Kik vagyunk és kik leszünk?

Az ember a bűn miatt romlottá lett, viszont Krisztus embert megváltása által már Isten jobbján ül! Mindegyik folyamatban mássá levésről van szó, de amíg az egyik mássá levés fájdalmas, addig a másik örömet és boldogságot adó. Azt gondolhatnánk, hogy Krisztus után már könnyű dolgunk van: csak választanunk kell a Krisztusban való mássá levést és mindjárt minden helyére kerül életünkben. Pedig szinte majdnem lehetetlen megtalálni az örök boldogságra vezető utat.

Csak akkor találhatja meg valaki ezt az utat, ha szívének hitében benne van Isten képe és hasonlatossága! Nem elég csak azt mondani, hogy hiszek Jézusban, az Isten Fiában, hanem a Krisztussal ellentétes törekvéseinket, gondolatainkat és érzelmeinket az Ő talpa alá kell helyeznünk! Milyen alapon mondhatja valaki, hogy hiszek Jézusban, ha önmagában még nem végezte el a számvetést? Egyáltalán tudja, hogy kit akar követni? Nem elég csak arra gondolni: Isten Szeretet, Isten irgalmas és az Ő Fiának érdeméért megbocsátja bűneinket, és az Ő Fia is Jézus ilyen, mert vérét és életét adta értünk! Nekünk arra is gondolnunk kell, hogy Istennek és Ő Fiának természetébe kell felöltöznünk, mert ha ez nem történik meg, akkor az Úrral együtt járni nem tudunk és állandóan engedetlenkedünk Vele szemben!

A mai megtérések iránya és célja csupán az erkölcsös és jó emberré válás. Sokan csak ezt akarják Krisztuson belül elérni, mintha Krisztusnak csak az ember megjobbítása lett volna a célja. Krisztus nem akart az ó posztóhoz új posztót varrni, sem az ó tömlőbe újbort tölteni. A véglegesen megromlott, csalárd és gonosz óember helyébe Ő egy új embert teremtett. Ő Isten örök dicsőségű természetéhez igazította magát is, és minket is ahhoz igazít, ha nem engedetlenkedünk az Úrral szemben! Ő Istenhez viszonyított és nem az óvá lett ádámi ember vágyaihoz és törekvéseihez!

A Krisztushoz való megtéréskor és a hívői életünkben bizonyos szempontokat figyelmünkbe kell venni. Az egyik: az ember Isten képe és hasonlatossága volt, másik: engedetlensége által jó és rossz tudóvá lett, azaz törvénytudóvá és harmadik: az embernek úgy kell visszatérnie az eredeti együgyűségéhez, hogy közben a törvényt is be kell töltenie! A Krisztusban teremtett új ember ugyanis ennek a három szempontnak megfelel, mert Krisztus példája hatóerővé lesz benne! Hiszen először is Krisztus a cselekedetein és belső hatalmán keresztül tökéletesen kiábrázolta Istent, azután a Gecsemánéban teljes együgyűséget tanúsított, amikor a saját akaratáról lemondott és teljesen Atyja akarata alá helyezte magát, a kereszten pedig teljesen a törvény mellé állt és kárhoztatta az emberi testben levő bűnt.

Az Úr Jézus tehát olyan együgyű engedelmességgel szolgálta Atyját, mint a még bűntelen ember, és ebben a por testben is olyan érvényt szerzett a törvénynek, mintha az angyalokhoz hasonló szellemi testet hordott volna! Ha Jézus a törvénynek érvényt szerezni nem tudott volna, akkor a teljes törvény kárhoztatása alá nem tudta volna magát alá adni. Ő azonban saját maga is, Istenségének teljessége szerint vádolta az emberi testet bitorló bűnt, így minden vádolást érzékelt, és ezért szenvedéseivel és hamisságot gyűlölő igazságával ki is tudta fizetni a váltságdíjat Atyjának. Ezáltal jött létre az ember megváltása.

Pál apostol életében különösen megláthatjuk Krisztus példáját. Ő is a bűn alatti másokért is a törvény vádolását magára vette. Mégpedig akkor, amikor sok bántalmat, nélkülözést, zaklatást és szenvedést vállalt magára azért, hogy minél többen tudhassanak üdvözülni. Ő is a maga területén Jézushoz hasonlóan járt el, mintha nem is földi testben élne, hanem szellemiben, mint az angyalok. Nyilván ez az ő testében is romlásokat okozott. Ezért írta: „…tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra.” (2Kor. 4,16).

Feltehetjük magunknak is a kérdést: tudjuk, hogy kik vagyunk és kik leszünk? Tudunk szembenézni a magunkban levő mával és tudjuk látni a Krisztusban levő jövőnket? Megtérésünk és hívői életünk csak egy erkölcsös és jó emberi eszményen alapszik-e, vagy pedig arra törekszünk, hogy Istenbe és Krisztusba vetett hitünkben és életünkben mindjobban kiábrázolódjon Isten képe és hasonlatossága? Akinek szívében Isten és Krisztus képe van, az magában mindent Istenhez és Krisztushoz fog igazítani, akinek pedig szívében a jó ember képe van, az mindent az emberek érdekeihez és nagyra tartott bálványaikhoz fog igazítani! Ki mit lát tehát saját szívében, ahhoz fog viszonyítani és azzá lesz! Ezt tudva megéri elgondolkodni azon, hogy valóban Isten és Krisztus képét követi-e életünk, vagy az emberi ideákat, azaz bálványokat.