„Harcra fel! Fel a harcra hitünkért!
Isten adjon erőt nektek,
Küzdjetek győzelmünkért,
S jutalmul koronát nyertek.
Erőt s hatalmat vegyetek fel,
S harcba el!”
(Sion Hárfa 21. ének 1. verse)
Szívünk hárfája felhangolható-e még?
Szívünk hárfája felhangolható-e még? Van-e bennünk még igazi hit, vágy és akarat Krisztus útján járni és Őt szolgálni? Vagy eltespedtünk és mindez a belső gerjedezés már csak a múlt? Esetleg a mostani életünk csak egy nagyon takarékra kapcsolt lánggal ég, mert nincs elég olaj hozzá? Az Úr Jézusnak volt halála pillanatában is!
Az Ő példája arra mutat, hogy a belső erő nem a testi hogylétünktől vagy a külső körülményeinktől függ, hanem a hitünktől! Ha van hitünk, akkor magunk fölé kerülünk és Krisztus szemén keresztül nézzük magunkat és állapotainkat. Ez által egy olyan szellemi légkörbe kerülünk, amelyben minden Krisztus szerint formálódik és épül bennünk! Ez a légkör felhangol, és szívünk éneket mond, majd hálát és dicsőítést ad Istennek és Krisztusnak! A mennybe is ezt teszik:
„leborul a huszonnégy vén a trónuson ülő előtt, és imádja az örökkön-örökké élőt; koronájukat is leteszik a trónus elé, és ezt mondják: Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett” (Jel. 4,10-11.)
A cselekvő hívők
Mindent meg kell tennünk azért, hogy ne alvó hívők legyünk. Nem engedhetjük meg magunknak azt a bűnt, hogy Isten nekünk adott kegyelmi napjait elfecséreljük, és a kapott alkalmakat és lehetőségeket ne használjuk föl szellemi arannyá változtatásra.
Mind erre a munkára azonban alkalmasak vagyunk-e? Tudjuk-e magunkat gyorsan összeszedni, ha valami szétzilált bennünket? Szívünkbe és húsunkba bele vannak-e vésve azok a szellemi útvonalak, amelyeken keresztül gyorsan kivitelezhetjük az előttünk álló feladatokat?
De egyáltalán kiábrázolódnak-e előttünk a feladataink, és milyen gyorsasággal? Mert ez az utóbbi sem mindegy! Sokáig gyötrődünk-e valamin, vagy hamar átlátjuk mit kell tennünk? Az sem mindegy, hogy Jézus Krisztusnak jó vitézei vagyunk-e, akik jól tudnak küzdeni és mindjárt bevethetők a harcba. Ha sokáig és kínosan mérlegelgetünk valami tennivalót, akkor az Úr kezében való felhasználható értékünk nullára csökken!
Ha ilyenek vagyunk is, akkor sem kell kétségbeesnünk! Nekünk Krisztusban hívőknek nagy változásra való lehetőségeink vannak, mert ebben az Úr is segít bennünket. Ő elő tudja belőlünk hozni azokat a rejtett tulajdonságokat is, amelyek eddig bennünk szunnyadtak, mert lehangolt állapotaink megkötözték azokat. Vegyük figyelembe, hogy mi
„…választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet” (1 Pét. 2,9) vagyunk! Minket, mint Ádámot, uralkodásra teremtett Isten, de nem testi uralkodásra, hanem a Szent Szellem által való uralkodásra!
Az uralkodáshoz pedig mi szükséges? Az, hogy állapotainkat és helyzetünket gyorsan fölmérjük és határozottan döntsünk! Ha ez nem megy, akkor démoni szellemek uralják szívünket és húsunkat! E belső gátoltság meglátása által nagy lehetőséget kapunk arra, hogy fölismerhessük magunkban azokat a démoni szellemeket, amelyek hamis bölcsességükkel és hitünk rombolásával uralkodhatnak rajtunk. Itt az ideje, hogy a Krisztusban való szabadság ne csak szóbeszéd, vagy álom legyen számunkra, hanem élhető valóság.
