Beszélgetés: Gal.6,2; 1 Kor.9,21, V.2019.03.03.
Mindnyájunknak van gondja, terhe, és jól esik, ha valaki segít annak vitelében, ha csak egy jó érzéssel, vagy jó gondolattal is. Akinek azonban még gyönge a hite, az leterheli az ő gondját felvevőt is és a gyülekezetet is. Viszont, aki már tud közvetlenül kapcsolódni az Úrhoz, az gyönyörűségesnek látja az Úr igáját és annak terhét könnyűnek (Mt.11,28-30). A régi élet ördögi rendszeréről le kell kapcsolódni, mert az rontja a hitet, kételyeket ad, félelmesít túlzásokkal. Fel kell ismerni, hogy a Sátán gondolkozása nem olyan, mint az Úré. Amikor a Sátán zavar bennünket, mindig az Úrhoz kell folyamodni.
Az egymás terhének hordozásánál az számít, hogy a másiknak mire van szüksége. Ennek teljesüléséért pedig személyünk érdekének meg kell semmisülni és halni! Pál apostol is arról szólt, hogy többé nem ő él, hanem a Krisztus él benne (Gal.2,20). Ha meghagyjuk az énünket, akkor nem tudunk mindenekhez minden lenni és magunkat áldozni. Krisztus törvényét csak akkor tudjuk gyakorolni, ha van szeretet bennünk, ha tudunk másokért is szívből imádkozni. Ha valakinek nincs egy erős törekvése Krisztus törvényének betöltésére, akkor az nem tudhat Krisztushoz kapcsolódni, ha volt is benne Fentről való Élet, de már kiveszett!
Az önmegtagadás olyan mélységébe kell eljutni, hogy a körülöttünk valók meg tudjanak gyógyulni.
Pál apostol megtérésének története erre tanít (Csel.9,1-31). Ő olyan nagymértékű bűnbocsánatot nyert, hogy az fénylő világosság volt mindenkinek a számára, hogy az Úr nekik is megbocsátja a bűneiket, őnekik is ad kegyelmet. Saulus a Krisztus hívőivel ment szembe. Ha Saulusban tudott olyan nagyon nagy változás lenni, akkor őbennük is lehet!
Akkor tudjuk mi is egymás terhét felvenni, ha meglátjuk, hogy csak a Krisztusban való kegyelem által lehetünk mi is tiszták. Enélkül nagyon bűnösek vagyunk, vádolni is kell érte magunkat. Ha így szemlélődünk, akkor nem botránkozunk meg másban sem.
A kegyelem most még jelen van. Hinni kell a kegyelmet. Isten irgalmas, azért „…adta az Ő Fiát,hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örökélete legyen.” (Ján. 3,16).
A saját bűnünkről ne úgy gondolkozzunk, hogy az a saját terhünk, meg kell látni, hogy az Krisztus terhe. Ha a saját terhünk volna, akkor sohasem tudnánk megigazulni. Krisztus törvényét akkor tudjuk tenni, ha meglátjuk, hogy a mások terhe is nem a mi terhünk csupán, hanem elsősorban Krisztusé! Ne a tízparancsolat szerint gondolkozzunk tehát, hogy a mi bűnünk a mi terhünk. Az Úr kegyelmet akar adni, megszabadítani bennünket a bűnünktől. Mi is tudjunk megengedni másoknak és magunkat adva még munkálódni is másokért. Krisztus törvényének ez a lényege.