A törvény és a kegyelem
A törvény és a kegyelem egymással szoros kapcsolatban áll. Ha ugyanis nincs bűnt ítélő törvény, akkor nincs bűnös állapot, ha pedig nincs bűnös állapot, akkor nincs miért kegyelmet kérni és adni.
Ha pedig a törvény és a kegyelem csak együtt értelmezhető, akkor milyen alapon mondja az Újszövetségi Szentírás, hogy akik Krisztusban vannak, azok nincsenek a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt? Úgy, hogy Krisztus a keresztfán a törvény halálra kárhoztatását rólunk magára vette és helyettünk el is szenvedte!
Ha Krisztus ezt tette helyettünk, sőt minden emberért, mert minden emberért meghalt, akkor miért van szükség arra, hogy bűneink bocsánatára keresztelkedjünk meg Krisztusban? Azért, mert Ő nem az ellenünk szóló törvényt vette le rólunk, hanem a törvény igazságának megfelelő bűnökért való büntetést! Az első szövetség idején is kellett minden embernek személyes áldozatot bemutatnia bűneiért, akkor is, ha a főpap évenként az egész nép bűnéért is áldozott. Tehát nekünk is kell személyes áldozatot bemutatnunk, ami annyit jelent, hogy a keresztségben Krisztus áldozatával egyesülve, saját magunkat adjuk oda áldozatul.
Ez a magunkat áldozatul odaadás nem azt jelenti, hogy a keresztség vizében halunk meg Krisztussal együtt, mert a főpap sem élő állatot tett az oltár tüzére, hanem olyat, amelyiket már előzőleg megölt. A személyes bűnökért bemutatott áldozatot pedig a bűnéért áldozónak kellett megölnie (3 Móz. 1,2-9)! Nekünk is a keresztség előtt a megfeszített Krisztussal együtt kell szenvednünk lelkiismeretileg oly mélységben, hogy a bűn kárhoztatása alatt meghaljon a bűnt cselekvő és annak hatalma alatt levő ádámi emberünk. Ez a halál természetesen nem fizikai megsemmisülést jelent számunkra, hanem a bűn számára való megsemmisülést
A törvény
A törvény Isten parancsa a bűnnel és a bűnös emberrel szemben. Kezdetben még nem volt az ember a törvény alatt, mert nem volt kárhoztatásra méltó bűnös állapot sem. Az emberrel szembeni törvény először az első emberpár vétke miatt jelent meg. Az első emberpár akkor az Istennel szembeni engedetlensége folytán a bűn hatalma és törvénye alá került, és ezért Isten is kimondta az emberre a törvényt, a halált! Innentől kezdve az Istentől való elhajlás miatt a bűn törvénye alatt is van az ember és a bűn alatti állapota miatt a halálra kárhoztató Isten törvénye alatt is. De kapott Istentől ígéretet az ember arra, hogy az asszony magva meg fogja törni az embert elcsaló ördög-kígyó hatalmát.
Ezután az Isten által rendelt országok királyai is bocsátottak ki törvényeket a népek igazgatására. A jelentőségteljesebb törvény azonban az, amelyet Isten Mózessel közölt meg a Sínai hegyen az angyalok által. Ebben a törvényben már megjelenik az embert bűn hatalma alól kiszabadító Krisztus előrevetett árnyéka. A mózesi törvény ugyanis nemcsak az Isten parancsát, a törvényt mutatja föl, hanem bizonyos mértékig lehetőséget ad a bűnök ellensúlyozására is. Az ember bűnéért föláldozható állatok élete jelképesen már ellensúlyozza a bűn által bekövetkező halál romboló hatását.
Az Isten által teremtett világ és a törvény
Isten személye az örök létezést képviseli, viszont az Isten által teremtett lényeknek van kezdetük is, végük is. Még az angyaloknak is, mivel minden teremtett állapotnak át kell mennie Isten örökkévalóságába (Zsid.12,26-29; 1Kor.15,20-28)! Ott Isten mindenekben minden lesz. Ez ugyan látható már a mostani világban is, mert kitükrözi azt (Róm.1,18-20), de a mostani lét az igazi valóságot nem bírja. Az ember is csak Isten képére és hasonlatosságára lett teremtve.
A teremtett világ is csak Isten képét tudja visszaadni, de a valóságot nem. Vajon miért is? Azért, mert ebben a világban nem csak azok vannak jelen, akik üdvözülnek, hanem azok is, akik elvesznek! Azok is itt vannak, akik nem az Isten képét mutató létezést képviselik, hanem a pusztítást. Ezt a pusztítást, pedig hogy mérni lehessen, törvényre van szükség. Ez a törvény pedig kínálkozik szinte magától, mert mindenki annyira bűnös, amilyen mértékben bűne által megrontotta magában, vagy másban az életet. Mivel pedig a teremtmények életét, Isten életet parancsoló törvénye tartja fönn, ezért, aki e törvény igazsága ellen vétkezik, azt kárhoztatni fogja ez az igazság!
