Az emberek nem bírják el a tökéletességet. Az Úr Jézust azután kezdték igazán követni és tökéletességét elfogadni, miután láthatták, hogy hozzájuk hasonló gyönge és kiszolgáltatott is tudott lenni, sőt még meg is ölhető!
A feltámadás tökéletessége is csak akkor jelent Örömüzenetet az embernek, ha abban megláthatja a saját részesülését is, azaz megtisztulásának és feltámadásának a lehetőségét. A világi életben is így van ez. Az apáról fiúra hagyott gazdag örökség közel sem izgatja úgy fel az emberek képzeletét, mint az, ha valaki a nyomorból jutott föl a leggazdagabbak közé. Amerikába is azért vándoroltak ki az emberek tömegei, mert azt a lehetőségek hazájának tartották. Tehát – akár a belső élet területén, akár a világi élet területén – hit akkor ébred az ember szívekben, ha felcsillan előttük, hogy az eddigi ledermedt állapotukból kiszabadulhatnak, mert előttük van egy jobb és tökéletesebb állapot lehetősége!
A Krisztusban való keresztségben ez a bőséges lehetőség van beletömörítve! Mert kivel is egyesül a megkeresztelkedő? A halálra gyötört Ember Fiával, aki tulajdonképpen Isten Fia! Milyen képet vetít ez a tény elénk? Azt, hogy én a nyomorult ember az Isten Fiában az örök dicsőségű Isten gyermekévé lehetek!
Isten nyájának pásztorainak is a megfeszített Krisztus példáját kell követniük, mert csak a megfeszített Krisztus képében élve vezethetik a nyájat gazdag legelőre és jó forrásvízhez, és csakis egy ilyen belső állapotban tudhatják a nyájat szolgálni, a beteget gyógyítani és az erőtlent új erőre segíteni. Pál apostol is önmaga vonatkozásában egy ilyen belső állapotról tesz bizonyságot:
„Amikor hozzátok mentem, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten bizonyságtételét. Mert úgy határoztam, hogy semmi másról nem fogok tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, Róla is mint a megfeszítettről. És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok. Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség rábeszélő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Szellem és hatóerő bizonyító erejével; hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék.” (1Kor. 2,1-5)
Az apostol szavaiból világosan megérthetjük, hogy kétféle bölcsesség és másokra hatni akarás van: a test szerinti élet bölcsessége útján való hatni akarás és a Krisztusban való élet bölcsessége által való hatni akarás. Ő ezt az utóbbit választotta és eszerint járt.
Mindazok, akik önmagukra úgy gondolnak, mint valami nagyszerűre, azok önmagukat akarják másoktól láttatni és elismertetni és nem a megfeszített Krisztust. Az ilyen embereknek személyes ambícióik vannak.
Akik belőlük pásztorok lesznek, azok a tekintélyük által fognak uralkodni a nyáj felett. Önmagukat úgy mutatják be, mint eredeti példát, és nem úgy, mint akik valójában senkik, csak Isten kegyelme által léteznek a megfeszített Krisztus gyümölcseiként.
Ha pedig a személyes ambícióktól hajtottakból a gyülekezeti nyáj tagjai lesznek, akkor azok, ha nem juthatnak önmagukat tartás szerinti szerephez, akkor nyugtalankodók, háborgók és új utakat keresők lesznek.
Egy közösségen belül a személyes képességektől és ambícióktól hajtott pásztorok és tagok, keményvonalas utat követnek. Egymással szembeállnak, mindegyik mondja a magáét ahelyett, hogy keresnék egymás állapotának a megértését. Pedig Krisztus törvénye mindnyájunknak azt parancsolja, hogy egymás terhét vegyük föl, nem pedig azt, hogy álljunk ki makacsul magunk igaza mellett.
A két keményvonalas út: két malomkő. Jaj, annak, akinek lelke e két malomkő közé szorul! Viszont boldog az, akinek lelke az Úrban tud megnyugvásra jutni. Ne bízzunk az ő egymást tisztogatni akaró munkájukban, hanem vegyük észre azt, hogy erőszakkal szemben erőszak folyik, és mindnyájan elveszünk, ha ezeken az erőszak folyamatokon belül maradunk az Úrhoz való igaz megtérés helyett.
Pál apostol, mint az Úrtól tanított bölcs mester, olyan jó alapot épített Krisztusra, hogy a nem zsidók is megtalálhassák a Názáreti Jézusban az Isten Fiát, azaz ők is Isten gyermekeivé lehessenek. Ő a pogányokból lett Názáreti Jézust követők apostola volt, tehát a nazarénusok apostola! Ez a nazarénus fogalom azonban sokkal teljesebb annál, minthogy ezt a mai nazarénus felekezet szellemisége magába tudná foglalni! Itt most tulajdonképpen verseny folyik a földön: ki ás le abba a mélységbe, ki vágja ki abba a mélységbe a kősziklát, ahol már valóban Krisztus, a Kőszikla van? Erre a munkára elsősorban a nazarénusok volnának hivatalosak nemcsak a nevük folytán, hanem azért is, mert ez a gyülekezet a 19. században úgy jött létre, hogy kivetette magából az emberi ambíciók által létrehozott hagyományok salakját, és közvetlenül az apostolok által létrehozott alapra épített rá. Most is fönnáll az a veszély, mint a zsidók esetében, hogy a hivatalosak vonogatták magukat és nem mentek el az Úr vacsorájára!
Ha valakik nem ásnak le az apostolok által Krisztusra vetett alapig, hanem csak a közvetlen elődök által létrehozott kereteken belül tudják csak értelmezni a hitéletet, vagy pedig emberi hagyományokra épített közösségek felé tekingetnek, akkor az általuk épített ház össze fog omlani. Képtelenek lesznek ugyanis a rájuk törő szeleknek, árvizeknek és földrengéseknek ellenállni.
Amíg ugyanis a hívők nem jutnak el az igazi alapokig, addig köztük viszály lesz viszály hátán és igazságtalanság. Viszont, ha az alapokig leás a pásztor is és vele a nyáj is, akkor egymásra fognak találni és az Úrtól kapnak egy olyan igazi belső tartalmat, ami által lehet Krisztus törvényét betölteni, az egymás terhét fölvenni. Ha pedig ez megvan, akkor már van mit hirdetni másoknak is, mert életünkben van jelen Krisztus Örömüzenete.