Lelkem és szellemem nem mindig egy nyomban jár, és ez jól van így, ha az Úrral járok! Ez azért van, mert lelkem az a szellemi valóm, aki tulajdonképpen én vagyok, a szellemem pedig az Istent kifejező részem, ami életet ad lelkemnek és általa a teremtéskor Isten képe és hasonlatossága lehetett az ember! Úr Jézus a Gecsemánéban lelkében gyötrődött, de Szelleme annyira erős volt, hogy föl tudta venni a gyötrelmekkel teli lelkének a terhét. Az Ő Szelleme ugyanis mérhetetlenül nagyobb teljességű volt, mint az Istentől az embernek adott szellem. Jézus Szelleme a mennyei életet hordja magában, míg az ember szelleme csak a földi élethez ad életet.
A Gecsemánéban jelenlevő tanítványoknak a lelke is gyötrődött és szellemükben is megvolt a készség az Úr Jézushoz való szeretetre, de arra már nem, hogy saját lelkük gyötrődéseinek terhét is föl tudja venni. A gyönge szellemük miatt a belső fájdalom belőlük nem küzdést váltott ki, hanem inkább megbénította őket és elnyomta őket az álom. Még arra sem volt erejük, hogy imádkozzanak, pedig az Úr figyelmeztette őket:
„Amikor visszament a tanítványokhoz, alva találta őket, és így szólt Péterhez: Ennyire nem tudtatok virrasztani velem egy órát sem? Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a szellem ugyan kész, de a test (hús) erőtlen.” (Mt. 26.40-41.)
A tanítványoknak ezt a gyöngeségét meg kell értenünk. A saját személyüket kifejező lelkük mellett még csak ádámi szellemük volt, amely a bűneset után a bűnnel és halállal szemben összeroppant és ezért a halál árnyaival sem tudott megküzdeni. Az Úr Jézusban viszont Szent Szellem volt, még pedig az Istenség teljességének mértéke szerint! A tanítványok is másképpen viselkedtek a nevezetes pünkösd után már, amikor az ereje teljében sebesen zúgó szélként a Szent Szellem kettős tüzes nyelvek alakjában rájuk szállt és hatalmával betöltötte őket!
Saját magamban is tapasztalom lelkem gyötrődéseit, mert az látja, hogy felette való dolgokkal kellene megküzdenie. Sőt azt is látja, hogy az emberi életre adott szelleme gyönge, az emberi képesség határain túl nem tudja a lelket erősíteni. Ám emberi lelkem sóhajtozása és nyögése ellenére gondolkodhatok a sebesen zúgó szélként tevékenykedő erős Szent Szellemről és ez megvigasztal engem! Ez az erős Szellem birtokába vett engem és egész életemet a Jézus Krisztusban Istennel kötött szövetségemen keresztül és ez reménységet ad szívembe. Sőt minden Istennel szövetséget kötött szívébe is reménységet ad a Szent Szellem!
Nem elég azonban csak ez a jó állapotról való tudat, hanem az Úrhoz erősen imádkozni kell! Ő is erősen, szívének teljességével imádkozott Atyjához. A jó állapot tudata csak egy lehetőségadás, amivel élnünk kell! Amikor lelkünket körülveszi a kísértő az ördögi seregeivel, akkor a Szent Szellem által segített és erősített imánkkal elérhetjük a mennyben levő Úr Jézust és Őbenne az Atyát, ha teljes hittel és reménnyel küzdünk a Szent Szeretet Szellemével teljesen egyezve! Az Úr Jézus, ha így küzdünk, akkor meghallgatja imánk, és ránk tekint és kiszabadítja lelkünket az ördög támadásának gyűrűjéből és körül vesz bennünket Szellemének napfényével!
Az Úr Jézus Gecsemánéban való küzdelme tanít bennünket a nehéz helyzeteinkben való imádkozásra. Ő kérte ugyan azt, amit lelke kívánt, de Szellemével azt mondta: Ne az én akaratom legyen meg Atyám, hanem a Tiéd. A másik fontos dolog, hogy Isten előtt ne hősködjünk, Ő ugyanis nagyon jól ismeri, milyenek vagyunk! Az Úr Jézus ezért Atyja előtt úgy mutatatta magát, amilyen állapotban a lelke volt: a földre rogyva esedezett Hozzá. Ő ugyanis a megerősítést föntről várta, ami meg is érkezett hozzá, mert az Atya angyalt küldött megbátorítására!