Szeretettel üdvözöljük Önt, aki honlapunkat felkereste. Az itt található írások nem annyira olvasmányosak. Ezek többnyire olyan Krisztusban számunkra elrejtett valóságokról szólnak, amelyeket sem ez a világ, sem az emberi természetünk nem akar megérteni és időt, s erőt ráfordítani. Akiknek viszont van igényük a valóságosabb ismeretekre és hajlandók erről az oldalról nézve átvizsgálni az eddigi ismereteiket is, reméljük nem fognak csalódni. Nekünk is szükségünk volt a jó cél érdekében a kitartó munkára és önmagunk felülvizsgálatára. Erre a hozzáállásra azért van szükség, mert Isten nem olyan, mint mi emberek, nagy a különbség közte és köztünk!
A gondolatainkat kezdhetjük mindjárt azzal, hogy a Názáreti Jézus, az Isten Fia a földi szeretettől merőben különböző szeretetet hozott le a mennyből a földre. Ő egy teljes értékű, önmagát adni és az embert megújítani tudó Szeretetet közölt meg velünk és hatalmasan képviselte is ezt itt a földön!
Hirdette a népnek, hogy elérkezett hozzájuk az Isten országa! Ennek bizonyságára a vakokat látóvá tette, a siketeket hallóvá, a gonosz szellemektől gyötröttekből kiűzte a gonosz szellemeket, mindenféle betegséget gyógyított és arra is volt hatalma, hogy a halottakat föltámassza.
Örömüzenetet hirdetett az embereknek, és így hívogatta őket:
„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én nyugalmat adok nektek.
Vegyétek föl az én igámat rátok és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok és találtok nyugalmat lelketeknek.
Mert az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű.” (Mt. 11, 28-30)
Az Úr Jézus ma is így hívja magához az embereket. Azokat hívja, akiket fárasztanak és terhelnek az irigységen, önzésen és versengésen alapuló emberi kapcsolatok. Azokat hívja, akik vágynak és igényük van egy bensőbb és igazabb életre. Azokat hívja, akik ennek érdekében készek tenni is, azaz felvenni az ezzel járó terhet és igát.
Magunk részéről az Úrnak ezt a hívását elfogadtuk és kívánunk ennek érdekében hitünk mértéke szerint tenni is. Számos meglépni való lépcső áll azonban még előttünk, és a lépcsők meredekek! Nem értük még el a célt, de törekszünk rá, hogy életvitelünket a Krisztussal való közvetlen kapcsolat határozza meg, és ne a Jézus szeretetétől és hatalmától kiüresedett formaságok és hagyományok emberi igái. Ugyanakkor arra is törekszünk, hogy belső életünket ez a világ se foglalhassa el, hanem azt valóban Krisztusban élhessük. Arra törekszünk, hogy szellemileg egyek lehessünk azokkal a régi nazarénus gyülekezetekkel, amelyeket Pál apostol pásztorolt (Csel.24.5.14.), és az ezernyolcszázas években S. H. Fröhlich által az apostolok szellemiségére épített gyülekezetekkel is, melyeket nazarénusnak neveztek az Osztrák-Magyar Monarchia területén!
Ebben a küzdelmünkben számunkra nagy segítség volt, hogy az Úr elvezetett bennünket a Pál apostol által kifejezett egyetlen lényeges ismeret megértéséhez (1 Kor. 2, 1-5). Ennek lényege az, hogy minden ránk eső teher alatt a megfeszített Krisztusra tekintsünk föl. Ez azt jelenti, hogy éljünk az Istennel szövetségkötést eredményező keresztségünk szerint, azaz haljunk meg Krisztussal együtt mindig a régi emberünknek, hogy Vele az újban élhessünk. Ha így élünk, akkor az Istennel kötött szövetségünket egészen a halálunkig megőrizhetjük.
Gyülekezetünk nagyon kicsiny, mert eddig nem a létszámra törekedtünk, hanem a Krisztusban való mélyebb megalapozásra. Ha valakinek van hite és vágya mégis az Igék által meghatározott lépcsőkön a velünk való együtt járásra, azt szívesen fogadjuk.
Kánnai István
gyülekezet pásztora
Megjegyzésként írom: A régebbi magyar Bibliafordítások lélek szót használták nemcsak a lélek, de a szellem kifejezésére is, és ugyanígy a test szót használták nemcsak a test, de a hús szó kifejezésére is. Pedig a fordítás alapjául szolgáló írásokban ezek a szavak szellem és a hús szóként vannak leírva. Itt a honlapon közölt írásokban szintén nemcsak a test és a lélek szavakat lehet megtalálni, hanem a hús és szellem szavakat is. Mivel ezeknek a fogalmai nem mindenkinek ismerősek, ezért e fogalmakat kívánom, – ha nagy vonalakban is – itt értelmezni és szükségét röviden indokolni.
