Senkit sem hívunk magunkhoz, de másokhoz sem küldünk. Ezt azért írom, mert ma nagyon zavaros olajokat árulnak az árusok, azaz nem tiszta tudományt.
Most viszont utólag ezt jegyzem be: (2021. 03. 06.):Igaz ugyan, hogy már a kezdőoldali írásunkban hívunk másokat is hozzánk, de csak olyanokat, akik hajlandók velünk együtt menni az Isten országába vezető meredek lépcsőkön. Olyanokat hívunk, akik önmaguktól is küzdenek azért, hogy Jézus hitéből valók lehessenek (Róm.3,26). Az ilyeneket ugyanis már nem egy vallásos rendszer vezérli, hanem az Isten Fiának élet-példája.
A tapasztalható gyakorlat azt mutatja, hogy egy közösséghez való menésből még nem feltétlenül lesz az odamenőnek Istentől való változása. Hiszen, ha valaki egy közösséghez megy, akkor elsősorban annak a kialakult rendszeréhez, gondolkodásmódjához és szokásaihoz kell magát igazítania.
Krisztus Gyülekezetének pedig nem önmaga szokásaira és hagyományaira kell föltekintetnie másokat, hanem a kereszten függő Krisztusra, ahonnan ő is kapja a mennyei erőket. Igazi változásra valaki csak akkor juthat, ha szívből tud hinni és egyesülni az érte meghalt Krisztussal.
Gyülekezetünk kicsinysége miatt nagyon is érezzük ennek igazságát, hogy csak a Krisztussal való kapcsolattól várhatunk mindent! Mi nem számíthatunk a nagyobb tömegből kiáradó biztonságérzetre, és a nagyobb közösségből adódó társasági kapcsolatokra sem. De éppen ebből a kicsiny állapotból adódóan világosodik meg előttünk, hogy milyen fontos a Krisztussal való jó és mély kapcsolat, és annak fölismerése, hogy ne magunkban bízzunk. Csak így nyerhetjük meg Krisztustól a saját terhünk hordásához: az önfenntartásunkra való szellemi erőket (Gal.6,4-5).
.