megrögzöttségeket. Az Úr Jézus a szívét a legnagyobb teljességben adta nekünk, amikor a Gecsemánéban való halálfélelmeinek és gyötrelmeinek bilincseit elszaggatta, hogy a kereszten a minket megmentő Életét odaadhassa!
Hasznos, ha mi is nem a saját szempontjainkat vesszük csak alapul. Hiszen hiába ragaszkodunk a most még birtokunkban levő javainkhoz: a test szerinti virágzás elhervad, a tekintély és hatalom ingatag, a gazdagság nem tartozik szervesen hozzánk, sőt a kiváló képességeink ereje is elveszik, és testünkkel együtt levetjük azt is magunkról (1Kor. 13, 8.)! Viszont, ha a magunk és mások hibái miatt a szereteten létrejövő töréseket jó hittel és reménnyel áthidaljuk, – akár a saját testünkkel is – akkor Krisztus összeforrasztja a töréseket.
Gondoljuk meg: ha csak azt tudjuk tenni, hogy a testünkben és ebben a világban rejlő lehetőségeket magunkhoz ragadjuk és föléljük, akkor mi az élősködők szintjén vagyunk! Ebben az esetben azonban semmi közünk sincs a szeretethez és az Isten szeretete által létrehozott élethez. Viszont, ha a szeretetben való törés viszontagságait Krisztusba vetett hittel magunkra vállaljuk, akkor a bennünk munkálódó Krisztus hatalmas életereje gyümölcstermővé tesz minket! Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy Krisztus az Ő győzelméből való Szeretet Magvát szívünkbe helyezi, és ennek nyomán a Szellem gyümölcsét megteremhetjük (Gal.5,22-26.)!
Láthatjuk, ha mi igen hiányosak vagyunk is, és szívünk nem olyan tökéletes is, hogy a halállal meg tudjunk küzdeni, de az Úrral együtt azonban ez már lehetséges! Csodálatos élmény az Úrral együtt magunkat adni, az Élet követeinek és termőinek lenni. Ezért mindent összegezve azt mondhatjuk: szeretni valóban jó!