Az Úr Jézus a húsvéti bárány elfogyasztása után megmosta tanítványainak lábait, hogy a rájuk rakodott port lemossa róluk, mert különben tiszták voltak. Mi is, ha tiszták vagyunk is, de a port le kell mosnunk lábunkról! Minden nap új helyzet és új állapot elé kerülünk, amelyek porként ránk szállva el akarják takarni a Krisztusban megújult szellemi állapotunkat.
Ahhoz, hogy eredményes hívő életet élhessünk e földön szellemileg mozgékonynak, találékonynak, egymás terhét hordóknak és együtt mozdulóknak kell lennünk! Bizonyos helyzetekre és állapotokra az Úr tanítása alapján előre elkészített szellemi orvosságainknak is kell lenni, hogy azokat azonnal használni tudhassuk. Ez olyan szellemileg feltöltődött állapotba hoz bennünket, amely által szellemben és erőben cselekedhetünk!
A hívőként élésről
Mi történne, ha valaki egyik pillanatról a másikra olyan helyzetbe kerülne, hogy ő már nem a bűnhöz és földi emberéhez kötött, hanem Krisztusban újjászületett hívő? Megrémülne, vagy örülne? És te személy szerint hogy éreznél, aki ezt olvasod? Saulust, a későbbi Pál apostolt a Damaszkuszi úton valami hasonló hatás érhette.
Ráébredhetne-e valaki arra, hogy tulajdonképpen ő hívőként gondolkodik, annak ellenére, hogy tele van más irányú célokkal és vágyakkal? Igen! Ha az emberi lélek kényszerházasságban van testének ösztöneivel, akkor ez az állapot sajnos természetes! Saulus is ebben az állapotban volt, mert a földi hit-atyákhoz való téves hűség az emberi ösztöneinek hatalma alá vitte őt. Ám, Saulus ösztöneire ránehezedett egy másik ösztön is: Krisztus bűn és halál fölött is győzni tudó belső ösztöne, ami az idők új Szavát jelentette. Ez ellen Saulusnak nehéz volt rugódoznia! Ez az ösztön később Pál apostolban Krisztus személyeként benne is lakozott!
Megtörténhetne-e a hívőként gondolkodásnak az a fordítottja is, hogy valaki törekszik a hívő élet felé, ám lelke testének ösztöneiben érzi jól magát és abban gyönyörködik? Igen, ha csak egy kívül hordott medáliának tartja a hívő életet. A vagyonközösséget romboló Anániás és Safira esete ilyen állapotot mutat föl!
Van olyan eset is, hogy valaki se jobbra, se balra nem megy, hanem csak álldogál és nem halad a cél felé. Vajon miért teszi ezt? Bizonytalan, vagy nincs benne hiterő a cél felé menéshez? Annak, aki ilyen állapotban van, az Úr ezt mondja: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták.” (Mt. 7,12). Tehát az ilyen állapotban levő ember gondoljon a hozzá hasonló gyöngékre és keresse számukra a lehetőséget! Ha ugyanis a saját gondját mások gondjában is fölleli, akkor olyan tanácsot és erőt kap az Úrtól, amelyben a saját előrehaladásának módját is megtalálhatja. Az Úr Jézus is úgy jutott mennyei Atyja jobbjára, hogy először a mi gondunknak terhét vette föl! Tehát másokhoz való szereteten keresztül nyerhetjük meg Isten hozzánk való szeretetét!
De mit kezdjen valaki azzal a kialakult életformájával és gyakorlatával, amelyben nincs helye a Krisztus szerinti adás-vevésnek? Az ilyen ember létesíthet-e szellemi anyagcserét maga és a világ között? A gazdag ifjú példája erről sokat mond! Krisztusban kell keresnünk az igazi valóságot és gazdagságot!