Ezeknek a szavaknak az egymástól való elkülönítésére azért van szükség, mert amikor testről szólunk, akkor arról van szó, amit Isten alkotott lelkünk lakóhelyéül, amikor pedig húsról szólunk, akkor pedig az első ádámi testből nekünk jutott személyes testről van szó, többnyire arról, amelybe a bűneset után a szellemtől vezérelt életből áthelyeződött az ember életvitele. A lélek és szellem között is nagy a különbség, mert a lélek mi vagyunk, a szellem pedig Istenből való életet adó rész bennünk, hogy általa értelmes és cselekvőképes lényként élhessünk!
Ezenkívül említhetjük még a Szent Szellem szót is, ami ugyanazt jelenti, mint a Szent Lélek szó, de mivel a fordítás alapjául szolgáló Szentírás Szent Szellemet ír, ezért ezt a helyesebb kifejezést használjuk mi is.
Ezt is megjegyezni valóként írom: Isten mindenek előtt való létezése, örökkévalósága, mindenhatósága, igazsága kitűnik az általa teremtett valóságból (Róm.1,20-28). Ő a kétkedő vélemények ellenére is megmarad ugyanannak a dicsőséges Istennek lenni, mert a saját létét meg nem tagadhatja.
Ő tökéletes teljességű Szeretet, Aki képes Önmagát teljességgel adni a teremtmények létezéséért. Ezt az önmagát adni tudó szeretetet elvárni azonban a fejlődésnek mondott valamitől, olyan elvárás, mint a bálványoknak készített szobroktól elvárni, hogy Istenként tevékenykedjenek. Ha pedig a fejlődés belső menetébe nincs beleírva az önmagát adni tudás a létezendőkért, akkor még egy helyben sem képes toporogni a fejlődés, hanem a meglevő energiáit is el fogja veszíteni.
Példa az önmagából fejlődés elméletének tarthatatlanságára a Sátán életének alakulása. Először a kapott és elragadott javakból nagyon hatalmassá lett. Isten ugyanis őt főangyallá teremtette, ezután pedig föllázadt Isten ellen és a mennyei angyalok sokaságát elragadta magához. Ezenfelül még az embert is csalás által bűnbe ejtette és így a saját hatalmába kerítette. E magas pozícióba jutás után azt várhatnánk a fejlődéselmélet alapján, hogy a Sátán Istenné növi ki magát, mivel hatalmas észbeli képessége is segíti ebben! A valóság azonban nem ezt mutatta.
Már önmagában az a tény, hogy a Sátán az erőszakos elragadást és a csalást választotta a magáról vélt isten tudatában, bizonyította, hogy csak a már létezőkből tud élni, de a létezendők létezéséért nem tudja magát áldozni. Ugyanígy az Isten által teremtett anyag is a hatalmas energiáit csak elveszteni tudná Isten nélkül. Annál is inkább, mivel abban nincsenek benne azok a tudatos nagy szellemi erők sem, amik a Sátánban és angyalaiban megvoltak.
Ezzel szemben az Isten Fia, miután lejött e földre, ebben az emberi testben úgy vonta magához a keresztfán a bűnök által halálba esteket (Jn.12,32-33.), hogy azok bűnei által elpazarolt életet visszafizette Istennek szenvedése és halála által! Tehát nem életet ragadott el, mint a bűnt megtestesítő Sátán, hanem Önmagából való életet adott a teremtettekért. Ezzel új létezést hozott létre, mellyel bizonyította, hogy önfeláldozása által Isten szinten tudja felvenni a bűn miatt halálba torkollott életek terhét!
Ezen felül az Isten Fia, az Úr Jézus még képes volt arra is, hogy ebben az emberi hústestben is tudott győzni az embereken uralkodó főangyal szintű Sátánnal szemben! Ez a tény igazolja, hogy Isten egy nagyon hátrányos földi helyzetből is diadalra tud jutni, mert Ő tudja és akarja is vállalni ennek terhét a végtelen nagy Szeretete által.
Mindez, amit itt leírhattam a kapott kegyelem által, több mint elmélet, mert mögötte ott van az általunk is tapasztalható valóság. Isten ugyanis az általa teremtett lényeket is fölruházta azzal az önfeláldozó képességgel, hogy a kapott környezetükben tudjanak önmagukért és az egész fajuk önfenntartásáért is küzdeni. Ez a teremtett világ Isten által beleírt örök rendje, amiből kitűnik Isten képe.
Beláthatjuk, hogy a fejlődés elmélet az Istennel való versengés eredménye, egy bálvány, egy megnevezhetetlen alapból kiinduló képzelet szüleménye. Ezért Isten nélkül szemlélni a világban történő változásokat öncsaláshoz vezet. Viszont a Krisztus győzelmébe vetett hit és reménység senkit sem fog megcsalni. Ha Isten és Krisztus, bele írja a keresztség által egy emberbe a Benne levő örök önfenntartó erőt, akkor az tudhat küzdeni az örök életéért is! Viszont minden máshonnan származó hit megalapozatlan és kudarcra van ítélve.