Egy találkozás alkalmával beszélgettem egy hívő emberrel. Látszott rajta és ki is fejezte, hogy bántja gyülekezetük szellemi és lelki romlása. Ám, mindezekért nem önmagukat hibáztatta, hanem a jelen kort.
Azt ő is mondta: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsid. 13,8), de azt már nem tudta hinni, hogy az Úr ma is éppen úgy meg tudja segíteni a gyülekezeteket a káros áramlatokkal szemben, mint régen! Azt bizonygatta, hogy mindent az Úr Szent Szelleme által végeznek, de a jelen idők miatt a romlás mégis lehetőséghez jut.
Hiába szóltam arról, hogy az Úr ma is meg tud bennünket segíteni, mert Ő a kereszten nemcsak egy ideig, hanem a halála pillanatáig uralkodott a rosszal szemben, mégpedig annyira, hogy minden gonosz erőt és hatalmat lefegyverzett és diadalmenetben meghurcolt (Kol.2,15.) ! A gyülekezetekre támadó idegen szellemi áramlatokkal szemben való győzelmet nem tudta hinni, és ezért a győzelem lehetőségeit felmutató igerészeket sem tudta hittel fogadni. Pál apostolnak ezeket a szavait sem:
„… testben élünk, de nem test szerint hadakozunk; hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására. Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre, és készek vagyunk megbüntetni minden engedetlenséget, amikor teljességre jut a ti engedelmességetek.” (2Kor. 10,3-6)
Vajon miért nem tud hinni és bízni sem ő, sem a gyülekezetük abban, hogy az Úrnak ma is van hatalma a gyülekezeteket tisztán tartani? Az előző idézetben erre is megvan a válasz. A bűn elleni hatalom érvényre jutásának idejéről az apostol ezt mondta a korinthusiaknak: „amikor teljességre jut a ti engedelmességetek.” !
Mikor jut pedig teljességre a gyülekezet engedelmessége? Akkor, ha egymásért betöltjük Krisztus Törvényét, az egymás terhének hordását (Gal.6,1-5). Ez a jó gyülekezeti állapot azonban nem jöhet létre egy emberi szintű kapcsolatrendszerre épült gyülekezeti közösségben, hanem csak az olyanban, ahol az Úr ajtaján is zörgetve küzdenek egymásért! Az Úr Jézus sem olvadt bele az eltért zsidóságba, viszont mindent megtett a megmentésükért! Nekünk tehát úgy kell egymást szeretnünk, ahogyan Krisztus szeretett bennünket, aki meg tudott halni értünk akkor is, amikor még ellenségei voltunk! Az Úr ezt az ellenségekkel szembeni szeretet munkát elvárja tőlünk is! Ő az életében is az önfeláldozása által mentette az embereket. Elviselte, hogy gyalázzák a vámszedő Zákeus házába való bemenéséért, hogy azután boldogan mondhassa a közben szívében megváltozott Zákeusról: Ő is Ábrahám fia (Lk. 19,9) ! Az Úr ezt a szeretetet várja el tőlünk. Erre minden alapot megadott. Főpapi imájában mondta is:
„Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: én őbennük és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél.” (Jn. 17,22-23)
Ha az Úr ezt az egység dicsőségét megadta az övéinek, akkor éljünk is vele! Számunkra ne legyen bolondság a megfeszített Krisztus ismerete, hanem tartsuk azt egyedüli ismeretnek és tudománynak, mint Pál apostol (1Kor,1,18-25; 2,1-5.). Ha minden dolgunkban ehhez viszonyítunk, mint ő, akkor az Úr a kereszten való győzelméből részesíteni fog bennünket is, akik Vele együtt küzdünk.
A süllyedő gyülekezetekben azonban nincs ez a tudomány, ennél fogva a Krisztussal együtt járás engedelmessége sem! Ehelyett inkább az Úrral szembeni engedetlenségek halmozódnak egymásra, mert eltűrik a bekövetkezett bűnöket és az utánuk következő bűnöket is! Pedig a megfeszített Krisztusban minden sötét erővel szemben megvan a győzelemre való hatalom, csak keresztet kellene vállalni a megnyeréséért! De miért nem küzdenek érte? Azért, mert az Úrhoz és az egymáshoz való hűségük nem állja ki a próbát! Ha hűségesek volnának, akkor megtapasztalnák Krisztust magukban. Erről a belső állapotról Pál apostol így ír:
„Önmagatokat tegyétek próbára, hogy igazán hisztek-e?! Önmagatokat vizsgáljátok meg! Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van? Ha nem, akkor alkalmatlanok vagytok.” (2Kor. 13,5) !
