Az általános gondolkodás a létezés okát vagy Istenben vagy az anyagban látja, és eszébe se jut arra gondolni, hogy minden, ami van egy erre megfelelő Szellem belső munkájának az eredménye. Ez a gondolkodásmód pedig tévelygéshez, azaz Bábelhez vezet.
A fejlődésben hívő ember azt gondolja, hogy egyre magasabb szintű szervezettségek és szervezetek jöttek létre, csak úgy maguktól, de azzal nem törődik, hogy mi az, ami ezt a magasabb szintet létrehozta és fönntartja! Ennek ellenére meri állítani, hogy úgy van, ahogy gondolja. Az meg eszébe sem jut, hogy az általa alapul vett anyag hogyan jöhetett létre.
Az Istenben felületesen hívő meg azt gondolja, hogy minden csak egy varázsszószerű parancsszóra lett. Nem keresi a parancs mögötti fedezetet! Ez azt mutatja, hogy a két egymással szemben álló tábor tulajdonképpen egy tábor azáltal, hogy a létezés okát mindegyik külső okban keresi és nem belsőben!
Ha körbenézünk a látható világban, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy az anyag bizonyos törvények alapján mozog, az élőlények szervezetében is mozgás van, belső törvények szerinti tevékenység. Ezek a lények saját maguk is tevékenykednek. Mindezek azt mutatják, hogy valamilyen többletet jelentő állapotba eljutni csak munka árán lehetséges! Nem elég csak egy üres variáció, vagy üres parancsszó, szükséges, hogy mögötte erő és akarat legyen! Mégpedig olyan erő és akarat, amelyik nem kötött önmagától. Ha kötött lenne önmagától, akkor megmaradna önmagának, vagyis nemlétezőnek! Vagyis olyannak, aki vagy ami önmagának sem tud adni életet. Ebből érzékelhetjük, hogy önmagától szabad lenni és igazi életjelet adni csak a Szeretet tud. Ezért, ha értelemszerűen, ha a tapasztalásból kiindulva gondolkodunk, a létezés okaként csak a Szeretetet jelölhetjük meg.
Hallhatunk gondolatokat vadon törvényéről és ebből kiindulva létért folyó harcról. Ezt azonban nem vehetjük természetes állapotnak, hanem az ember bűne következményének. Isten, a Szeretet mindent jónak teremtett. A tapasztalható eltorzulásokat a bűn önzése okozta. Csak a Szeretet tud Önmagából kimenni, hogy létrehozzon, viszont a bűn önző, minden létezőt magához akar rántani! E bűn alá kerülés okozta, hogy az ember is és az állat is nagy küzdelmek között tudhatja fönntartani magát, sőt az egész természetre is igaz ez.
Pál apostol ezt az állapotot vajúdásként írja le:
„Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk.
Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.
A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önszántából, hanem az által, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel,
hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára.
Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig.
De nem csak ez a világ, hanem még azok is, akik a Szellem első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására.” (Róm. 8,18-23.)
Ezek a Szavak elénk tárják, hogy az egész teremtett világ megújulni csak Krisztus értünk való áldozata által tudhat. Egyedül csak Krisztus volt képes arra, hogy az ördögöt megfossza az emberen és a szellemi világ egy részén való hatalmától. Hogyan volt ez lehetséges? Úgy, hogy még a keresztfán is Isten országának mindenből gyümölcsözni tudó hatóerejével kapcsolódott mindenhez. Ő abból is hasznot hozott ki, hogy a fölvett emberi testéből az élet egyre inkább fogyott. Ahogyan Jézus Testében az élet egyre inkább csökkent, úgy az emberi életbe markoló ördög is egyre kevesebbet tudott birtokolni az emberből. Végül pedig teljesen kinyílt az ördög marka, és rákényszerült arra, hogy Jézusnak teljesen átadja az ember felett való hatalmat!
Pál apostol ezt a győzelmet így írta le: „Fejedelemségeket és hatalmakat fegyverzett le, őket nyilvánosan kipellengérezte és diadalmenetben meghurcolta.” (Kol. 2,15)
A fentiekből azt is láthatjuk, hogy az Úr Jézus értünk való áldozata csak formailag vethető össze a bűnért való állatokat áldozással, tartalmilag egészen más! A bűnért való áldozatra előállított állatokat senki sem gúnyolta, gyalázta, nem köpdöste, nem ütlegelte és nem halálra kínzással ölték meg! A gyalázást és a gúnyt az állatok föl sem tudták volna fogni, de azt az okot és célt sem, amit az Úr Jézus viszont tudatosan vállalt és be is teljesített! Az Úr Jézus éppen azért vetett véget egyetlenegy áldozatával minden véres áldozatnak, mert a fölvett emberi testén belül hatástalanította a bűnt, a törvény átkát és a halált! A Krisztusban történő hitből való keresztségre éppen azért van szükségünk, mert lelkiismeretünk megigazulásához csak az Ő Testén belül juthatunk (Zsid. 9,11-14)!
Mivel pedig csak a Jézus Krisztusban van egyedül üdvösség, ezért az emberi sorsot jobbá tenni akaró elméletek csak antikrisztusi tevékenységek tudhatnak lenni, azaz bábelépítések, melyek az emberiségre nézve szörnyű tragédiát jelentenek.