A gyűlöléssel kapcsolatosan joggal vetődhetnek föl bennünk a magunk és hozzátartozóink gyűlölésének kérdése, mert az Úr Jézus ezt mondta:
“Ha valaki én hozzám jön és meg nem gyűlöli atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom. És ha valaki nem hordozza az ő keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom.” (Lk. 14,26-27)
Ha Krisztus tudományában mélyebben vizsgálódunk, akkor megértjük, hogy az Ő szavai nem szeretet ellenesek, hanem az Isten szerinti szeretésre hívják föl figyelmünket. Ennek megértéséért gondoljunk csak az Úr Jézus életére, különösen az utolsó napjaira. Bármennyire szerette is tanítványait, de el kellett hagynia őket, mert különben nem tudta volna teljesíteni az ember megváltására vonatkozó személyes feladatát. Neki is meg kellett gyűlölni minden kapcsolatot, amely az előtte való céltól elvonta volna. Haragudnia kellett lelkének azokra a vágyódásaira, amelyek a saját életéhez és tanítványaihoz kötötték volna. Isten ugyanis mindenkinek annyi erőt ad csak, amennyivel a rábízott feladatot elvégezheti.
A tíz szűzről szóló példázatban is, azért nem adhattak az eszes szüzek olajat az esztelenül járóknak, mert akkor az ő lámpásaikból is idő előtt kifogyna az olaj, és emiatt nem juthatnának el a Vőlegényig, a Krisztusig!
Két okból is szükséges, hogy Isten senkinek se adjon annál több képességet, erőt és lehetőséget, mint amennyi csak a feladatának elvégezéséhez elég. Az egyik ok: ez választásra kényszeríti, kimutatja, hogy valóban Istent mindennél jobban szereti-e. A másik ok: ne jusson érdemtelenül másokon keresztül való lehetőséghez a kedvteléseit követő és az Istent nem becsülő ember.
Az Úr Jézus azért nevezte az olajat nem gyűjtőket bolondoknak, mert csak a földi életüket akarták élni és a jövőjükre nem gondoltak, és meggondolatlanul azt az életet igenelték, amelyet úgy sem tarthattak meg!
Az Úr Jézus így tanít minket: “Aki szereti a maga lelkét, elveszti azt; és aki gyűlöli a maga lelkét e világon, örök életre tartja meg azt.” (Jn. 12,25.)