Feltehetjük a kérdést, hogy egyáltalán lehet-e Apostoli Hit és Szervezeti Szabályzatról beszélni, amikor ilyen irat létezéséről nem tudunk? Viszont szóbeli kinyilatkoztatásról tudunk! Az apostolok ugyanis bizonyságot tettek hitükről és belső rendjükről a nép előtt, a főpapok előtt és a Római Birodalom különböző szintű vezetői előtt is. Pál apostol még Agrippa király előtt is, sőt Néró császár előtt is.
A 19. századtól kezdve az állam megkövetelte, hogy a különböző vallási közösségek adjanak be Hit és Szervezeti Szabályzatot. Ezt azért tette, hogy legyen rálátása azok tevékenységére. A különböző közösségekre való ráfigyelés az államnak nem csak joga, de kötelessége is, mert Isten azért rendelte őket, hogy az alájuk rendelt népnek a gondját felvegyék és megvédjék azokat a bűnös tevékenységet folytatóktól. Ám az ember testi állapota ütközik az Isten Szellem voltával és emiatt Isten és ember igazsága és érdeke sok tekintetben különbözik is egymástól. Ebből következően frontvonal van köztük!
Az állam és a közösségek érdeke is különbözhet egymástól, ám mindezek ellenére is arra kell törekedniük, hogy az egymással való problémáikat ne erőszakos úton akarják megoldani, hanem álláspontjaik kinyilvánítása és egyeztetése útján. Krisztus szellemiségéből és az apostolok által Krisztusra épített alapból ez következik is, és az is, hogy a Benne hívők nem lázadozhatnak és szervezkedhetnek az állammal és annak polgáraival szemben. Az államnak is azonban figyelembe kell venni, hogy az Isten által teremtett ember belső szervezettség teljességének oldaláról nézve több mint egy állam. Látnia kell, hogy ez a teljesség több mint egy államnak a teljessége, ebből tud Isten tulajdonát képező belső élet származni, és ezért, ha ezzel szemben erőszakot alkalmaz, Istennel kerül szembe!
Isten és ember igazsága közötti ütközést jól szemlélteti Jézus és Pilátus beszélgetése.
Jn. 18.33: „Pilátus azután ismét bement a helytartóságra, behívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?”
34: Jézus viszont ezt kérdezte tőle: „Magadtól mondod-e ezt, vagy mások mondták neked rólam?”
35: Pilátus erre így szólt: „Hát zsidó vagyok én? A te néped és a főpapok adtak át nekem téged: Mit tettél?”
36: Jézus így felelt: „Az én országom nem e világból való: ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. De az én országom nem innen való.”
37: Pilátus ezt mondta neki: „Akkor mégis király vagy te?” Jézus így válaszolt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra.”
38: Pilátus így szólt hozzá: „Mi az igazság?” Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: „Én nem találok benne semmiféle bűnt.” (Jn. 18.33-38)
Ebben a párbeszédben a földi hatalmat képviselő találkozik a mennyei hatalmat képviselővel, és megállapítja, hogy az ő szempontjai szerint bűnt nem talál Jézusban. Ennek ellenére végül is Jézust kiszolgáltatja a rá halált követelőknek! Itt nemcsak arról van szó, hogy Pilátus nem képes az igazságot megvédeni, hanem arról is, hogy a földi hatalom igazsága gyenge lábakon áll, nem tudja őt megvédeni a rátámadóktól! Vele szemben azonban a földre jött Isten Fia meg tudta védeni az igazságot, a rá halált követelők hamisságával és Pilátus hamisságával szemben is! Ennek feltétele az volt, hogy királysága ne e világból való legyen és tudjon lemondani földi életéről is. Mindez oda mutat, hogy a mai Hit és Szervezeti Szabályzatok csak akkor megfelelőek, ha Krisztus mennyei Igazságán állnak és maga a közösség is.
Ezt az igazságot az apostolok vették át Jézustól és életük árán tettek erről bizonyságot minden ember számára. Ezzel igazolták, hogy az ő országuk sem e világból való, hanem mennyei. Az ő munkájuk révén születtek Krisztusban olyan új emberek, akiknek élete szintén igazolta, hogy Krisztus mennyei igazságán meg tudnak állni, mert erős az Úr, Aki őrzi és tartja őket! Ezekből következően a Hit és Szervezeti Szabályzat akkor jó, ha az nem az emberi elme szüleménye, hanem ha azt a hívők Krisztuson nyugvó belső élete tükrözi ki, amikor fedezetként ott áll mögötte az új emberi állapot.