Akiben az emberi én nagyon magasra emelkedett, az erősen szabadelvű: az ilyen nem akarja, hogy bárki is kormányozza és kicsit is beleszóljon életébe. Ha viszont számára a saját élete ennyire „szent”, akkor ő azok között van, akik azt mondják Krisztusra: „…Nem akarjuk, hogy Ő uralkodjon rajtunk!” (Lk. 19,14)
Ha valaki szívében csak a zúgó szelek és a háborgó tenger látása és tapasztalása alatt van, de Krisztus szeretetének és hatalmának hite és megtapasztalása nincs benne, akkor számára lehetetlen megtérni, vagy hívőnek maradni. Ebben a kishitű állapotban levő ugyanis, annyira tehetetlennek érzi magát a saját óemberével és a világgal szemben is, ahogyan tehetetlennek érezték magukat a tanítványok a széllel és a tengerrel szemben! A tanítványok esetében azonban ez csak egy eset volt, viszont, akinek az egész élete ilyen, vajon mire juthat?
Aztán itt van az önszeretet és önsajnálat! Ebben az állapotban levő nehéz külső tevékenységet is szívesebben vállal, mint önmagán belüli munkát! Miért? Azért, mert kerek egészként gondol önmagára, azaz, mint megbonthatatlan egységre! Ezért az Istennel való kapcsolatát is külső adás-vevésként tudja csak elképzelni és gyakorolni! Azért szereti és sajnálja magát is, mert ezt a kerek egészet őrizni és építeni akarja. Egy ilyen magatartásra a kapott bántalmak és sérelmek ösztönzik. Nem tud gondolni arra, hogyha a Krisztushoz igazodni akaró belső küzdelme által megbontaná az emberi egységét a Krisztusban található nagyobb egységért, akkor jobban tudná fogadni a kapott bántalmakat is. Sőt létrejönne szívében a szellemi gyümölcstermés!
Fontos a befelé fordulás! Nézzük meg, hogy Istennel és Krisztussal való belső kapcsolatunk mennyire mély, állandó és tartós? Ha imáinkban gyorsan elmondjuk a hálánk és kérésünk és utána már tesszük is a magunk dolgát, akkor az Istennel való kapcsolatunk gyönge! Gondoljunk arra, hogy egy-egy ima alkalmával a mennyei Szülőkhöz megyünk haza, ahol beszélgetünk gondjainkról, bajainkról, céljainkról, életvitelünk helyességéről és helytelenségéről. Ha így járulunk Istenhez, akkor Ő olyan hajlékunkká lesz, ahol szívesen időzünk!
Vannak, akik nem találják helyüket Krisztusban, mert azt gondolják, nekik azt a fajta belső állapotot kellene fejleszteniük magukban, amit másnál eredményesnek látnak. Az ilyenfajta igyekezetre azonban az Úr nem ad áldást, mert őket más taggá akarja nevelni! Ha más területén tevékenykedünk, akkor mindig kiszorítva érezzük magunkat, ha viszont a saját területünkön, akkor áldottak leszünk! De mi a saját területünk?! A Krisztusban való újjáteremtésünknek megtalálása a bennünk levő rosszal szemben! Erre az ad lehetőséget, hogy mindenkiben más természeten keresztül jelentkezik a rossz. Ezért a Krisztusban jól küzdő olyan új tagságot nyer Krisztusban, amely által győzelmesen haladhat előre ő is. Egyet azért ne felejtsünk el: a jó eredményre jutáshoz minden tagnak állhatatos hitre, nagy szorgalomra, küzdőképességre és kitartásra van szüksége! Még azt se felejtsük el, hogy Isten házában a belső sarokkő a Krisztus, Őrá közvetlenül a próféták és apostolok vannak rakva, és ebben az építményben mi is egymásra épülünk, azaz az előttünk való munkája lesz számunkra a közvetlen alap!
Mélyebb kísértések alkalmával félelmek és rettegések foghatnak el bennünket. Ne gondoljuk azonban azt, hogy ez csak minket érint! Az egész emberiséget is gyötri a kísértő, hogy a Krisztusban való hit helyett oktalan cselekedetekbe sodorja bele őket! Nekünk azonban arra kell tekintenünk, hogy ez a félelem és rettegés Jézusban is benne volt. Ránk nézve ez vigasztaló, mert ha Vele hit által egyesülünk, akkor nemcsak a félelméből kapunk, hanem az Ő győzelmes állapotából is! Tehát a ránk esett rossz állapotot mindig Krisztus győzelmén belül fogalmazzuk meg és értelmezzük magunk számára!