A mai időkben tapasztalható belső romlások tehát nem azért következnek be, mert most az ördög hatalma meghaladhatná Krisztus hatalmát, hanem a hitetlenség miatt! Egyébként a hitetlenség is az utolsó idők jeleihez tartozik, de roppant nagy a különbség aközött, ha rajtunk kívüli ok miatt haladhat valahol a bűn előre, vagy a hitetlenségünk és restségünk miatt! Az egyik példázatában szólt arról az Úr, hogy még a hamis bíró is megszabadítja ellenségeitől azt, aki nem rest, hanem ezért őt szüntelen zaklatja. Az Úr is megszabadítja a Hozzá szüntelen kiáltót. A példázatot pedig így fejezte be:
„Hát az Isten nem áll-e bosszút az ő választottaiért, akik ő hozzá kiáltanak éjjel és nappal, ha várakoztatja is őket? Mondom néktek, hogy bosszút áll értük hamar. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?” (Lk. 18,7-8)
Az Úr Jézus megmondta tanítványainak, hogy teljes hatalma van mennyen és földön, és velük lesz a világ végezetéig (Mt.28,18.20.). Az Úrnak ez az ígérete igaz azokra nézve, akik hisznek benne, viszont az utolsó idők romlottsága igaz azokra, akik nem bíznak az Úrban! Akik nem bíznak, azok Krisztusra, az Alapra fát, szénát és pozdorját raknak, viszont, akik bíznak, azok aranyat, ezüstöt és drágakövet! Ezután pedig a gyülekezeti állapotok felmutatják, hogy valakinek a Krisztusra építése éghető volt-e, vagy megmaradó. (1Kor. 3,10-15).
Az Úrnak mindenkor volt hatalma ahhoz, hogy felmutassa a különbséget az övéi és a nem övéi között. Áron kígyóvá változott vesszeje elnyelte a fáraó varázslóinak kígyóvá változott vesszejét (2 Móz. 7,11-2). Illés háromszor négy vödör vízzel leöntött áldozatára is olyan tüzet adott az Úr, hogy az nemcsak a fákat gyújtotta meg, hanem az árokban összegyülemlett vizet is fölemésztette (1 Kir. 18,30-39) ! Viszont azok, akik nem Istenben hittek, hanem bálványaikban, megszégyenültek vele szemben, mert fentről való tüzet nem kaptak reggeltől estig való kiáltásaikra sem!
Most is tud az Úr különbséget tenni az övéi és nem az övéi között! Ehhez megvan a mércéje! Az a gyülekezet az Övé, amelyikben egymás terhét olyan Fentről való szeretettel fölveszik, mint Ő a miénket. Akikben ez a Fentről való szeretet van, azok tudják, hogy Krisztus a kereszten teljes győzelmet aratott, és ezért, amit Tőle kérnek, és amiért Nála zörgetnek: az megvan! Ilyen belső állapotban pedig tudnak olyan hittel és elszántsággal egyesülni a megfeszített Krisztussal, hogy addig nem állnak le a küzdésben, míg meg nem nyerik az Úrban készen álló bűn elleni győzelmet!
Akiknek szívéből viszont ez a Fentről való szeretet hiányzik, azok nem vállalják ezt az Úrral együtt való hitküzdelmet, hanem megelégszenek egy látszatra mennyei jóság és igazság szinttel (Mt. 5,20), és egy komoly belső tartalom nélküli együttléttel. Mivel pedig ez az életforma merőben különbözik attól, amit Jézus tett értünk, és amit az apostolok hátrahagytak, ezért ez az Úr számára idegen. Az ilyen menyasszonyinak látszó közösségre nem mondhatja azt, mint Ádám a segítőtársára: „…csontomból való csont, húsomból való hús….” (1Móz. 2,23). Ezért kiveti magából, mert még az emberi test sem fogadja be azt a húst, ami nem az övéből való!
Vajon merjük-e ezek után azt mondani, hogy megrövidült az Úr karja és nem segíthet meg bennünket (4 Móz. 11,23), és nem szabadíthat meg az idegen testből valótól? Láthatjuk ugyanis mindnyájan, hogy az Úrnak van mércéje, amelyik világosan megkülönbözteti a sajátját az idegentől! Ezért, aki a keresztségében olyan hittel egyesült a megfeszített Krisztussal, hogy Benne egy új életre fog feltámadni, annak hinnie kell azt is, hogy a rázúduló bajokból és kísértésekből is meg fogja szabadítani őt az Úr! Ha pedig ezt hiszi, akkor az ördög hatalma alatti régi embere már valóban halott. Krisztus az ilyen embereket a sajátjainak tartja, bennük él és megvédi őket a bűn hatalmától!