Kétféle életvitel van: az egyik gyűjt, a másik pazarol. Az egyik a mélyből is a magasba tör, a másik a magasból a mélybe zuhan. Az egyik az Isten országa, a másik pedig a Bábel.
A Bábel élete csapongó. Amikor fent van, akkor nem bír a jó kedvével, amikor pedig lent van, akkor teljesen magába roskad. Isten országa viszont, amikor lent van, akkor hordja a saját keresztjét is, és az ellenfelei által rárakott keresztet is. Ilyenkor nagyon erősen dolgozik! Minden nehezéket kivet magából, azt is, ami a földhöz köti és azt is, ami a saját énjéhez és akaratához. Teljesen megüresíti magát, hogy az Isten jobbján ülő Krisztust teljesen szívébe fogadhassa! Amikor a mennyei Atya, ezt az őszinte küzdelmet látja, akkor Fiának érdeméért, irgalomból kinyújtja rá az Életvesszejét, mint a harmadnapi halálban levő Fiára is tette. Ezután Isten országa ismét a mélyből a magasba tör!
Isten népe keresztet hordó nép. Ebben a keresztben mindig összetörik a Sátán hatalma és diadalt arat Krisztus! Nem könnyű ezt a keresztet hordani. Amikor szenvedünk, gúny és vád alatt vagyunk, akkor kárörvendve néznek ránk. A keresztünktől megszabadulni tudás bizonyságát várják el tőlünk, sőt a saját emberi természetünk is így gondolkodik és érez! Krisztus azonban buzdít bennünket belülről: vidd végig a harcot, küzdj mind a halálig és neked adom az Élet koronáját! Amíg a kereszt rajtunk van és híven hordjuk azt, addig Krisztusban a Bárkában vagyunk és bajainkból és halott voltunkból Vele együtt feltámadunk!
Ha igyekszünk is teljesen híven hordani a keresztet, de nem gondolkodhatunk úgy magunkról, hogy semmi hiba sincs bennünk és mi teljesen bűntelenek vagyunk. Észre kell vennünk hitünk és szeretetünk fogyatékosságait és Istenbe vetett bizodalmunk erőtlenségeit! Nem azt kell néznünk, hogy a másik hogyan szólt hozzánk és mit tett ellenünk, hanem azt, hogy a gyógyító szeretet benne volt-e a szavainkban, viselkedésünkben és tetteinkben. Mindezeket nagyon fontos észrevennünk magunknál, mert különben nem tudjuk igazán kiüresíteni szívünket az Isten jobbján ülő Krisztus számára. Ennek következménye pedig az lesz, hogy a mennyei Atya sem fogadja el kereszt áldozatunkat és nem nyújtja ki ránk a feltámasztó Életvesszejét!
Igen mély belső életet kell nekünk élnünk Krisztusban ahhoz, hogy valóban Istennel tudjunk együtt járni! A ránk eső állapotok zűrzavara, riasztása, sötétsége nagyon meg tudhatnak viselni bennünket és mélyen tehetetlenekké tehetnek. Szívünkben azonban hinnünk kell, hogy Krisztusnak van hatalma parancsolni a tengernek és a szeleknek! Sőt, nemcsak hinnünk kell ezt, hanem küzdenünk kell a saját kishitűségünk és félelmességeinkkel szemben és forrón kell kérnünk az Urat, hogy tegyen bátor szeretetűvé minket és tegye áldottá életünket! Akik nem járnak ilyen bensőségesen együtt Krisztussal és Istennel, azok Isten nélkül maradnak, bajaiktól körülvéve, reménytelenül!
Bármilyen nagy bajban vagyunk is: higgyünk, bízzunk és szeressünk! Az Úr Jézus és apostolainak élete erre az Istennel együtt járásra tanít bennünket!