A kérdést nemcsak egyes, hanem többes számba is szoktuk mondani: mi lesz velünk? Az apostolokat is foglalkoztatta ez a kérdés. Gond esett rájuk, hiszen az Úr elmegy tőlük, ők meg itt maradnak magukra. Vajon mit várhatnak jövőre nézve? „Mikor azért azok egybegyűltek, megkérdezték Őt, mondván: Uram, avagy nem ez időben állítod-e helyre az országot Izráelnek? Mondta pedig nekik: Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljön rátok: és lesztek nekem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samáriában és a földnek mind végső határáig.” (Csel. 1,6-8)
Az embernek biztonságérzetre van szüksége. Viszont éppen a biztonságérzetre való igényünk az, amelyen keresztül a Sátán jó eséllyel meg tudhat támadni bennünket! Ugyan miért törekszik az emberi természet anyagiakra, sőt vagyonra, emberektől való elismerésre, hatalomra, nagy létszámra és mindenben nagy jelentőségűvé válásra? Nyilván azért, mert minden oldalról be akarja biztosítani magát.
Ez azonban testi oldalról való bebiztosítás, amelyre Isten azt mondja: „…Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet tőled; amiket pedig készítettél, kiéi lesznek? Így van dolga annak, aki kincset takar magának, és nem az Istenben gazdag” (Lk. 12,20-21).
Pál apostol azt írja Istenről: „Ha hitetlenkedünk, Ő hű marad: Ő magát meg nem tagadhatja. (2Tim. 2,13)”. Nekünk is Isten példájának a betöltésére kell törekednünk. Nem kell gondolnunk a körülöttünk való hitetlenkedőkre, akik velünk szemben a testi biztonság hiányait emlegetik, hanem komolyan kell vennünk, hogy Krisztus Testének tagjai vagyunk! Rá kell gondolnunk, hogy Krisztus tagjai vonatkozásában magunkat meg nem tagadhatjuk. Ha pedig állhatatosan Krisztus tagjai állapotunkat igyekszünk betölteni, akkor a mennyei Atya ránk fog tekinteni, amikor annak ideje és alkalma eljön. Így volt ez Ábrahám esetében is. Száz éves korára született csak utóda.