Ezt a szívbeli állapotot Dávid Betsabéval való vétkezésén és annak következményein keresztül kívánom érzékeltetni. (2 Sám. 11 és 12. rész).
A megvakítás módja
Dávid, amikor meglátta a fürdő Betsabét, felgerjedt érzelmeiben iránta.
Ez arra mutat, hogy a lázba jött ösztön nem hagyja érvényesülni a józanságra intő gondolatokat, hanem a saját kezébe veszi az ügyet, mert vágyát ki akarja elégíteni. Tehát, ha az ördög az emberrel bűnlehetőséget láttat és kívántathat is, akkor ezután már az ösztön a saját irányítása alá helyezi az embert. A bűn így vakítja meg az emberszívét.
Az én joga
A bűn következményeként várható volt, hogy Betsabének gyermeke születik. Dávid szerette volna eltakarni bűnösségét, ezért hazahívatta a harcból az asszony férjét, de az meggyanított valamit és nem ment be a feleségéhez. Ezután Dávid üzent serege vezérének, hogy a legnehezebb harcba vigye bele a férjet és azután álljanak el mellőle. Ennek következtében meg is halt a férj.
Láthatjuk, hogy a megvakított szívben a bűn cselekszik, és emiatt a bűnt cselekvő ember nem érzi a saját felelősségét, hanem inkább csak azt, hogy joga van az önvédelemre! Ennek érdekében képes újabb bűnt is elkövetni! Felismerhetjük ebből, hogy a bűnös emberi én jogérzete ferde: a bűnt barátjának tartja, és az igazságot pedig tapodja!
Az igazság harca a betolakodó bűnnel szemben
Elgondolhatjuk, hogyha a megvakított szívtől vezérelt emberi én képes súlyos bűnöket is megtenni, akkor ezzel a sötétségben levő szívvel szinte lehetetlen megértetni az igazságot. Ezért a Dávid királyhoz menő Nátán próféta sem közvetlenül szólt a király bűnéről, hanem az igazságnak azon a területén közelítette meg őt, ahol még működött Dávid igazságérzete.
Elmondta neki, hogy van egy nagyon gazdag ember, akinek noha sok juha van, mégis, amikor hozzá egy vendég jött, elvette a szegény ember egyetlen báránykáját és azt vágta le vendége számára! E szavakra Dávid igazság érzete hevesen reagált: Halálfia az az ember! A próféta azonban azt mondta: Te vagy az az ember király! Ezután megértette Dávid, hogy ő szörnyű nagy bűnbe esett, mert az ő a sok felesége dacára is elvette a másik ember egyetlen egy asszonyát és megölette még annak a férjét is!
A példázat hogyan segíti elő a bűn igaz ismeretére való jutást?
A példázat először is az igazság tárgyilagos vizsgálatát segíti elő az emberben, mert ilyenkor a történetet hallgató nem gondol arra, hogy rá is szól az. Ennélfogva az énjének érdeke nem tudja befolyásolni, és az igazság területén belsőleg szabadon vizsgálódhat. Sőt nemcsak vizsgálódhat, hanem még a bűn ellen való indulat is létrejöhet a szívében. Ennek megjelenése után pedig már egy rosszat rossznak nem azért mond, mert a törvény is azt mondja arról a tettről, hanem azért, mert szívének belső ítélete és bűn ellen való haragja is gonosznak állítja azt. Tehát az ember a bűn igaz ismeretére nem egy adatszerű ismereten keresztül jut el, hanem a belső érzékeinek megtapasztalásán keresztül.
A bűn pusztítása az emberben és az országban
Mivel a bűn az élet ellensége, ezért a bűn nagy pusztítást tud végezni az emberen belül. Ez történt Dávid életében is. Az Úr Dávidra mondott ítélete szerint az ő gyilkossága miatt a házából se távozhatott el a fegyver soha, és a más feleségét titokban megrontása miatt pedig, nyilvánosan lettek más megrontása alá adva az ő feleségei. Ezen felül Dávid azt is érzékelte, hogy az ő bűne Izrael országára nézve is kihatással van. Ha ugyanis ő az ország feje vétkezik, akkor ez a testet is romlásba viszi, vagyis az országot. Ezért kért kegyelmet az Úrtól Sion számára is: „Tégy jól a te kegyelmedből a Sionnal; és építsd meg Jeruzsálem kőfalait.” (Zsolt. 51,20).
