A bennünk cselekvő Krisztus

(igehirdetés)

 Az igehirdetés Jn. 7,30-47 közötti igeversek alapján hangzott el, 2013. február 3-án vasárnap délelőtt.

A történet egyrészt arról szól, hogy a főpapok és a farizeusok el akarták fogatni az Úr Jézust, de nem volt meg hozzá a belső erejük. A történet másrészt pedig a Krisztusban hívő sokaságról szól, akiket az Úr hív magához. A szomjúhozóknak olyan élővizet ajánl, amelynek forrása „hasukban” lesz.

A tanítást utólag vizsgálva, három részből állónak találom. Eszerint is kívánom megközölni.

I. rész: Az Úr Jézus lefegyverzi az ellenfeleit.

Meghallgatható az alábbi háromszögre kattintva:

Hanganyag: a lejátszáshoz Adobe Flash Player (9-es vagy újabb verzió) szükséges, amelynek a legfrissebb változata letölthető innen, valamint a böngészőben engedélyezni kell a JavaScriptet is.

II. rész: Az Úr Jézus segíti a Benne hívőket. A has példáján keresztül a Szent Szellem bennük való munkáját vetíti eléjük.

Meghallgatható az alábbi háromszögre kattintva:

Hanganyag: a lejátszáshoz Adobe Flash Player (9-es vagy újabb verzió) szükséges, amelynek a legfrissebb változata letölthető innen, valamint a böngészőben engedélyezni kell a JavaScriptet is.

III. rész: Az Úrral együtt járás módja.  Ha jó hitalapon állunk, akkor a Szent Szellem szorongatott helyzeteinkben előhozza szívünk mélyéből a szívből és hitből mondott énekeket és az Úr általi személyes győzelmeink drága emlékeit, mint egy bankból a pénzt. Mindig olyan énekeket hoz elénk és olyan győzelmek emlékeit, amelyek által éppen az akkori kísértések fölé emel bennünket és a győzelemhez segít!