Amíg a világban éltünk, addig a világban érvényesülni tudó saját személyünk képe lebegett előttünk. A többi világ szerint törtető mellé beálltunk mi is a sorba. Amikor azonban Krisztusban hinni kezdtünk, megváltozott a magunkról kialakított belső képünk. Belső vágy fogott el bennünket arra, hogy tudjunk az Úr Jézushoz hasonlók lenni. Megkívántuk: a másokat önzetlenül szeretni tudását, alázatát, tűrését és szenvedni tudását. Szívünkben volt a vágy: ó bár csak én is ilyen lehetnék! Ezek a belső képek a világban élő ember számára negatívak ugyan, mert szolgai állapotra utalnak és a magunkat érvényesítés pedig hiányzik belőlük, de a valóságban a leghatékonyabb önkifejezés eszközei!
Valójában mi is azért kívántunk Krisztusra hasonlítani, mert a hitünk által láttuk, hogy Ő ezen az alapon alkotott csodálatosan nagyot! Érzékeltük, hogy nem a mások fölé kerülni tudó nagyság az érték, hanem az, amit az Úr Jézus tett! Mindenek szolgájává lett, mindenkinek bűnterhét és abból eredő átkot magára vette, sőt sokaknak testi betegségeit is, hogy azután egy új embert formáljon magában. Mégpedig olyat, amelyiknek a vágyai és törekvései menny felé irányulnak úgy, hogy másokat is afelé segíthessen. Ha ugyanis a magunk terhén kívül a mások terhét is fölvesszük, akkor az Úr Jézus mellé állunk be a sorba! Az Úr Jézus közvetlen közelében pedig tapasztalni fogjuk a saját és a mások életén belül is az Ő teremtő hatalmát! Azt, hogy a rosszból is jó lesz, mert minden helyzet és állapot javunkra válik! Miért? Azért, mert nem volt az Úr Jézus számára olyan helyzet és állapot, amelyikből ne Ő jött volna ki győztesen! Vele szemben a bűn és a halál se tudott érvényesülni!
Az Úrnak ezen az útján járni számunkra nagy kegyelem és gyönyörűség! Ezen az úton járni azt jelenti, hogy a földi viszontagságaink ellenére is mi valójában Isten országában vagyunk, ahol a mennyei törvények uralkodnak! Nagyon jó abban a tudatban lenni, hogy az Úr közelében mindig csak jókat várhatunk, mivel nincs erő és hatalom a mi Krisztusunkkal szemben!
Ám, sokan vannak olyanok is, akiknek a Krisztusba vetett hite hiányos, és emiatt ingadoznak Krisztus és e világ között. Akarnának a mennybe is eljutni, de e világban is szeretnének elismertek lenni. Ők azzal nyugtatják meg lelkiismeretüket, hogy törekszenek egy bizonyos jóságra és a tízparancsolatnak való megfelelésre, ezen az alapon azonban nem tudnak Krisztusban boldogok lenni. Nekik nem a sarkukat, hanem szívüket tudja már mardosni a Sátán, amikor eléjük hozza, hogy mennyi világban való előnyről lemaradtak már Krisztus útja miatt.
Az ilyenekre lehetne azt mondani, hogy Krisztussal nem haltak meg igazán, vagy azt, hogy visszatért az óemberük. Mivel azonban nem rombolni, hanem építeni szeretnénk, ezért jobb, ha nekik az óemberük visszakísértéséről szólunk csupán. Arról is szólnunk kell még nekik, hogy lássák meg a Krisztusban való boldogságra jutás lehetőségét, és ezt a célt szemük előtt tartva kemény csatában győzzék le a testükön keresztül Krisztustól eltántorítani akaró óemberüket!
Tudjuk az Úr Jézus példázatából, hogy aki a mezőben elrejtett kincset megtalálja, mindenét el fogja adni azért, hogy azt a mezőt megvehesse. Miután pedig azt a mezőt magáénak tudhatja, már nem fog sírni és keseregni, hanem a külső keservek között is boldog lesz, hogy Krisztusban a legfőbb kincset bírhatja. Vegyük észre, hogy az örök élet nagy titkáról van most szó, arról, hogy ki üdvözül és ki nem!
Vannak, akiknek különösen nagy az énjük és emiatt erősen tudja őket kötni a Sátán ehhez a világhoz. A roppant nagy én azonban ebben a világban is káros tulajdonság, mert sok összeütközést okoz másokkal és sok szégyent hozó tökéletlen cselekedetet. A nagy én mohóvá tesz, a mohóság pedig elveszi az ítélőképességet és az ilyen kurdarcról kudarcra megy a világi élet területén is. Nagy kegyelem, ha ezek az emberek végül is fölismerhetik boldogtalanságuk okát és belefáradnak a hiábavaló törtetésbe. Nekik ajánlja az Úr Jézus:
„Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni. Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” (Mt. 11,27-30.)