Gondolkodjunk el azon, hogy a kamaszkor milyen valóságot foglal is magában! Meglepődhetünk, mert sokkal több felnőttkorban is használható tulajdonsága van, mint azt gondolnánk.
Nem kamaszkorban van-e az a hívő, aki újbor állapotában van? Nem is tudnánk a bűnöket igazán kivetni magunkból, ha egy lerögzült állapot elérésére akarnánk törekedni. Ha a kamaszkort a felnőttkorra való felkészülésnek vesszük, akkor a szellemi területen való kamaszkor felkészülés a Krisztusban való újjászületésre, azután pedig a Krisztusban való beteljesedett állapotra.
A hívők általában, és még a „komolyabb” világi emberek is, hozzájuk méltatlan állapotnak tartják a kamaszkor állapotában levést. A méltóságra és hatalomra törekvésük érdekében ezt nem engedhetik meg maguknak. De jaj, igen nagy tévedésben vagyunk, ha így gondolkodunk! Az angyalok tökéletességébe miért akarnánk beöltözni? A mi újbor állapotban levésünk legalább van olyan közel Isten természetéhez, mint az angyalok szerinti tökéletesség!
Isten tökéletessé tette az angyalokat bizonyos feladatok elvégezésére, de az ő tökéletességük használhatatlan, ha a bűnből és halálból való kiemelésről van szó. Ők nem öltözhették magukra – ha különben bármilyen nagy hatalmuk van is – a megromlott emberi testet, mint ahogyan azt az Úr Jézus tette. De még azt sem tehetik, mint Pál apostol, aki az ember megváltása érdekében mindenekhez minden tudott lenni (1Kor.19-23.). Joggal írja tehát: „Mert úgy gondolom, hogy Isten minket, apostolokat, utolsókul állított, mint akiket halálra szántak, mert látványossággá lettünk a világnak, az angyaloknak és az embereknek.” (1Kor. 4,9)
Ha visszamegyünk érzésben és gondolatban oda, amikor Isten az embert megteremtette és a Föld ura állapotába behelyezte, akkor itt közelebb jutunk önmagunk megértéséhez. Test szerint húsból és vérből valók vagyunk, azaz porból, akik földi sejtekből, szervekből és tagokból épülünk föl, ugyanúgy, mint az állatok! Miért? Azért, hogy tudjon az ember azonosulni az őt körülvevő világgal és azok hasznára tudjon is uralkodni rajtuk! Tehát már kezdetben az ember valója és erénye az alkalmazkodni tudásban és az alkalmazkodás fönntartására való uralkodásban volt. Az egymáshoz való alkalmazkodás légkörében élt minden e földön, vagyis a Szeretet Istenének Szellemétől áthatva, vezérelve és éltetve! Ma is tapasztalhatjuk még, hogy az állatok és növények egymáshoz kapcsolódó rendszereken belül élnek. Ezek a faunáknak és flóráknak nevezett területek és rendszerek a tudomány számára is nagyon fontos megismerni valókat jelentenek!
A kamaszkorban levő ember törekszik az emberi társadalomba beilleszkedni, ahhoz hasonlóan, ahogy a növények és állatok is a flórákban és faunákban keresik meg a helyüket. Csakhogy az emberi palántáknak nincs könnyű dolguk, mert nincs meg ma már az a szeretet légkör a földön, mint kezdetben. Ez magával hozza azt, hogy érvényesülésük érdekében sokszor úgy törtetnek, ami másoknak kárt okoz. Egyébként ez az ártalmas légkör következik az ember bűn alatti állapotából és annak büntetéséből is. Ennélfogva úgy halad előre a világ, hogy az ember a régit elpusztítja, és az újat felépíti. Erre a pusztítás és építés folyamatára is rámondhatjuk, hogy újbor állapot. Ám nem biztos, hogy az elvetett dolgok valóban salaknak valók voltak és a létrehozottak pedig hasznosak. Csak a Krisztuson belüli újbor állapoton belül jelenik meg igaz értelemben a salak és a létrejött új.
Krisztus ugyanis az emberrel való azonosulása által valóban a bűnt rombolta le és valóban egy új és örök embert teremtett Önmagában! Mindezt az Úr Jézus a Benne levő Istenség teljessége által vitte véghez. Viszont, a Vele szemben állók az igazi és hasznos teljességhez való kapcsolódás nélkül lesznek kiforrt egyéniségekké. Ehhez pedig nagyon sokszor az erőszak társul. Ezért ennek az állapotnak a lenyomata, az erőszak rajta lesz a létrehozottakon és az egész társadalmon is. Ez a fajta magatartás tükröződött az Úr Jézus ellenfeleiből, a farizeusokból, akik a törvényt vén emberek rendelése szerint vitelezték ki, és csak erről az oldaláról nézve voltak kiforrt személyiségek. Hiszen bálványként tisztelték a törvényt, nem annak belső tartalma szerint, viszont megölték azt, aki a törvényt adta nekik!
Az Úr Jézus mindezzel szemben az ember megmentését állította középpontba, és az ehhez illő szeretet parancsa által való törvénybetöltést. Ebben van a tökéletesebb és szentebb állapot. Ma a világ szerinti életet szeretők és követők is hivatkoznak az Úr Jézus ember szeretetére és lázadoznak a „vének” ellen, sőt a törvény ellen is. Pedig Jézus nem a törvény ellen szólt, vagy a személyek ellen, hanem a törvény látszat szerinti betöltése ellen és a hivatással való visszaélés ellen! Az Úr Jézus az életét is adta azért, hogy a törvény betöltésre kerüljön. Ha ugyanis az Úr nem szenvedi el az ember bűnéért a törvény kiszabta büntetést, akkor az adósságunk kifizetése nem történik meg és nem lesz az Úr Jézus vére bűnt lemosni tudó hatalommá! Az Ő törvénybetöltését nevezzük Krisztus törvényének, aminek betöltését tőlünk is elvárja az Úr. Ő ugyanis azokra a személyekre és gyülekezetekre néz, és azokat őrzi meg, akik eszerint élnek.
Amikor pedig önmagunkon belül érzékeljük, hogy a Krisztus törvényét betöltő egymáshoz való alkalmazkodásban kiforratlanok vagyunk, akkor nagyon jól jön számunkra, ha még „kamaszok” lehetünk. Mégpedig az Úr Jézushoz kapcsolódva „kamaszok”! Ez az állapot számunkra a kegyelmet jelenti, azt, hogy tanulhatunk még most is, és jóra, vagy jobbra változhatunk még felnőtt fejjel is. Milyen jó, ha nem kell azt gondolnunk, vagy mondanunk, hogy én már ilyen vagyok és fogadjanak el engem így is, hanem életünk utolsó pillanatáig Krisztus Szeretetén belül formálódva és teremtve: hittel és reménnyel tekinthetünk előre! Ha pedig tudunk másokra is úgy tekinteni, mint „kamaszokra”, akkor tudjuk hinni az ő belső változásukat és tudunk is ennek érdekében velük szívből azonosulni is. Ebben az állapotban teljesedik be, hogy választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagyunk, Isten tulajdonba vett népe (1Pt. 2,9), akik tudnak a Krisztussal egyesülve egymásért áldozni is és együtt uralkodni is!