A bűn és az ember tombolása
A bűn, mint egy féreg mélyre rágja bele az emberbe magát és alattomban pusztít. Amikor a bűn az embert a kívánságán keresztül megragadja, akkor mind mélyebben beleviszi azt a halál sötétségébe. Ez a bűn tombolása. Ebből az ember eleinte nem sokat érez meg, később azonban megbomlik a belső békéje és a bűnös tette megbetegíti szívét anélkül, hogy tudna a saját bűnéről. E betegség miatt aztán csökken a hasznos cselekvőképessége. Vagy úgy, hogy mély depresszióba esik, vagy úgy, hogy féktelenné válik és egyre több olyan dolgot tesz, amivel „saját maga alatt is vágja a fát”.
Amikor azonban valami külső, vagy belső rávezetésen keresztül eljön az ébredés pillanata, akkor nem mindenki tud olyan értelmes lenni, mint Dávid volt, hogy a bűnét elismerve az Úrhoz kiáltson, hanem az emberek többsége ilyenkor először értetlenkedik, majd tombol. Ez azért van, mert nem ismeri el a bűnt bűnnek lenni, vagy a bűnéért való felelősségét nem tudja elismerni, hanem tettének okát körülményeiben és másokban keresi.
Van olyan eset is, amikor a Sátán végzi az ember ébresztését. Az egyik fajta ébresztés módja az, hogy el akarja hitetni a bűnbe esett emberrel, hogy neki már semmi lehetősége sincs. A másik fajta ébresztés pedig az, amikor már akkor ébreszti fel az embert a bűn álmából, amikor már annak nincs lehetősége a megmenekülésre. Ezután jót nevet a becsapott emberen, hogy még gyötrelmesebbé tehesse annak életét. Az ilyen ember kínjában valóban tombol!
Képmutatás
A képmutatás kettős életet jelent. Az ilyen emberek forma szerint teszik a jót, de szívükön belül még a bűnnek a rabjai. Ők abban a vélekedésben vannak, hogy az igazság harcosai, pedig az igazság ellenségei. Ha a képmutatók erényeik sokaságát sorolhatják is föl, mint a templomban imádkozó farizeus (Lk. 18,10-14.), de belsőleg megigazulásra csak azok juthatnak, akik tudják életüket Isten igazságához viszonyítani és magukat mélyen szégyellve Istenhez irgalomért kiáltani!
Dávid is azért tudott Isten előtt megigazulásra jutni, mert nem volt képmutató. Az ő szemében nem az emberi szemeknek és a saját hiúságának való megfelelés volt az érték, hanem az Isten szeme előtt való megfelelés. Dávidnak nem volt saját igazsága, ezért szembe tudott fordulni a bűn által létrejött saját igazságával, ki tudta szívéből vetni az én joga alapján való önmagát védést. Az ő szíve valóban a szájával egyezett!
Az Istent szerető ember tudhat csak a szív vakságából kigyógyulni
Az Isten iránti szeretetünket nem fejezhetjük ki sem angyalok nyelvével, sem csodálatos nagy tetteinkkel (1 Kor.13.rész), hanem a Vele való belső egyezéssel. Az Istent szerető embereket még a bűneik is Istenhez viszik. Ők ugyanis nemcsak a bocsánatot nyerésért mennek Istenhez, hanem az Istennel való kapcsolatuk megerősítéséért is, hogy ezután ne cselekedjenek bűnt! Az ő számukra ezért az elkövetett bűneik állandó figyelmeztetők. Ezek a figyelmeztetések azt mondják: a magad ereje, okossága és jósága alapján nem állhatsz meg, hanem csak úgy, ha életed nem kerül ellentétbe Istennel, és megalázod magad Isten akarata előtt. Dávid sem a nagy tettekben látta a megigazulásra való lehetőséget, hanem a belső állapotban: „Hiszen a véres áldozatot nem kedveled, és ha égőáldozatot adnék is, nem vennéd szívesen. Isten előtt a töredelmes szellem a kedves áldozat. A töredelmes és megtört szívet nem veted meg, Istenem!” (Zsolt. 51,18-19.).
Dávid világosan tudta, hogy mi Isten akarata és mit vár el az embertől. Nekünk is erre a belső értékek megragadására kell törekednünk. Istent nem szerethetjük csak elképzelés alapján, hanem belső értékein keresztül. Nekünk az általunk is megtapasztalható igazságát és jóságát kell szeretnünk és követnünk. Az Ő Szeretet voltához és Beszédéhez kell igazítani életünket, nem pedig a saját magunk vagy mások bölcsességéhez és igazságához. Ha egymással gyülekezetet alkotunk is Krisztusban, számunkra a Krisztus törvényének kell a legfőbb értéknek lenni, mely az egymás terhének szeretetből való hordását jelenti. Akik így élik hívő és gyülekezeti életüket, azok képesek lesznek Isten kegyelméből úgy küzdeni, hogy szívük vakságából és a bűnük fogságából kiszabadulhassanak.