A Krisztus Gyülekezete* a megfeszített Krisztusra épül, mivel csak az lehet tagja, aki Benne hisz és megkeresztelkedik.
Nagyon sokan, akik keresztyénnek vallják magukat, azt gondolják, hogy csak a Krisztus Egyházába való bejutáshoz kell a hit és keresztség, azután már elég jó embernek lenni. Ez tévedés! Ha hittel és keresztséggel kezdtük el a Krisztusban való életünket, akkor ezzel is kell folytatnunk! Nem újabb vízkeresztséggel, mert azt már nem lehet! Viszont naponkénti Krisztusban való meghalásra szükségünk van. Erre azért van szükségünk, mert az ördög és az ő angyalai személy szerint erősebbek, mint mi emberek. Ha Krisztusban úgy keresztelkedtünk meg, mint akik Vele együtt meghaltunk, akkor ezután már nem számíthatunk a saját – egyébként is az igazi győzelemre alkalmatlan – képességünkre, hanem csak Krisztuséra. Ezért, ha bármit akarunk is tenni, mindig le kell mondanunk saját elgondolásunkról és tehetségünkben való bízásról, hogy az Urat megnyerhessük. Ez a hit által való lemondás lelkiismereti keresztséget jelent és Krisztusban való föltámadáshoz segít! Ha ezt tesszük, akkor mindig jó reményben lehetünk afelől, hogy nem leszünk elhagyva, mert az Úr fölveszi a mi gondunkat! Ám, aki a saját jóságával és igazságával akarja hit-pályáját megfutni, annak föl fog éledni az óembere, amit Krisztusban eltemetett, és ezzel belső életének vége is van, mert a kegyelemből kiesett (Gal. 5,4)!
Ha valóban Krisztuséi vagyunk, akkor el kell tökélnünk magunkat az Úr hűséges követésére, mert akik a hitet és a jó lelkiismeretet elvetik maguktól hitéletük hajója zátonyra fut (1 Tim. 1,19). Nem elég azonban csak általában törekedni a hitre és jó lelkiismeretre, hanem tudatosnak is kell abban lennünk, amit teszünk! Ha elszánjuk is magunkat arra, hogy ezután már nem magunknak élünk, hanem az Úrnak, de tudomány nélkül tévútra kerülhetünk! A Kísértő például a lényeges dolgot is lekicsinyelve mondhatja: tedd túl magad rajta, ne légy hitvány eledelen élő (Róm.14,2.), viszont a jelentéktelent is fölnagyíthatja: ezen múlik az életed, holott csak emberi elgondolásról van szó!
Az ember zavarba eshet egy-egy ilyen esetben afelől, hogy mi az Úr akarata és mi nem, de ha az Urat szereti, akkor Ő ki fogja jelenteni számára akaratát, csak szorgalmasan és fáradhatatlanul kérje! Aki az Urat szereti, az egyrészt tud hinni Benne és jót várni Tőle, másrészt annak lelkiismerete érzékeny a mérlegelésben, azaz értelmes és választást tud tenni a jó és rossz között, valamint az igaz és hamis között. Aki pedig nem szereti az Urat, azt ezer bölcs se tudná meggyőzni a helyesről és az igazról!
Azt is látnunk kell, hogyha van olyan tudomány, amely a probléma fölé tud haladni, akkor minden baj orvosolható! Ha a pásztor erre a tudományra törekszik és ennek megnyeréséért esedezik az Úr előtt, akkor bölcs és hív sáfárként tud alkalmas eledelt adni háznépének (Lk. 12,42). Tehát egy belső küzdő életen keresztül épül Krisztusra a Krisztus Gyülekezetének a belső élete. Ha pedig ez a belső állapot megvan, akkor az Úr megőriz bennünket és elkészít az Ő országára.
*A Krisztus Gyülekezete kifejezést általános értelemben használom, és nem ilyen vagy hasonló nevű közösségre utalva.