Minden ember lelkére és szellemére ránehezedik az élet gondja. Amilyen mértékben azonban képtelen ezt a terhet vinni, olyan mértékben érez fenyegetettséget. A fenyegetettség érzés pedig önvédelemre sarkallja, aminek következtében a szívében jelentős ítéletbeli torzulások is létrejöhetnek. E torzulás elkerüléséért vagy eltávolításáért érdemes felülvizsgálni belső értékrendünket.
Először is azt kell megvizsgálnunk, hogy mekkora érték számunkra az Úr! Ha az életünk minden területén tudunk bízni az Ő szeretetében és megmentő hatalmában, akkor számunkra Ő a legfőbb érték! Ha azonban úgy érezzük, hogy Ő nem adja meg számunkra mindazt, amire szükségünk van, akkor Őt helyettesítő másra és másokra is szükségünk lesz! Ezek viszont már bálványok!
Életünkben mik lehetnek azok, amikről úgy gondolhatjuk: nem biztos, hogy azt az Úr megadja? Azok, amelyek hiú vágyainkhoz tartoznak és azok, amelyek mögött nincs Istennek átadott élet! Ha ugyanis valaki nem adja magát át Istennek, akkor már erkölcsileg sem érzi úgy magát, hogy Isten őt segíteni fogja. Tehát, aki hűtlen Istenhez, az nem tudja hinni, hogy Isten hű lesz hozzá! Amilyen mértékben pedig valaki eltávolodik Istentől, olyan mértékben épít magának Istent helyettesítő bálványokat, amik természetesen nem tudják helyettesíteni Istent! Ezt a bálványokat készítő is érzi, de azért mégsem tér vissza a valóságos Istenhez, mert nem akarja hatalmát elfogadni. Ezért, amint a maga védelmének hiányát érzi, olyan mértékben készít maga számára újabb és újabb bálványokat! Ezt teszi, mert a bálványok soha meg nem elégíthetik őt. Ám ennek ellenére a bálványokban mégis jobban bízik, mint Istenben!
Ám a bálványok sokasága szörnyű nagy terhet ró a bálványt követőkre! Akiknek az önvédelmükhöz tartozó bálvány istenek: a gazdagság, a hatalom birtoklása, az emberek elismerése, az élvezetek, a szépség, stb., azoknak ezeknek fönntartásáért nagyon meg kell dolgozniuk! A bálványoknak ez a szolgálata büntetés is számukra. Egyrészt úgy, hogy ekkora Istennek átadottsággal örökéletet nyerhetnének, másrészt pedig úgy, hogy a saját maguk személyét ejtik nagy gyalázatba amikor az emberi készítmények előtt hajlongnak!
Nem kerülheti el a figyelmünket az sem, hogy amikor az ember szíve ennyire nagy erővel vonzza magához a saját bálványait, akkor ez egy nagyra hizlalt emberi én állapotra utal! Amikor pedig valakinek ilyen nagy az emberi énje, akkor hogyan tudhatná betölteni az Isten és ember iránt való szeretet parancsát? Ha pedig valaki még mércének sem tartja az Isten és ember iránt való szeretet parancsát, akkor sok gonoszságot megenged magának! Amint azonban növekszik valakinek a másokkal szemben való gonoszsága, úgy nő benne a fenyegetettség érzés is! Ez pedig újabb bálványok készítésére sarkallja.
Ezekről, az őket kínzó bálványokról pedig tudnunk kell, hogy maguk az ördögök, akik már most poklot létesítenek a bálványt követőkben! Mindenkiben annyi ördög és akkora belső kínzás van, amennyi bálványt gyártott magának! Ez pedig arra utal, hogy mindennél jobb bizalmunkat együgyű hittel az Úrba vetni! Az együgyűségre pedig azért van szükség, hogy elháríthassuk a ravasz kísértéseket.