Ha azt nem mondhatjuk is magunkról, hogy már teljesen elértük az apostolok által kinyilatkoztatott belső állapotot, de a felé való haladásnak működni kell bennünk és köztünk. Különösen az Efézusiakhoz írt levél negyedik része tömöríti magában ezt a Krisztusra alapozott és az Ő keresztjének győzelméből kiáradó szellemi szervezettséget, amely által megállhatunk földi emberünk ó voltával szemben és egyúttal a bűnöket árasztó világgal szemben is.
Pál apostol ebben a részben szól a szelíd és alázatos szelleműségről, az egy test és egy szellem állapotának megtartásáról, az Úr egy voltából származó egy hitről és egy keresztségről. Kiemeli, hogy Jézus leszállt a mélységbe és felment a Magasságba, miközben fogva vitte a fogságot és az embereknek ajándékokat adott! E szavak alatt azt érthetjük, hogy az Úr az ördög-kígyót legyőzve megszabadított bennünket, Benne hívőket a bűn és a halál fogságából, és mennyei hivatal munkájának végzésével bízott és ajándékozott meg bennünket. Ajándékozott az Egyháznak az Úr apostolokat, prófétákat, evangélistákat, pásztorokat és tanítókat a szentek egy testbe való kötözésére és a szolgálat munkájára és Krisztus Testének, az Egyháznak építésére. Krisztus Testének ebben a szervezettségében van benne az az erő és hatalom, amelyben benne van üdvösségünk biztosítéka is és az is, hogy Krisztus királyként fog uralkodni ezen a földön is!
Az Apostol szól arról is, hogy vetkőzzük le a kívánságokkal telített régi emberünket, újuljunk meg elménkben a szellemiekhez igazodva és öltözzük föl az új embert, akit Isten teremtetett az igazságra és a valóságos szent életre. Minden felhívás között azonban a legmeglepőbb ez: „Ha megharagszotok is, ne vétkezzetek: a nap ne menjen le a ti haragotokkal, helyet se adjatok az ördögnek.” (Ef. 4.26-27). Kérdés lehet számunkra, hogy a szellemi szervezettség belsőre vonatkozó szabálya ezt a kiingást kibírhatja? És egyébként is miként lehet vétkezés nélkül haragudni, amikor már a harag is bűn? Ha jól átgondoljuk, megláthatjuk, hogy mégis helyénvaló ez a felhívás. Bizonyos helyzetekben ugyanis nagy indulati hatások alá kerülhetünk. Idetartozik nemcsak a harag, hanem például a pánik is, amibe a tanítványok is estek a tenger veszedelmes hullámzása idején. Ám, ha szívük erős félelem alatt volt is, a Mesterben még bíztak, ezért fölkeltették Őt. Így vagyunk mi is. Kerülhetünk ugyanis emberi képességeinket meghaladó helyzetekbe, amik nagy indulati hatásokat váltanak ki belőlünk, de ha a háttérben fedezetként ott van szívünkben a Krisztusba vetett hit és bizalom, a Tőle elszakadni nem akarás, akkor belső állapotunkat nem a szervezetünkben végbemenő folyamatok határozzák meg, hanem a Krisztus Szellemi Testében cselekvő folyamatok! Tudnunk kell azonban, hogy az Úr a bűnnek nem szolgája, más dolog ugyanis valamibe beleesni, mint egy rossz állapotot kieszközölni, vagy még fenntartani is!
Ha elgondolkodunk az emberi test erőtlenségéről és Krisztus Testének hatalmáról, akkor vigasztalást és bátorítást veszünk az Úr követésére. A kettő összevetéséből megláthatjuk, hogy Krisztus Testének Életszabályzata belénk van írva, általa az óemberünk pedig felülírva van, ami ki is tükröződik belőlünk, mert Krisztusban vagyunk és Ő mibennünk! A pogányok apostola Pál írt is erről a kitükröződő levél állapotról a Korintusi gyülekezetnek: „A mi levelünk ti vagytok, amely beírva van szívünkbe, amelyet ismer és olvas minden ember. Mert nyilvánvaló, hogy ti Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Szellemével van felírva; és nem kőtáblára, hanem a szívek hústábláira.” (2Kor. 3,2-3). Ezek a Szavak ránk is vonatkoznak, ezért belőlünk is olvasható az Apostoli Hit és Szervezeti Szabályzat.