Milyen a mi könyvelésünk alatt most azt értem, hogy miként is könyveljük el önmagunkban a velünk történt dolgokat. Ha valamit okosan oldottunk meg, ügyesen csináltunk meg, vagy éppen valami jót tettünk, akkor ezeket a mi könyvelési füzetünkbe a fő helyre szoktuk írni és sokszor fölkeressük emlékeinkben ezeket. Ha azonban valamit elhibáztunk, nem tettük azt a jót, amit kellett volna, akkor ezekre nem szívesen emlékezünk, igyekszünk azokat olyan helyre írni, hogy ne is láthassuk azokat! Ezek után vajon milyen embernek fogjuk tartani magunkat? Természetesen jó embernek! Ha még emlékszünk is ballépéseinkre, azokról úgy gondolkodunk, mintha nem is mi tettük volna azokat. Ha viszont valamit jól sikerült tennünk, azokkal azonosulunk, úgy érezzük, ezeket mi tettük! Ezek után nem csodálkozhatunk, ha sokszor csalódunk magunkban, mert másnak gondoltuk magunkat, mint amilyenek vagyunk.
De mi is lenne, ha nem ilyen visszásan könyvelnénk dolgainkat? Igen megbotránkoznánk magunkban és akkor úgy gondolnánk, hogy mi valójában gonoszak vagyunk! Nagy kár származna abból, ha a könyvelésünk nem ilyen visszás lenne, mert akkor nem a jó tetteinkkel azonosulnánk, hanem a rosszakkal. Ezt pedig egy jó érzésű ember nem teheti meg önmagával, mert a bennünk levő rosszal szemben is hinnünk kell, hogy mi a jó oldalon vagyunk!
A mi könyvelésünk azonban nem ilyen egyszerű, hogy a jó tetteink emlékét őrizgetjük, a rosszakét pedig kitöröljük. Van olyan is, amikor hajlamosak vagyunk ennek fordítottját tenni! Ha a ballépéseinkkel már a saját szívünket tapossuk, akkor nagyon el tudjuk magunkat ítélni. Olyannyira, hogy ezt már öngyilkosságnak is lehet nevezni! Miért is? Azért, mert Isten bennünket jónak teremtett, és mi alapjában véve jók vagyunk, akkor is, ha sok rossz is van bennünk! Ezt a jót, amit Isten teremtett, ha letagadjuk, annyi, mintha megöltük volna magunkban az Ő teremtését! Lássuk meg, hogy mi nemcsak azok vagyunk, ami jót vagy rosszat teszünk, hanem azok inkább, amit Isten teremtett bennünk!
Ez a jó pedig sokkal több bennünk, mint a rossz! Ha ez így van, akkor ezen az alapon üdvözülhetnénk is! Valóban, de számításba kell vennünk azt, hogy ezt Isten tette bennünk és nem mi! Isten pedig azt nézi, hogy miképpen gazdálkodtunk azzal a jóval, amit belénk adott! Most ezzel a gondolattal visszaestünk oda, ahol előzőleg voltunk! Vagyis komolyan kell vennünk, hogy mit tettünk mi! Mielőtt azonban reménytelenül magunkba esnénk, rá kell gondolnunk, hogy van számunkra még egy mentőkötél! Tudniillik az az örök jóság, amit Krisztus teremtett meg Önmagában.
De Isten veheti számításba a bennünket ítéléskor azt a jót, amit nem mi hoztunk létre? Ez azonban olyan jó, ami számításba vehető! Mégpedig azért, mert ez a jóság képes saját jóságunkká válni! Ha ugyanis hiszünk ebben a jóságban, akkor tapasztalni fogjuk, hogy az Úr Jézus teste kenyér és az Ő vére ital, úgy, ahogyan ezt saját maga is mondta! Ezt pedig az Őbelőle származó étel és ital evésén és ivásán keresztül tapasztalhatjuk meg, mert amikor hittel azt tesszük, amit Jézus is tett, és amire tanított, akkor önmagunk hitét és akaratát is ehhez hozzáadjuk! Ez a tett azt jelenti, hogy az Úr Jézussal vállalunk közösséget, a megromlott világgal viszont nem!
Amikor abba a belső füzetbe könyvelünk, akkor ne felejtsük a legeslegfőbb helyre írni azt a csodát, amit Jézus cselekszik bennünk testén és vérén keresztül! Ebben van Isten végtelen és örök irgalma elrejtve számunkra!