Az életet parancsoló törvény megrontójának ugyanis már az élet törvénye parancsolja, hogy azt az életet, aminek szent állapotát megrontotta, hozza helyre, állítsa vissza eredeti állapotába és adja vissza annak, akit ennek megrontásával megkárosított! Sajnos ennek megtételéhez nekünk nincs hatalmunk, viszont az Úr Jézus ezt megtette értünk a keresztfán! Ez által fizette vissza Istennek értünk a váltságdíjat. Ő ugyanis eleget tudott tenni a törvény igazságának, amikor is a Benne levő Istenség teljessége által új embert teremtett magában! Az életet nem adó, hanem csak azt parancsoló törvény elviselése azonban megmérhetetlen nagyságú kínokat okozott számára!
Krisztus törvénye, Egyházának törvénye is!
Krisztus törvénye, annak az új embernek ad életet, amelyet az Úr Önmagában teremtett a keresztfán (Ef.2,14-15). Tehát, ahogyan Isten teremtményeiben benne van az életet parancsoló törvény, úgy a Krisztus által önmagában teremtett új emberben is benne van Krisztus életet parancsoló törvénye. A kettő között azonban a különbség nagy, mivel a teremtett világ bűn alatt van és ezért élete múlandó, viszont a Krisztusban teremtett új ember örök életű, és ezért diadalmas a bűnön és az ördögnek minden erején (Jel.12,1-6)!
Pál apostol ennek hit általi tudata és erejének megtapasztalása által írta: „Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod? A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által! Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.” (1Kor. 15,55-58)
Hogyan lehetett az apostolnak ilyen erős hite és gondolkodásmódja, amikor a sok mellette tevékenykedő munkás közül csak Timóteusról tudott jó bizonyságot tenni? Azt írta róla: „… nincs mellettem hozzá hasonló lelkületű, aki olyan őszintén törődne ügyeitekkel; mert mindenki a maga dolgával törődik, nem pedig a Krisztus Jézuséval. De ti is tudjátok, hogy kipróbált ember ő, és mint apjával a gyermek, úgy szolgált velem az evangéliumért.” (Fil. 2,20-22). Másokról pedig ezt írta: „…Démász elhagyott engem, mivel ehhez a világhoz ragaszkodott, és elment Thesszalonikába; Kreszcensz pedig Galáciába, Titusz meg Dalmáciába.” (2Tim. 4,10). Róluk nem írhatta, hogy úgy vannak vele, mint az apával a fiú: „Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, mindenki elhagyott. – Ne számítson ez bűneik közé! De az Úr mellém állt, és megerősített, hogy elvégezzem az ige hirdetését, és a pogányok valamennyien meghallják azt. Azután megszabadultam az oroszlán torkából.” (2Tim. 4.16-17)
Az akkori gyülekezetek felöl is sötét képe volt. A gyülekezetek vezetőitől való búcsúzásakor ezt is mondta: „Tudom, hogy távozásom után dühös farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat.” (Csel. 20,29-30)
Pál apostol mindezeknek a szomorú dolgoknak ismeretében is, tudatában volt annak is, hogy amit Krisztus kiküzdött a keresztfán, az változtathatatlan. Ott az ördög-kígyónak hatalma megtörött, az embernek pedig lehetősége van az üdvösségre! Tehát Krisztus életet adó törvényének ereje a legvégső időkig hatni fog! Ezen kívül azt is tudta, hogy nem lehet visszafordítani azt a munkát sem, amit ő végzett a pogányokért. Ezért írhatta, hogy az ítélet napján: „… megítéli Isten az emberek rejtett gondolatait az én evangéliumom szerint Krisztus Jézus által.” (Róm. 2,16). Amikor pedig mindenkire vonatkoztatva írhatja: „fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.”, akkor ez azt jelenti, hogy amit Krisztus Egyházáért teszünk, akár legkisebbként is, az hasznot fog hozni, nemcsak az ítéletnapkor, hanem a mostantól kezdve végig minden tag számára is! Hiszen, ha testünknek szüksége van a legkisebb tagjának a munkájára is, akkor Krisztus Testében is így van ez (1Kor.12.rész)!
Miért van pedig a Krisztusban való munkánknak ilyen nagy kihatása? Azért, mert nem mi, hanem Krisztus törvényének teremtő ereje viszi véghez mindezt! Ezért, ha a Krisztusban való igazságot bárki felszínre hozza, az világítani fog minden hívő ember számára, mert az Evangéliumból „..Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki … hitből hitbe, ahogyan meg van írva: Az igaz ember pedig hitből fog élni.” (Róm. 1,17)