A férfi és nő egymáshoz való helyes viszonyáról én egy kicsit másként gondolkodom, mint sokan mások.
Szerintem a természetes érzékünk által is fölismerhetjük, hogy a férfi és a nő ketten képeznek egy egész egységet. Ha pedig mindnyájan láthatjuk, hogy a férfi és nő egy egység, akkor kell, hogy mindnyájunk számára is visszás dolog legyen az, ha a két fél harcoló felekként áll egymással szemben. Ha nem helyes a férfiak részéről a nőkkel szembeni erőszakos föllépés, akkor a nők részéről sem helyes a követelőzés, mert ez nem más, mint a saját házunk ellen való támadás. Ha egy rendszeren belül ilyen történik, az autóimmun betegség. Ezekkel a békességre törekvő gondolatokkal nem azt akarom mondani, hogy hagyjuk az ámokfutókat pusztítani, hanem azt, hogy a férfi és a nő kapcsolatának a helyreállítását egyik oldalról se a követelésre alapozzuk. Váltsunk inkább az egymást megértés hangnemére!
Jó volna a férfi és nő kapcsolatban az ámokfutó fogalmát meghatároznunk. Például ámokfutónak érzem az erőszakosságainak következményeivel nem gondoló férfit, és azt a nőt is, aki társában meggondolatlanul olyan indulatokat ébreszt, ami robbanáshoz vezet. Ezekre a helyzetekre kellene jobban odafigyelnünk, mert itt még csirájában elnyomható a baj. A Közvetlen kapcsolatainkba kellene az egymást szolgálást beépítenünk, mert a kívülről való intézkedésekkel nem sokra lehet jutni.
Az Úr Jézus nem kívülről munkálódott, nem másoktól várt, hanem szolgált. Tanítványaival szemben is szolgai formát vett föl. Ő Úr és Mester lévén is meg tudta mosni tanítványai lábait (Jn. 13, 3-17.)! Azt mondta, hogy boldogok leszünk, ha mi is ezt tesszük másokkal. Az Ő példája azt is jelenti, hogy a család feje is tudja felesége és gyermekei lábait megmosni, azaz tudja őket alázatosan szolgálni!
Vajon miért mutatta be Jézus a lábmosás példáját? Azért, mert ismerte az ember természetét. Tudta, hogy a parancsszó ellenállást és dacot vált ki. Viszont a másokat megértő alázatos szeretet feloldja a szívekben levő görcsöket! Az Úr Jézus arra tanított, hogy aki egy bizonyos körben vagy területen nagy akar lenni, az legyen a többi szolgája, „Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja életét váltságul sokakért.” (Márk. 10,45.). Pál apostol is arra tanított, hogy a bűnbeesett embert a szelídség szellemével kell fölépíteni (Gal. 6,1). Még a törvény szolgájáról, Mózesről is az van írva: „… Mózes pedig igen alázatos volt, a földön élő minden embernél alázatosabb.” (4Móz. 12,3.). Ha ugyanis nem ilyen lett volna, akkor nem Isten parancsa szerint, hanem a maga énje szerint járt volna el másokkal szemben.
A férfi és nő viszonyára nézve sokat mond az, hogy Ádám oldalából származott a nő, és Krisztus átszúrt oldalából pedig a keresztség által az Egyház (Jn. 19.32-37.), más néven Krisztus Menyasszonya. Ezt a segítőtársat létrehozást tulajdonképpen szülésnek is lehet nevezni, mert Ádám is és Krisztus is önmagából adta azt, ami belőlük létrejött.
A jelenlegi világállapotból azonban nem lehet kivenni azt, hogy a férfiból lenne a nő. Ha ugyanis a férfi a társán akar uralkodni és nem a bajt hozó helyzeteken, akkor rombol és nem épít. Viszont, ha megtalálja a módját annak, hogy az alázat és szeretet légkörét hatalomra emelje, akkor ezzel önmagából ad és épít. A férfi uralkodását így kell értelmeznünk, ahogy azt Krisztus is tette az Egyházért; a nő engedelmességét pedig úgy, hogy nem lázadozik ez ellen a hatalom ellen, hanem szívből igyekszik ennek eredményességét elősegíteni (Ef. 5,22-33.).